NHL: Zetterberg távozásával lezárult egy korszak Detroitban

 

…azzal utolsóként a kapitány is elhagyta a süllyedő hajót.

Hogy ezt nem önszántából tette, hanem kényszerből, az a fuldokló legénységen mit sem segít – a többiek csak egyre lejjebb és lejjebb merülnek, tehetetlenül.

És ez nem a Titanic tragédiája, hanem a Detroit Red Wingsé.

HÁTFÁJDALMA HÁTRÁLTATTA

Három hete írtunk arról, hogy az NHL amerikai rekordbajnoka, a Red Wings hogyan épül le az Egyesült Államok autógyártásának egykori fellegvárával, az egyre csak pusztuló Detroit városával karöltve. Erre nem telik el egy hónap, és újabb csapás éri a lejtőn amúgy is megállíthatatlanul robogó „Vörös Szárnyakat” – lehet, hogy az utolsó szög a koporsóba.

A 11-szeres bajnok hokigárda egykori aranycsapatából lassan mindenki szögre akasztja a korcsolyát – nemrég a legendás svéd különítmény egyik utolsó, hírmondónak megmaradt tagja, Niklas Kronwall beszélt arról, hogy a következő szezonja minden bizonnyal az utolsó lesz –, és akkor még nem tudtuk, amit immár igen: a Red Wings csapatkapitánya, a zseniális Henrik Zetterberg is bejelentette visszavonulását.

Sajnos, mert egyrészt mindig valami megmagyarázhatatlan melankólia keríti hatalmába az embert, amikor egy korszakos zseni bejelenti, hogy nincs tovább; másrészt pedig mert Zetterberget még további három idényen keresztül nézhettük volna – ha nincs az a fránya hát.

A 37 esztendős klasszist ugyanis 2021-ig még szerződés kötötte a Red Wingshez, csakhogy ezeket a szerződéseket néha maga az élet írja át.

A klubtörténet egyik legnagyszerűbb játékosának megromlott egészségügyi állapota miatt végül nem volt esélye kitölteni a kontraktusát. A svéd sztárcenter ugyan a legutóbbi három idényben egyetlen mérkőzést sem hagyott ki, de egy ideje ismert volt, hogy erős hátfájdalmak gyötrik. A nyáron már egyre többen suttogták, ha panaszai nem javulnak, a következő idényt akár teljes egészében kihagyhatja, de aztán ennél is rosszabb forgatókönyv valósult meg. Elment egy specialistához, aki megállapította: a krónikus hátfájdalmakat a center előrehaladott porckorongsérve okozza, ami olyan súlyos, hogy még egy műtét után sem biztos, hogy visszatérhet a jégre – ráadásul jelentős kockázatokkal is jár. Így nem maradt választása: egészsége, családja és jövője érdekében fel kellett adnia csodálatos karrierjét.

BOWMANI IGAZOLÁS A SVÉD ELITALAKULATBA

Zetterberg két klubban játszotta le a teljes pályafutását, pedig ez a modern profi sportban szinte unikum: Svédországban nevelőegyesületét, a Timrát juttatta fel előbb a másod-, majd az első osztályba (egyáltalán nem mellékesen, jelenleg itt játszik egyik legnagyobb reménységünk, Galló Vilmos), a tengerentúlon pedig 17 esztendőn keresztül csak és kizárólag a Detroitot szolgálta.

Pedig a kutya sem gondolta volna, hogy akár csak fele ilyen pályafutás jut ki neki, amikor 1999-ben a hetedik kör 210. helyén draftolta őt a Red Wings – tényleg csak a viszonyítás kedvéért: Vas Jánost 2002-ben a második kör 32. helyén választotta ki a Dallas Stars.

A Detroit vezetőségét ekkoriban sok kritika is érte, mondván, elcserélgették „valamirevaló” korábbi draftjogaikat, de többek között az ilyen igazolásoknál látszott meg igazán a legendás Scotty Bowman zsenije: a lesajnált Zetterberg a 2002-es bemutatkozó idényében 22 gólig és ugyanannyi pontig jutott, 44 egysége az összes újonc közül a legjobb volt – ekkorra elhallgattak a károgók.

A fiatal, támadásban és védekezésben egyformán kiváló centernek hamar kulcsszerep jutott Bowman újabb világverő tervében, amelyben ezúttal már nem az oroszok játszották a főszerepet, mint anno a legendás „vörös hadsereg”, Igor Larionov, Vjacseszlav Fetyiszov, Szergej Fjodorov, Vjacseszlav Kozlov és Vlagyimir Konsztantyinov esetében. Hanem a svédek.

Zetterberg lubickolt honfitársai között. A 2005–2006-os szezonban már pont/meccs átlag felett termelt az NHL-ben (emellett kulcsfigurája volt a duplázó, az olimpiát és a világbajnokságot is megnyerő svéd válogatottnak!), a következő idényben szintén, de még ez is kutya füle volt a 2007–2008-as évadhoz képest. Az ekkor már a Red Wings csapatkapitány-helyetteseként brillírozó klasszis űrfokozatba kapcsolt: az alapszakaszban meg sem állt 72 meccsen 92 pontig, a rájátszásban pedig még erre is rápakolt egy lapáttal a 22 meccsen szerzett 27 egységével, no meg a finálé utolsó meccsén a bajnoki címet jelentő góllal vezette Stanley-kupa-győzelemig a Detroitot.

Micsoda csapat volt az a kapuban Chris Osgooddal és Dominik Hasekkel, a védelemben Chris Cheliosszal és Brian Rafalskival, a csatársorban meg Pavel Dacjukkal, Kirk Maltbyval, Kris Draperrel, Valtteri Filppulával és a többiekkel! No meg azzal a bizonyos svéd különítménnyel: a kapitány Nick Lidströmmel, Niklas Kronwall-lal, Andreas Liljával, Thomas Holmströmmel, Johan Franzénnel, Mikael Samuelsonnal – és Henrik Zetterberggel.

FÉNYES MÚLT, SÖTÉT JÖVŐ

Valahol fáj látni, hogy az NHL elmúlt évtizedének egyik legszerethetőbb bajnokcsapatából mi maradt: semmi. Jobban mondva csak a feledhetetlen emlékek.

A felsorolt legendák ugyanis kiöregedtek, egymás után akasztották szögre a korcsolyát, ami persze az élet velejárója. De az már nem feltétlenül, ami Detroitban történt, hogy őket nem sikerült pótolni – ami persze egy ilyen névsor esetében iszonyatosan nehéz. Az ezer sebből vérző Red Wingsnek tehát a legkevésbé sem hiányzott még a kapitánya elvesztése is, főleg Kronwall bejelentése után, illetve annak ismeretében, hogy talán már Franzén sem lép pályára többé agyrázkódásos tünetei miatt.

Az előttünk álló idényben a fogadóirodák által a bajnoki címre legesélytelenebbnek tartott Detroitban jelenleg egyvalaminek örülhetnek: a vadiúj, csilliárdos multifunkciós létesítménynek, a Little Caesars Arenának – az más kérdés, hogy ebbe méltó csapat sem ártana. Avagy az egyre lejjebb csúszó városban tényleg lezárult egy korszak, és nemcsak az iparban, hanem a Red Wingsnél is, amelynek varázsa odalett a felváltott csarnok, az ikonikus Joe Louis Arena varázsával együtt.