NFL: megjött Gronk utódja; itt az új Russell Wilson – éjjel draft!

Minden, ami az NFL 2019-es idénye előtt történik, egy helyen!

Ha a 2019-es draftról beszélünk, akkor nem mehetünk el szó nélkül amellett a Nick Bosa mellett, akit igazából már évek óta 1/1-es választottnak várnak, s nyugodtan kijelenthető, hogy a jelenlegi börze legjobb játékosa egyértelműen az Ohio State 21 esztendős irányítósiettetője.

Bosa neve ismerősen csenghet minden rajongó számára, ő ugyanis annak a Joey Bosának az öccse, aki 2016-ban a Chargers 1/3-as kiválasztottjaként érkezett a ligába, s miután nagy nehezen sikerült megállapodnia az újoncszerződéséről és aláírt, mindenféle felkészülés nélkül olyan produkcióval rukkolt elő a profik között, amit azóta is sokan megemlegetnek.

Márpedig szögezzük is le gyorsan: Nick Bosa jobb, mint a testvére, amikor a börzére jött!

Nick még Joeynál is „NFL-készebb”: az ő technikája bizony kifinomultabb, mint a bátyjáé, sokoldalúbb és összességében komplettebb irányítósiettető. Egy igazi szörnyeteg. Imádja a játékot, s csak egyetlen célja van, hogy minél többször „legyilkolja” az ellenfél irányítóját.

Hiába keresünk, „a kis” Bosánál nem tudunk hibát felfedezni – a megfigyelők is odáig vannak érte, egyeseknél talán csak az vetett fel kérdéseket, hogy Nick a 2018-as egyetemi bajnokságot egy sérülés miatt idő előtt fejezte be, s noha Bosa az utolsó hetekre visszatérhetett volna, ő inkább úgy döntött, hogy három mérkőzés után véget ért számára az idény, ugyanis nem akart újra megsérülni, helyette inkább hamarabb elkezdett a draftra készülni.

Ha pusztán a tehetséget nézzük, akkor Nick Bosa a biztos 1/1-es választás, emellett nagyon „biztonságos” pick is, viszont könnyen meglehet, hogy másként alakul majd a forgatókönyv, az Arizona Cardinals ugyanis a hírek szerint az Oklahoma Soonerstől érkező irányítóban, Kyler Murrayben látja a megváltást.

Ha az Arizona februárban nem vált edzőt, akkor minden bizonnyal senki sem emlegetné most Murrayt nagy esélyesként, de a 39 esztendős Kliff Kingsbury érkezése után egyből napvilágot látott egy néhány hónappal korábbi videó, amelyen Kingsbury azt ecsetelte, hogy ha az övé lenne az 1/1-es draftcetli, gondolkodás nélkül Murrayt vinné el vele. És hát mit ad isten…

Ezek után mindenki biztosra veszi, hogy a tréner nem csak ködösített, s valóban a quarterback lesz az első kiválasztott, akinek tehetségéhez egyébként kétség sem férhet, stílusra leginkább a Seattle Seahawks Super Bowl-győztes irányítójához, Russell Wilsonhoz lehet hasonlítani – nincs dobás, amelyet Murray ne tudna végrehajtani, passzai pontosak, megérzései jók, megfelelő ütemben tud kimozogni a zsebből a nyomás elől, meghosszabbítva ezzel a játékokat, ráadásul sokoldalú, Wilsonhoz hasonlóan Murray is kifejezetten mobilis, így bármikor meglódulhat a labdával, akkor pedig nem lesz könnyű őt utolérni.

Ám a 21 éves játékosnál azért elég sok vészjósló dolog is akad: egyrészt sok kérdést vet fel a mérete, Murray ugyanis csak 93 kilogramm, ami egy irányítónál nem számít túl nagynak, ráadásul mindössze 178 centiméter magas, ami rendkívül picinek számít, s mivel az NFL-ben a támadófalemberek átlagosan 195 centiméternél is magasabbak, így azért nagy gondot jelenthet Murraynek az, hogy kilásson a zsebből, feltérképezze a védők mozgását és átlássa, mi történik a pályán.

