MINDEN AZ 54. SUPER BOWLLAL KAPCSOLATBAN EGY HELYEN!

A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOS (MVP): LAMAR JACKSON (BALTIMORE RAVENS)

Hát, ezt egy éve magam sem hittem volna, de valami elképesztő formajavuláson ment keresztül a Hollók még mindig csupán 23 éves irányítója. A Chargers elleni playoffmeccsen három negyeden át láthatatlan játékos ebben a kiírásban tündökölt a teljesen rászabott rendszerben, és John Harbaugh együttese nem is kért tőle mást, mint amit tud.

A csapat a liga legjobb futójátékát (206 yardos átlag, a 3296-os idénybeli mutató az NFL történetének legjobbja!) mutatta fel, ebben pedig óriási szerepe volt a hiperatletikus Jacksonnak. Vagy megtartotta a labdákat és ő futott (új irányítórekordot jelentő 1206 yardig jutott, ráadásul volt hét touchdownja is), vagy átadta Mark Ingramnek (1018) vagy Gus Edwardsnak (711). Amikor pedig a védelmek felléptek, hogy valamilyen formában fogják a futást, és második lépésben a futásoknál is remekül használható tight endeknek pöttyintett labdák jöttek. Mark Andrews 852 yarddal vezette a csapat rangsorát, de Hayden Hurst (349) és Nick Boyle (321) is benne volt a top ötben. Amikor pedig egy védelem már teljesen felmerészkedett a kiindulási vonalra, jött a villámgyors Marquise Brown, és hosszú játékkal büntetett. Nem volt kreatív játék (irányítófutás, RB-futás, TE-passzok, egy-két mélységi passz a gyors elkapóknak), de egyszerűen annyival erősebb volt a behemót felállás (óriási falemberek és tight endekkel teletűzdelt felállás), hogy a védelmek a negyedik forduló után nem találtak rá ellenszert, és 2–2 után 12 győzelem jött, 14–2-es mérleggel pedig meglett az alapszakasz első helye. Jackson nagy erénye, hogy ezúttal a passzjátékban is lényegesen hatékonyabb volt, ezt pedig jól jelzi, hogy 36 passzolt TD-jével a liga legjobbjaként zárt! Emellé csupán hat interception jött, így pedig szenzációs, 113.3-as irányítómutatóval zárt.

Futottak még: Russell Wilson a szenzációs kezdése után novemberben kissé visszaesett, és bár a győzelmek ekkor még jöttek, az utolsó négy meccsből hármat is elbukott már a Seattle, ez pedig a pihenőhét elmaradásába került, így ő nálunk is visszaesett. Drew Breesnek gyakorlatilag jól is jött a sérülése, hiszen így a lendülete most az alapszakasz végéig ki tudott tartani az előző idénnyel ellentétben, a 11 meccsen felmutatott 27 TD/4 interceptionös mutatója igencsak megsüvegelendő, ahogyan a 116.3-as mutatója is. Meg kell még említeni Ryan Tannehillt is, aki egy tetszhalott Titansbe ugrott be 2–4-nél, ezt követően pedig a Tennessee a liga egyik legponterősebb gárdájává vált, és a hátralévő 10 meccsből hetet is megnyerve bejutott a rájátszásba. A Miamitól megszerzett irányító szenzációs, 9.6 yardos átlagot hozott össze passzonként, 70.3 százalékban voltak pontosak a dobásai, és a 22/6-os TD/interception-mutatója mellett ez 117.5-ös QB-indexet eredményezett, ami a liga legjobbja volt!

A LEGJOBB (NEM IRÁNYÍTÓ) TÁMADÓ: CHRISTIAN McCAFFREY (CAROLINA PANTHERS)

Abban, hogy a Carolina Panthers a ligaaljánál jobb teljesítményt tudott felmutatni, gyakorlatilag egyedül ő volt az oka. Már az előző idényben is remekelt, akkor 1098 futott yardot (5.0-s átlaggal!), valamint 107 elkapásból 867 yardot tett a közösbe 13 TD-vel (7+6), de a 2019-es évadban még egy szinttel feljebb emelte a játékát, és a liga történetében a harmadik játékos lett, akinek egy szezonon belül meglett az 1000 futott és elkapott yard is (1387+1005).

