MLB: a 2017-es bajnok Houston Astros súlyos büntetést kapott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.14. 00:21
Súlyos büntetést, közte két vezetőjének egyéves eltiltását szabta ki a Houston Astros csapatára az észak-amerikai baseball-liga (MLB) vezetősége.

Az MLB hétfői közleménye szerint a liga nyomozása megállapította, hogy az Astrosnál csaltak a 2017-es bajnoki cím megszerzésekor: videokamerával felvették az ellenfelek mérkőzések közben használt kézjeleit, ezeket továbbították az ütőknek, ezáltal jogosulatlan előnyhöz jutottak.

Emiatt az általános igazgató, Jeff Luhnow és a vezetőedző, A. J. Hinch egyaránt egyéves eltiltást kapott. Emellett a liga a 2020-as és a 2021-es amatőr játékosbörze (draft) első és második körös választási jogaitól is megfosztotta a Houstont, amelynek ötmillió dollárt – a jelenleg kiszabható legmagasabb pénzbüntetést – is be kell fizetnie az MLB kasszájába.

Az Astros a nyomozás során végig együttműködött a ligával, utóbbi 60 tanút hallgatott ki, illetve több mint 70 ezer emailt olvasott át.

Az MLB közleménye után nem sokkal a houstoni együttes tulajdonos-elnöke, Jim Crane sajtótájékoztatót tartott, melyen bejelentette Luhnow és Hinch menesztését.

Legfrissebb hírek

Videó: ez nem lehetett kellemes – 170 km/órával kapta fejbe a labda a dobót

Amerikai sportok
2025.02.21. 17:36

Andre Agassi és Steffi Graf fia bemutatkozik a német válogatottban

Amerikai sportok
2025.02.14. 11:21

MLB: minden idők leghosszabb idejű és legnagyobb összegű sportszerződését kötötte meg Juan Soto

Amerikai sportok
2024.12.09. 09:48

A pokolból a mennybe: 2024 legmeghatóbb sporttörténete ma éjjel ért véget

Amerikai sportok
2024.10.31. 13:15

MLB: története során nyolcadszor bajnok a Dodgers

Amerikai sportok
2024.10.31. 08:40

Csillagászati árakon kelnek el az MLB-nagydöntő belépői

Amerikai sportok
2024.10.22. 13:31

MLB: a Yankees és a Dodgers játssza a nagydöntőt

Amerikai sportok
2024.10.21. 09:35

A Milton hurrikán a Tampa baseballstadionjában is óriási károkat okozott – videó

Amerikai sportok
2024.10.10. 15:06
Ezek is érdekelhetik