Három gól 21 másodperc alatt – a hihetetlen NHL-rekord története

A világ egyik leghíresebb sportlétesítménye a Madison Square Garden, ami nem csoda, hiszen New York közepén, tíz percnyi sétára az Empire State Buildingtől, negyedórára a Times Square-től, húsz percre a Broadway színházaitól mégis milyen lenne, unalmas? Így nem csoda az sem, hogy az alábbi történet is az MSG-ben játszódott.

21 másodperc alatt.

KÉT BENTLEY MELLETT SZÁGULDOZOTT

Persze mint a legjobb sztoriknak, ennek is van terjedelmes előtörténete, s miként az Amerikával kapcsolatban általában igaz, nem is ott, hanem a mi öreg földrészünkön kezdődött. Itt, a szomszédban, a mai Ukrajna területén született Bill Mosienko édesapja, aki a nehéz idők elől Kanadába emigrált, és a fia már Winnipeg északi részén született 1921. november 2-án a bevándorlók lakta melós negyedben. A papa is kétkezi munkás volt, a vasútnál dolgozott kazánkovácsként. Kisfia azonban hamar felvette a helyi szokásokat, korán jégkorongozni kezdett, noha kisgyerekként és felnőttként is alacsony növésűnek számított (173 centire nőtt, talán korcsolyával együtt), ami a hokiban ritkán előny. Az életben viszont néha az, és amilyen forgandó a szerencse, Bill Mosienkónak még a sportpályafutásában is segített.

Miután tehetsége megmutatkozott Winnipeg vízzel felöntött grundjain, egy megfigyelője révén a Chicago Black Hawks vonta a kötelékébe. 1942-re a keret nagyját elvitték a II. világháborúba, viszont Mosienko sosem kapott behívót, a feltevések szerint éppen termete miatt. Így viszont a frontra kerültek helyett mehetett jégkorongozni, és ezen viharos időkben alapozta meg NHL-karrierjét.

Az első és második gólját éppenséggel 1942. február 9-én szerezte – 21 másodperc különbséggel. 21...

Az 1943–44-es idényben a hatodik legjobb pontszerző lett az egész mezőnyben, az All Star-válogatottba is elhívták, és egyetlen egy kiállítást sem kapott, amiért megkapta a legsportszerűbb játékosnak ítélt Lady Bing-trófeát. Mindezeknél fontosabb, hogy a Black Hawks edzője, Johnny Gottselig ekkor társította össze a Bentley fivérekkel, Douggal és Maxszal, akik ugyancsak alacsonyak voltak, de nagyon gyorsak, és a megindulásoknál szokásuk volt ugrani egyet a jégen – így kapta ez a csatárhármas a „Póni-sor” becenevet. Ez a „csikócsapat” az NHL egyik legjobb támadóegységét alkotta: az 1945–46-os évadban Max Bentley lett a pontkirály, Mosienko a hatodik és ismét All Star-válogatott, '46–47-ben Max ismét pontkirály volt, Doug a hatodik, Mosienko a kilencedik, és újra All Star-válogatott – ami ismét alakított a történelem folyásán.

OLVASNI JÓ DOLOG

Akkoriban még az idény előtt rendezték a nulla sportértékkel bíró gálát, amelyen a Toronto játékosa, Jimmy Thomson eltörte Mosienko bokáját, aki így hónapokra kidőlt. A Chicago eleve gyengének számított, és az egyik legjobbját veszítette el, muszáj volt játékosüzlet után nézni, hogy mennyiséggel pótolják a minőséget. De a pocsék keretből senkit sem lehetett felajánlani – kivéve Bentleyéket, úgyhogy mire Mosienko meggyógyult, Max Bentley már a Torontóhoz tartozott, ő maga pedig egy félig kicserélt csapatban folytathatta csakis egyéni sikereket hozó pályafutását...

De abból a legnagyobb még hátravolt!

A Chicago 1952-ben is lemaradt a rájátszásról, ám két mérkőzése azért volt még az alapszakaszból, az első a mindig a történet szövetébe kerülő Torontóban szombaton, a második New Yorkban vasárnap. Mosienko még pénteken találkozott egy barátjával, hogy elköltsenek egy vacsorát, és miközben egy pohár ital mellett megváltották a világot, kezükbe akadt egy könyv, amely NHL-rekordokat listázott.

„Megemlítettem, milyen jó lenne bekerülni a nagyságok közé – emlékezett Mosienko. – Ám nem nagyon hittem benne, hogy így lesz, főleg azt nem, hogy 48 órával később.”

VAS VOLT? NEM VOLT VAS?

Mosienko a Maple Leafs elleni 3–2 során duplázott, benne a győztes góllal – így indultak vissza New Yorkba az utolsó bajnokira, ami a házigazdának is teljesen érdektelennek minősült, hiszen a Rangers is rég lemaradt a playoffról. Az MSG nagyját le is függönyözték, összesen 3254-en mentek ki a meccsre, ami tényleg csak nyűg volt mindenkinek: a Rangers a harmadik számú kapusát nevezte, de a vége előtt percekkel így is vezetett 6–2-re, tényleg mindenki azt várta, peregjen le az óra végre.

De Mosienko még nem akart nyaralni.

Miután a Max Bentley-féle csereügyletben megszerzett center, Gus Bodnar kiugratta, Mosienko 6:09-nél betalált, ezzel lett 6–3. A középkezdést is megnyerte Bodnar, Mosienko kiugrott a kékvonalnál, 6:20-nál a jobb sarokba lőtt, 6–4. És ha már beindult az üzlet, Bodnar megint elhozta a bulit, ezúttal a balszélső, George Gee centerezett, Mosienko pedig bezsákolta szépen 6:30-nál, 6–5!

Három gól 21 másodpercen belül!

„Hé! Jobb, ha elteszed ezt a pakkot, szerintem ez rekord” – mondta neki csapattársa, Jim Peters.

Igaza lett, az előző csúcsot 1 perc 4 másodperccel tartotta a detroiti Carl Liscombe (aki éppen a Chicagónak lőtt hármat 1938-ban), de erről nem sokan tudtak.

„Az egész valahogy elsikkadt, mert akkortájt nem tartottak még sajtótájékoztatókat a mérkőzések után, nem közvetített a tévé, és mivel ez egy jelentéktelen meccs volt, nem igazán érdekelte a sajtót” – mondta Stan Fischler, aki a Rangers szurkolói klubját vezette annak idején.

66 év telt el azóta, senki sem tudta megdönteni a 21 másodperces mesterhármas rekordját. Ami lehetne mesternégyes is... Mert a gyors tripla után nyilván fent maradt a termékeny sor, és Mosienko pillanatokon belül ismét helyzetbe került – de kihagyta, egyes források szerint kapuvasat lőtt. „Mi van, Mosie, gödörbe kerültél?” – fogadta röhögve az edzője a kispadnál...