NBA: „Apám egyetemi professzor, nem terrorista”

„Apám egyetemi professzor, nem terrorista“ – ezzel a könnyű mondattal nyitotta a Time magazinban szeptemberben megjelent írását Enes Kanter.

Októberben aztán négy dupla duplával kezdte az új NBA-évadot, amivel simán az egyik legjobb játékosnak számít a világ legjobb kosárlabda-bajnokságában.

Így pláne szürreális, hogy a hazájában hivatalosan közellenség.

Merthogy akárcsak a mellékletünkben néhány hete tárgyalt Hakan Sükür, Kanter is ördöggé vált Törökország államelnöke, Recep Tayyip Erdogan szemében. Sőt, a labdarúgó-legendával szemben ő még csak nem is bújik el, NBA-ismertségét latba vetve kiáll az emberi jogokért, nyilvánosan is elmondja a véleményét, és szabadon vállalja, hogy Erdogan egykori barátjából és elvtársából száműzötté vált hitszónok, Fethullah Gülen barátja.

Állampolgárság és útlevél nélküli barátja, persze, mert ezektől megfosztották.

„Tavaly bevonták az útlevelem és elfogatóparancsot adtak ki ellenem – folytatta Kanter, akit Bukarestben átszállva kapcsoltak le a repülőtéren, honfitárs kollégái pedig kénytelen-kelletlen megtagadták, hogy maguknak ne legyen bajuk. – Ez azt jelenti, hogy hazátlan lettem és gyakorlatilag nem hagyhatom el az Egyesült Államokat, ami a sportpályafutásomra is hatással van. És én még szerencsés vagyok, mert amikor a célkeresztbe kerültem, az NBA és az amerikai kormány a segítségemre sietett, biztonságba helyezett és megvédte a jogaimat. Ezt a kiváltságomat szeretném arra használni, hogy biztosítsam: a világ meghallja a török embereket. Mert a családom rosszabbul járt: a testvéreimet zaklatják az iskolában, a barátaim elbújnak, félnek a kapcsolatunktól. Az édesapám pedig elveszítette az állását az egyetemen, és ha most elítélik a perében, tíz év börtönt is kaphat.“

A Utah Jazz és az Oklahoma City Thunder után most a New York Knicksben pattogtató, simán a világ száz legjobb kosarasa közé tartozó, 26 éves Kanter ebben az abszurd történetben él, és szeptemberben felszólalt a New Yorkban rendezett emberi jogi konferencián – pedig ha mindez nem volna, akkor is ő lenne az NBA egyik legérdekesebb figurája.

HA LEZUHANNA, BURGERT ENNE

Enes Kanter 211 centi, 113 kiló, és csupa izom: a testzsírszázaléka alig 2.8, még a nyári szünetben is három-négy órát tölt az edzőteremben, és kizárólag egészséges dolgokat eszik, a saját legnagyobb bánatára is: amikor egyszer megkérdezték tőle, mit tenne, ha zuhanni kezdene a repülő, azt válaszolta, még utoljára megenne annyi sajtburgert és kekszet, amennyi csak van a gépen.

Amikor a csapatánál a labda, igazi életveszély: úgy ér be a palánk alá, mint egy fékezhetetlen gőzmozdony, pontosan dob és a liga egyik legjobb lepattanózója, tülekedve, nyomakodva, tökéletesen elvégezve a piszkos munkát a gyűrű alatt. Jó, attól nem kell tartani, hogy mostanában elkezdi szórni a triplákat, védekezni pedig gyakorlatilag nem tud (bár a legutóbbi holt szezonban rengeteget gyakorolta, mégiscsak lejár a szerződése New Yorkban, és ha kicsit odateszi magát, még a mostani évi 18 és fél millió dollárnál is többet kaphat valahol), de cserébe 2006 óta ő lett az első Knicks-játékos, aki négy dupla duplával kezdte a szezont.