Az is nagy kérdés, mennyire elkötelezett az ifjú tehetség, Murrayt ugyanis a profi baseballcsapat, az Oakland Athletics 1/9-ra kiválasztotta a 2018-as MLB-drafton, a játékos pedig a szerződés aláírása után azzal búcsúzott el az oaklandi vezetőségtől, hogy egy idényt még elfocizgat, de aztán megy, és megkezdi a profi karrierjét – mint baseballjátékos. De hát, mint azóta tudjuk, ez nem így lett, a tehetség pedig sokáig vacillált, hogy melyik sportágat válassza. Végül az amerikai futball lett a nyerő, ettől függetlenül viszont mi a garancia arra, hogy Murray netán egy csalódást keltő szezon után nem gondolja meg magát, s megy vissza baseballozni?

Nem árt tudni azt sem, hogy az Athletics sem szívesen mondana le a tehetségről, akinek azóta állítólag egyre több pénzt ajánlgat, így próbálja meggyőzni Murrayt arról, hogy felejtse el az NFL-t, inkább válassza végérvényesen a baseballt.

Folytassuk sorunk egy Bosához hasonlóan szintén biztonságos illetővel, az Alabama védőfalemberével, Quinnen Williamsszel, aki a 2018–2019-es idényben üstökösként robbant be az egyetemi futballba – a 21 éves játékoshoz hasonló, domináns teljesítményt legutóbb talán az az Aaron Donald tudott felmutatni az NCAA-ben, aki jelenleg az NFL egyik legnagyobb klasszisa.

Williams látszólag mindent tud, amit kell: félelmetesen erős, emellett gyors (a tehetségek számára megrendezett felmérőn, a Combine-on a cirka 137 fontos súlyával 4.83-as (!) időt repesztett 40 yardon) és robbanékony védő, aki a futás és a passz ellen is kiválóan dolgozik. Williams sosem áll meg, akar, küzd, hajt, és olyan „motorral” rendelkezik, amelyre minden edző csak csettinthet. Magas játék-intelligenciája van, látja, mire készül az ellenfél, csak a labdát nézi, sokoldalú fegyvertárának köszönhetően pedig legtöbbször meg is találja a módját, hogy verekedje át magát a támadófalembereken.

Jól használja a kezeit, látszik, hogy nagyon képzett tehetségről van szó Williams személyében, aki szinte esélytelen, hogy kicsússzon a top 5-ből.

Negatívumot nem nagyon lehet felfedezni nála, de azért nem árt megjegyezni, hogy Williamsnek a 2018-as az egyetlen olyan szezonja, ahol stabil kezdő volt, így elképzelhető, hogy „egyidényes sztár”, ráadásul az Alabama, és Nick Saban rendszere híres arról, hogy a Crimson Tide védőit sokszor „jobb színben tünteti fel”. Talán nem is véletlen, hogy az egység sorra termeli ki az első körös tehetségeket – ha csak a védőfalat nézzük, akkor az elmúlt két évben első körös volt Jonathan Allen (2017-ben 1/17-re vitte a Redskins) vagy épp DaRon Payne (őt 2018-ban 1/13-ra vitte el szintén a Washington).

Williams viszont mindezek ellenére is biztos befektetésnek tűnik, aki már nagyon hamar kiemelkedő játékos lehet az NFL-ben.

Noha nem „divat” a tight end posztra korai cetlit ellőni, az elmúlt szezonokban, főleg a 2018-asban akkora szerepe volt néhány játékosnak (elég csak megnézni George Kittle, Travis Kelce vagy Zach Ertz számait) a csapatában, hogy bizony benne van, hogy a 2019-es drafton a top 15-ben húz majd egy gárda a posztra.

Rob Gronkowski visszavonulása után pedig itt van a „klónja” a 21 esztendős T. J. Hockenson személyében, aki az Iowa Egyetemről érkezik a profik közé. Hockenson az elmúlt évek legsokoldalúbb tehetsége a poszton: nem elég, hogy elképesztően jól blokkol, a kezei is kifejezetten jók, jól futja meg az útvonalait, és nagyon intelligens, okos játékos.

