NBA: igazi labdaművész volt – 90 éves „Hardwood Houdinije”

Kareem Abdul-Jabbar, Michael Jordan, Scottie Pippen és Bob Cousy. Csak ők négyen büszkélkedhetnek hat NBA-aranygyűrűvel, Cousy mellékletünk megjelenésének napján ünnepli a 90. születésnapját. A Boston Celtics korábbi irányítója a liga korai időszakának egyik legnagyobb csillaga, igazi labdaművész volt, a passzolás unortodox módszereit valósította meg, egymás után nyolcszor lett az NBA gólpasszkirálya.

MEGTANULTA HASZNÁLNI A BAL KEZÉT

Hát mögötti átadások és cselek, kreatív ötletek jellemezték a francia származású játékost, aki gyakran gyomorgörcs és mellkasi fájdalmak miatt szenvedett az öltözőben a nagy mérkőzések előtt. Ő volt a szíve és a lelke a Bill Russell, Tommy Heinsohn, K. C. Jones, Bill Sharman és Satch Sanders nevével fémjelzett Bostonnak, amelynél 13 év alatt hat bajnoki címet gyűjtött be úgy, hogy folyamatosan résztvevője volt az All Star-gálának is, 1957-ben a liga legértékesebb játékosává választották. Úgy vonulhatott vissza, hogy játékostársai elismerték őt, a szurkolók pedig imádták, ez előtte senkinek és utána is csak nagyon keveseknek adatott meg.

Gyerekként kétszer kivágták az Andrew Jackson Középiskola csapatából, egy sérülés azonban lökést adott karrierjének. 13 éves korában leesett egy fáról, eltörte a jobb karját – megtanult hát cselezni és dobni a bal kezével! Korábbi edzője, Lou Grummond ki is szúrta őt a háztömbkörüli bajnokságban és adott neki még egy esélyt, mert szüksége volt játékmesterre.

Másfél év alatt Cousy elérte, hogy mindenki róla beszéljen New York Queens városrészében. Utolsó évesként ő lett a városi liga pontkirálya, 26 egységet hozott össze a döntő mérkőzésen. 1946 és 1950 között a Holy Cross főiskolán pallérozódott Massachusetts állam Worcester városában, 64 kilométerrel nyugatra Bostontól. 1947-ben, tehát elsősként megnyerte az egyetemi bajnokságot (NCAA) csapatával, a fináléban a Holy Cross hátrányban kezdte az utolsó öt percet és innentől kezdve akár egy középkategóriás amerikai játékfilm forgatókönyve is lehetne, ami történt: a közönség Cousy nevét skandálta, Alvin „Doggie” Julian edző becserélte őt, a fiatal irányító 11 pontot szorgoskodott össze a hátralévő időben, győztes kosarat dobott a dudaszó pillanatában, miután háta mögött járatta meg a labdát, becsapva ezzel egy nála jóval magasabb ellenfelet.

NÉGY HOSSZABBÍTÁS IZGALMAI

Az 1950-es drafton a Boston Celtics először választhatott gyengécske idényét követően, s kézenfekvőnek tetszett, hogy a helyi hőst, Cousyt csípi majd meg. A legendás edző, Red Auerbach azonban Chuck Share-t favorizálta, magasember kellett neki, mert a „kicsiket” tizenkettő egy tucatnak tartotta – a center soha egy percet sem játszott a zöld-fehéreknél.

Cousy a Tri-Cities Blackhawks birtokába került volna, de a tulajdonos, Ben Kerner nem akarta megadni a 10 000 dolláros fizetést, a hatezer nem volt elég hősünk számára. Így került képbe a Chicago Stags, amely hamarjában becsődölt, úgyhogy szabad volt a gazda: egy meghívásos, sorsolásos drafton Walter A. Brown Celtics-főnök a három elérhető játékos közül Cousyt egyáltalán nem akarta. Természetesen ő került a Celticshez, Brown legszívesebben a padlóra zuhant volna, aztán kelletlenül 9000 dolláros fizetést adott az irányítónak.

Az edző és a tulaj a lehető legrövidebb időn belül megváltoztatta véleményét, az együttes megindult felfelé, Cousy „regnálása” alatt mindig bejutott a rájátszásba, 1957 és 1963 között hét nagydöntőt játszott, hatot megnyert, aztán a Cousy utáni időszakban újabb öt bajnoki címet zsebelt be hat idény alatt. Egyik legemlékezetesebb mérkőzése az 1953-as divízió-elődöntő második felvonása volt a Syracuse Nationals ellen, erről majdnem annyit beszéltek, mint amikor Wilt Chamberlain 100 pontot dobott 1962-ben.

Noha fájós lába akadályozta, a rendes játékidőben 25 pontot szórt, utolsó másodperces büntetővel egyenlített. Az első hosszabbításban csapata kilenc pontjából hatot szerzett (újabb utolsó pillanatokban szerzett büntetődobással egalizált), a másodikban mind a négyet ő jegyezte. A harmadikban nyolcig jutott, három másodperccel a végső dudaszó előtt ismét képes volt egyenlíteni, ezúttal egy tempóval. A negyedik ráadásban 104–99-es hátrányba került a Celtics, erre Cousy sorozatban öt ponttal jelentkezett, a vége 111–105 a bostoniak javára. A meccs 3 órán és 11 percen keresztül tartott, öt-öt játékos kipontozódott, Cousy 50 ponttal zárt, 32 büntetőjéből 30-at a helyére rakott.

41 ÉVESEN FELLENDÍTETTE A JEGYELADÁSOKAT

35 évesen vonult vissza, búcsúzóul 1963-ban még bajnok lett a Celticcsel. A Lakers elleni hatodik mérkőzés negyedik negyedében megrántotta a bokáját és leültették a padra. Akkor állt vissza, amikor egy ponttal vezetett a rivális, s bár nem dobott pontot, megint az ő csapata győzött, ahogy korábban annyiszor. Edzőként a Boston College és a Cincinnati Royals csapatánál dolgozott, előbbinél hat év alatt 117 sikert és csak 38 vereséget számlált. 1969-ben aztán trénerként is eljutott az NBA-ba, a Royalsnál Oscar Robertson szerepelt a keze alatt.

Elmondása szerint a pénzért vállalta el a munkát, visszautasíthatatlan ajánlatot kapott. Az 1969–1970-es évad során 41 évesen még hét találkozó erejéig visszatért, hogy a pályán is segítsen együttesének, a jegyeladások hirtelen meg is nőttek 77 százalékkal. Az észak-amerikai profi ligát edzőként már nem váltotta meg, a Cincinnati Royalsnál 141/209-es győzelem/vereség mutatóval zárt.

Szellemi állapota a kilencedik ikszet elérve is kifogástalan, „Hardwood Houdinije” (vagyis a parkett varázslója) odáig van volt csapata, a Celtics fiataljainak játékától, sokra tartja Jaylen Brownt és Jayson Tatumot egyaránt.

„Biztosan All Star-játékosok lesznek, de ha olyan ütemben fejlődnek, mint az előző idényben, a Hírességek Csarnokába jutás sem elérhetetlen számukra. Azt hiszem, fényes jövő vár a Celticsre” – és ha valakinek, a franchise első hat bajnoki címében szerepet vállaló Bob Cousynak ezt el kell hinnünk. Érdekes, hogy a gárda egyik húzóemberére, Al Horfordra vegyes érzésekkel tekint: „Mindent remekül csinál, de ahhoz képest, hogy jó nagy ember, kicsit puhán játszik. Ő soha nem repít el minket az Ígéret Földjére.”