Emellett imádni való csapattárs. A tavalyi szezonban simán félrelökdöste (és jól fel is bosszantotta) magát LeBron Jamest is, aki kikezdett a Knicks 18 éves újoncával, a Kanter által mentorált Frank Ntilikinával. Hűséges, udvarias és segítőkész, helyén van a szíve, és tudja, mik a valódi értékek: a telefonja egy néggyel ezelőtti kiadású ósdi iPhone, és már nagyon megbánta, hogy szabad kezet adott egy, a függönyökre dollárezreket költő lakberendezőnek – azóta már el is adta a házát. Luxushálószoba helyett a földön alszik egy matracon („Jót tesz a hátnak”), emellett néha metróval megy edzésre (autója amúgy sincs), vagy csak kiül a Times Square-re, és ha felismerik, még ő kérdezi meg, hogy egy közös fotót nem szeretne-e a következő rajongó.

Emellett Kanter bármire képes egy jó viccért – na ja, akit a török hatóságok üldöznek, az miért félne bárkitől? Úgyhogy a Golden State nagy játékos-összevásárlása idején simán kirakta az internetre Adam Silver NBA-komisszár képét egy Warriors-mezben, mondván, úgy értesült, a nagyfőnök lesz a következő igazolás, és mivel Kevin Durant otthagyta a Warriors kedvéért az Oklahomát, Kanter korábbi együttesét, ő is megkapta a magáét egy videóban, amelyben hősünk azt tanácsolja egy kisgyereknek, égesse el a Durant-mezét.

„FIA VAN? Ő IS ILYEN MAGAS?”

Mikor Kanter volt kisgyerek, nem is akart kosaras lenni. Futballozott volna, csak a Törökország keleti sarkában lévő kisváros, Van lakótelepi dühöngőjében mindig a kapuba állították a nagylábú, esetlen óriást. De mikor 11 évesen egy családi egy-egyezésnél legyőzte 195 centis apját a kosárpályán, már látszott a jövője. A sorsa azonban akkor dőlt el végképp, mikor az egy konferenciára a fővárosba utazó Mehmet vállát megkocogtatta egy ismeretlen egy ankarai iskolaszerboltban: „Elnézést, uram, fia van? Ő is ilyen magas?” Egy helyi kosáredző volt az, aki megfogta az isten lábát, akárcsak Enes Kanter.

Tizenhat évesen a Fenerbahce játékosaként nála kétszer idősebbekkel birkózott az Euroligában, de akkor már Amerikában akart kosarazni, úgyhogy visszautasította a Fener milliós ajánlatát. Csakhogy mivel édesapja már aláírt egy szponzori szerződést a nevében, a tengerentúlon hónapokon át csapódott ide-oda, egy gimnáziumi csapat sem akart balhét abból, hogy profi játékost alkalmaz – végül egy aprócska iskolában kötött ki.

MÁR A CSAPAT A CSALÁDJA

Egyetemistaként a Kentucky legendás csapatához került, de a bigott látszatamatőrizmus miatt ott sem játszhatott, mert előtte a Fenertől már kapott fizetést, sőt nem is beszélhetett az edzőkkel: a konditerem falára ragasztották ki neki, milyen gyakorlatokat kell végeznie. De 2011-ben, 19 évesen végre valóra vált az álma: a Utah Jazz draftolta az első kör harmadik helyén. Évekig ugyan jobbára csak padozott, de mikor kikövetelte, hogy elcseréljék, már értékes játékosként került az Oklahoma Cityhez, és közben újra felfedezte a muszlim hit altruista ágát, amely szerint azóta is él: segíts mindenkinek, de főleg azoknak, akik magukon nem tudnak.

Emiatt ennyire harcos kritikusa egykori hazája elnökének is: emberi jogi konferenciákra jár, ugye, interjúkat ad, véleménycikkeket ír nagy magazinokba, hogy szószólója legyen a világ előtt azoknak, akik otthon nem hallathatják a hangjukat. Nem akart polgárjogi harcos lenni, de mikor felismerte, hogy a kosárlabdával szerzett hírnevét jóra tudja használni, felvállalta ezt a szerepet is – a gyökereit is feláldozva közben. Még bízik benne, hogy valaha újra láthatja a szüleit, addig pedig, azt mondja, a kosárlabda feledteti a gondokat. Nemrég kirakott egy a Knicks repülőjén készült csapatfotót az internetre, annyit írva alá: „Család.”