Emellett összesen 19 TD-t (15+4) és egy kétpontost is szerzett, ezzel az egész liga legponterősebb támadójaként zárt. Az idényben kilenc olyan meccset is fel tud mutatni, amelyen legalább 150 összyardot tett a közösbe, túlzás nélkül állítható, hogy ő volt csapata motorja.

Futottak még: Derrick Henry szenzációs idényzáróval (211 yard, 3 TD) 15 meccset játszva is megkaparintotta a futókirályi címet (1540 yard, 16 TD), Aaron Jones a legjobb Aaron nevű támadó volt abban a Packersben, amelyben Rodgers is csapattag (1084 futott é 474 elkapott yardig, valamint 16+3 TD-ig jutott), Michael Thomas pedig 149 elkapással új NFL-rekordot állított fel, 1725 yardjával természetesen szintén uralta a mezőnyt. Hogy a tight endekről is megemlékezzünk, emeljük ki gyorsan George Kittle-t, aki túl azon, hogy elkapóként az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta (1053 yard, 5 TD), blokkolóként a liga talán legjobbja volt, ami a 49ers kiváló futójátékának alapja is volt.

AZ ÉV VÉDŐJE: STEPHON GILMORE (NEW ENGLAND PATRIOTS)

A címvédő Patriots ebben az idényben az elmúlt bő évtizeddel ellentétben a védelmének köszönhetően remekelt, a 14.1 engedett pont és a 275.9 yard is a legalacsonyabb átlag volt a ligában, de a 180.4 yardos passzonkénti átlag is jó volt a második helyre. Ennek az egységnek a legjobbja Stephon Gilmore volt, aki gyakorlatilag bármelyik topelkapót képes leszedni a pályáról – jól jellemzi ezt Amari Cooper elleni meccse, ahol egy elkapást sem engedett, cserébe volt labdaszerzése. Az alapszakaszzáró Miami elleni gyenge meccse ellenére szenzációs statisztikákkal zárt: 96 felé menő labdából csak 47-ből lett elkapás, összesen 624 yardot és csupán egy touchdownt engedett az ellenfeleknek, miközben maga hatszor is lelopta a rivális irányítók passzát, ebből pedig két hatpontost szerzett. Volt öt olyan meccse, amelyen az ellenfél irányítójának akkor is jobb lett volna az irányítómutatója, ha minden egyes passzát földhöz vágja, és volt egy, amelyen pont ugyanannyi volt.

Futottak még: a 159 szereléssel kategóriaelső Bobby Wagner volt az egyetlen ok, ami miatt a megszokottnál gyengébb társak ellenére nem a liga végéhez tartozott a Seattle védelme, Chandler Jones és Shaquil Barrett nagy csatát vívott a sackmester címért, és bár utóbbi egy féllel nyert (19–19.5), előbbi összteljesítménye azért lényegesen jobb volt. Aztán természetesen nem lehet elmenni Aaron Donald mellett sem, aki újra a legjobb értékelést kapta a minden egyes játékot elemző Pro Football Focusnál, köszönhetően passzsiettetőket megszégyenítő 80 nyomásgyakorlásának és a megszokott kiváló futás elleni védekezésének.

AZ ÉV ÚJONC TÁMADÓJA: DANIEL JONES (NEW YORK GIANTS)

Itt érünk el valószínűleg az első nagyobb meglepetéshez, pedig ha megnézzük az irányítók játékát, akkor három játékos jöhet szóba, aki kezdő szintű lehetőséget kapott, ők egészen hasonló meccsenkénti yardszámokat hoztak (Gardner Minshew 233.6, Daniel Jones 232.8, Kyler Murray 232.6), közülök viszont a legkevesebbet passzoló New York-i szerezte a legtöbb passzolt TD-t, szám szerint 24-et – ha nem csak 12 meccsen kap lehetőséget, minden bizonnyal megdöntötte volna a 27-es újoncrekordot (Minshew 21-gyel, Murray 20-szal zárt amúgy).

Jones játéka persze nem hibátlan, ott van a 12 interceptionje, de még riasztóbb a 11 fumble során elveszített labda, igaz ehhez azért a támadófaljátéka is hozzájárult. Mégis, a játékosbörze idején 1/6-ra kiválasztott, ezért sok helyen megmosolygott irányító már az előszezonban is felhívta magára a figyelmet, és ha csak pusztán a passzjátékokat figyeljük, a legjobb teljesítményt nyújtotta. Egyébiránt ő az első újonc, akinek három legalább 4 TD-passzos meccse is volt interception nélkül (4, 4 és 5 TD-átadást jegyzett ezeken a meccseken), valamint volt még egy két passzolt és két futott TD-s 4/0-s mutatója is. Remeklése miatt ért véget Eli Manning pályafutása, amelyről a napokban emlékeztünk meg egy portré formájában.