Hockenson nem „szuperatléta”, nem repeszti elkapókat megszégyenítő idővel a 40 yardot, de nem is lehet rá azt mondani, hogy lassú. Ő mindenben nagyon jó. 196 centiméteres magasságához 114 kilogrammos súly párosul, s eszének köszönhetően ki is képes használni a méreti adottságaiból származó előnyöket a védők ellen. Nem fél ütközni, feltalálja magát a pálya szélén, mint ahogy a közepén, a tömegben is meglátja a rést a zónák között, amit aztán kíméletlenül ki is használ.

Nem is csoda, hogy mindenki Hockensonban látja az új Gronkowskit, sokan pedig épp ezért azt várják, hogy Bill Belichick, a Patriots vezetőedzője megpróbál felmozogni a tight endért, akit egyébként a szakértők az egyik legbiztosabb választásnak tartanak a 2019-es játékosbörzén.

Listánkat egy elkapóval zárjuk, mégpedig D. K. Metcalffel, akit nehéz pontosan megítélni, mondhatni ő az idei draft egyik legnagyobb „boom or bust”-típusú játékosa. Ha csak a fizikai adottságait nézzük, akkor Metcalf ténylegesen egy szörnyeteg: 191 centiméter magas, emellett 103 kilogramm, a kezei óriásiak, mint ahogy a karfesztávolsága is. Színtiszta izom, egy gramm súlyfelesleg sincs rajta.

D. K. Metcalf (balra), a Hulk

A srác a márciusi Combine-on fogta magát, s ekkora testtel repesztett egy 4.33-as 40 yardos sprintet, a 225 fontos súlyt aztán kinyomta 27-szer, jelezvén, hogy nem csak villámgyors, hanem brutális ereje is van mellé, ha pedig ez nem lenne elég, ehhez jön még az is, hogy 102 centiméteres súlypontemelkedése van. Egy ilyen erős, magas és gyors elkapót pedig ember legyen a talpán, aki képes lesz levédekezni…

Ám amiért Metcalf ennyire megosztó, az egyrészt a sérülékenysége, a 21 éves tehetség ugyanis egyetemi karrierje alatt többször is volt már sérült, a 2018-as idényének ráadásul egy súlyos nyaksérülés vetett véget, ami után meg is kellett műteni, és ez azért aggodalomra adhat okot a jövőbeli szívósságát illetően.

Nem árt megjegyezni azt sem, hogy Metcalf „másik oldalán” az Ole Miss Rebelsnél az az A. J. Brown játszott, aki szintén jelentkezett az idei draftra, és sokak szerint nagyobb tehetség, mint Metcalf, ami után felvetődik a gondolat, hogy Metcalf talán épp azért villoghatott ennyire az egyetemen, mert az ellenfelek inkább Brownra figyeltek, nagyobb teret engedve a csapattársának.

De a Combine-on elért számok mögé is muszáj benézni, Metcalf ugyanis azokban a gyakorlatokban rendkívül gyengén teljesített, amelyeknél a gyors irányváltásokon van a hangsúly (3 cone drill, 20 yard shuttle), ami arra mutat rá, hogy az elkapó lábmunkája és csípője egyáltalán nem rugalmas, így aztán az útvonalai sem elég élesek, ami azt eredményezheti, hogy nem tud majd megfelelően elszakadni az őt követő cornerbackektől.

Márpedig Metcalf útvonalai egyáltalán nem kifinomultak, rengeteget kell fejlődnie ahhoz, hogy az alsó és a felsőtestét megfelelően használja, s olyan élesek legyenek az irányváltásai, a csípője lazasága, hogy tisztára játszhassa magát. Ám amiért Metcalf kiemelkedik az elkapók közül, az épp a benne rejlő félelmetesen nagy potenciál – nagy kérdés lesz, hova kerül az ifjú tehetség, s milyen edző kezei között tanulhatja majd ki az NFL és a poszt csínját-bínját.

Hogy két éven belül a liga egyik legnagyobb sztárjáról vagy egyik legnagyobb bukásáról beszélhetünk-e? Hamarosan kiderül!