NFL: másfél év után ismét dobált a Colts klasszisa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.28. 14:42
null
Andrew Luck másfél év után újra labdát ragadott (Fotó: Getty Images)
Andrew Luck, az Indianapolis Colts irányítója másfél év után először végre azt csinálhatta, amihez a legjobban ért: elhajíthatott egy tojáslabdát, s még csak meg sem fájdult az a válla, amelyet a 2017 eleji műtéte óta pihentetnie kellett.

 

A postás kihozta a levelet, a villamosvezető a sínpáron tartotta a járművet, az újságíró megírta a cikket, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) vigéckedő irányító pedig eldobta a labdát. Egyikben sincs különlegesség, mindhárom esetben csak annyi történt, hogy valaki elvégezte a munkáját. Vannak azonban egyedi esetek: ahogy előbbi kettőtől sem várhatjuk el, hogy megoldja a feladatát, amikor kórházban kezelik, úgy az utóbbitól sem várhatjuk, hogy olyankor hajigáljon, amikor a vállát sem tudja mozgatni.

Nos, Andrew Luck, az Indianapolis Colts irányítója ebben a helyzetben volt idáig: még 2015-ben szétroncsolta a vállát, amire rátett még egy lapáttal, hogy még így is majd' két évig bajnoki címig akarta vezetni a csapatát. Nem csoda hát, hogy a 2016-os szezon után szervezete már nem bírta tovább, s a játékos a műtőteremben végezte. Azóta eltelt másfél év, és bár a csapat vezetősége folyamatosan hitegette a kitartóan reménykedő szurkolókat, hogy Luck, a csapat atyaúristene bármelyik pillanatban visszatérhet, az utóbbi évtized egyik legnagyobb ígérete nemcsak a meccseket hagyta ki sorban, hanem még egy kósza dobómozdulatot sem tudott elvégezni – az előző hétig.

Akkor végre elengedhetett néhány lasztit, hogy kipróbálja, valóban eredményre vezettek-e az amszterdami kezelések, és segített-e a Los Angelesben végzett speciális edzésmunka. Egyelőre minden jel arra mutat, hogy a másfél éve nem végzett mozdulat gyakorlásával automatikusan járó sajgáson kívül semmilyen fájdalmat sem érez. A tervek szerint a szeptemberben kezdődő új idény elejére vissza is tér – de aki az előző évben követte a játékos kálváriáját, csak akkor hiszi el, hogy végre pályára léphet az egyébként könyvklubot vezető közkedvelt figura, ha nemcsak az edzéseken, hanem a meccseken is jobbnál jobb passzokkal bombázza a csapattársait.

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: Jokics vagy Gilgeous-Alexander? Ki lesz az MVP az NBA-ben?

Amerikai sportok
2 órája

Megelőzi Cam Ward a két extraklasszist? Így várják az NFL-csapatok a jövő heti draftot

Amerikai sportok
2025.04.15. 15:29

Az NFL-csapatok feltölthetik védőfalaikat az idei drafton

Amerikai sportok
2025.04.08. 17:24

Visszavonult minden idők egyik legjobb elkapója, Julio Jones

Amerikai sportok
2025.04.07. 10:01

Az idei NFL-drafton nincs kihagyhatatlan irányító; elkapó lesz-e a legjobb elkapó?

Amerikai sportok
2025.04.01. 18:45

Klasszis elkapók és legendás irányítók – a legjobb, még szabadon igazolható játékosok az NFL-ben

Amerikai sportok
2025.03.14. 21:48

A Washington az NFL átigazolási időszakának nyertese

Amerikai sportok
2025.03.14. 13:34

Steph Curry szolid teljesítménnyel és győzelemmel ünnepelte a 4000 triplás mérföldkövet – videók

Amerikai sportok
2025.03.14. 06:55
Ezek is érdekelhetik