Futottak még: az idény legjobb futója a rögvest első számú játékosnak járó terhelést kapó Josh Jacobs volt, aki egyedüliként jutott el 1000 futott yard fölé, az elkapók közül A. J. Brown volt ugyanerre képes, de Terry McLaurin és D. K. Metcalf is jócskán beváltotta a hozzájuk fűzött reményeket.

AZ ÉV ÚJONC VÉDŐJE: NICK BOSA (SAN FRANCISCO 49ERS)

Abban, hogy a San Francisco 49ers védelme a pocsék szintről (28. volt az engedett pontokat tekintve) kiemelkedővé fejlődött (az idény nagy részében második helyen állva végül pontokban a 8., yardokban a 2. helyen zárt), óriási szerepe volt az 1/2-es kiválasztott újoncnak. A Chargerst erősítő Joey Bosa kisöccse úgy robbant be a ligába, ahogy várták, és bár kilenc sackje sem rossz mutató, a 80 nyomásgyakorlása az, ami mindenki fölé emeli. Ráadásul nem egysíkú játékos, hiszen a futás megállításában is jeleskedett, sőt, még egy levadászott passz is került a neve mellé.

Futottak még: Josh Allent Bosához hasonlóan kiemelt irányítósiettetőnek vártak, ő a sackek terén még túl is tett újonctársán, 10.5-es mennyisége a legjobb volt az első évesek között, nem véletlenül kapott meghívót a Pro Bowlra. Dexter Lawrence kiváló futás elleni védekezése mellett kisebb meglepetésre pass rushban is életképenek tűnt, Juan Thornhill pedig a levadászott passzok mestere volt. Egy fél mondatot szenteljünk még Dre Greenlaw-nak, a 92 szereléssel záró linebacker az alapszakasz talán legfontosabb játékát mutatta be a zárás utolsó másodperceiben, amikor saját célterülete előtt centikkel megállította a Seattle negyedik kísérletét, ezzel pedig első kiemeléshez juttatta a 49erst.

AZ ÉV VISSZATÉRŐJE: RYAN TANNEHILL (TENNESSEE TITANS)

Az irányítóknál már megemlékeztem róla, a Miaminál már leírt irányító Marcus Mariota szenvedése miatt 2–4-nél került be a Tennessee kezdőjébe, és rögvest megváltoztatta a csapat képét, az addig nézhetetlen gárda sorra szállította a pontzáporos meccseket, a 117.5-ös irányítómutatójánál pedig csak Aaron Rodgers (122.5 – 2011), Peyton Manning (121.1 – 2004) és Nick Foles (119.2 – 2013) tudott jobbat felmutatni kezdő irányítóként.

Futottak még: Jimmy Garoppolo keresztszalag-szakadása után visszatérve ismét ott folytatta, ahol korábban: sorra nyerte a meccseket csapatával. A pályafutása első hét kezdőmeccsét megnyerő irányító a 2018-as idényben csak három találkozón lépett pályára, erre a kiírásra viszont felépült, és vezetésével a liga egyik legjobb csapatává vált a 49ers (13–3).

AZ ÉV EDZŐJE: JOHN HARBAUGH (BALTIMORE RAVENS)

A Hollók az előző idény csúf lezárása után egy teljesen Lamar Jacksonra szabott támadósorral letarolták a ligát, a passzjátékot ünneplő ligát hirtelen elsöpörte a nyers erő. A gárda 2–2-es kezdés után 12 meccset nyert meg egyhuzamban, így először szerezte meg az AFC első kiemelését.

Futottak még: természetesen innen is kihagyhatatlan a 4–12-es mérleg és az 1/2 draftcetli után 13–3-ra fejlődő 49ers, Kyle Shanahan ugyancsak megérdemelné az elismerést. A New Orleans Saints Drew Brees hathetes kidőlése idején is elitcsapat maradt, ebben pedig óriási szerepe volt Sean Paytonnak, a Green Bay Packers pedig két playoffmentes idény után 13–3-mal a konferencia második helyén zárt Matt LaFleur első idényében.