NBA: a Knicks legendája is megfertőződött a koronavírussal

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.05.23. 19:43
null
Patrick Ewing is megfertőződött a koronavírussal (Fotó: AFP)
A New York Knicks legendás kosárlabdázója, Patrick Ewing bejelentette, hogy szervezetében kimutatták a koronavírust.
„Pozitív lett a koronavírustesztem eredménye – jelentette be Ewing egy közleményben. – A vírus komoly, nem szabad félvállról venni. Szeretnék mindenkit bátorítani arra, hogy vigyázzon magára és azokra, akiket szeret.”

Ewingot egy kórházban különítették el. Az 57 éves korábbi kosaras jelenleg a Georgetown egyetemi kosárlabdacsapatának vezetőedzője – senki más nem fertőződött meg rajta kívül a gárdánál. Profi karrierje előtt maga is ezen az egyetemen kosárlabdázott, majd 1985-ben elsőként draftolta őt a New York Knicks, ahol centerként 15 éven át játszott. Máig övé a legtöbb szerzett pont, a legtöbb lepattanó és a legtöbb blokk a klub történetében.

Később a néhai Seattle SuperSonicsnál és az Orlando Magicnél is szerencsét próbált. Pályafutása során 11-szer hívták meg az All Star-gálára, egyszer bekerült az NBA aktuális álomcsapatának számító All NBA-csapatba is. Első évében az év újoncának is megválasztották. Az Egyesült Államokat képviselve kétszer (1984, 1992) nyert olimpiai bajnoki címet. A legnagyobb kosarasokat felvonultató dicsőségek csarnokába (Hall of Fame) 2008-ban, majd a Dream Team tagjaként 2010-ben is beiktatták.

Visszavonulása után edzőnek állt, négy NBA-csapatnál is volt segédedző. A Georgetownt 2017 óta irányítja.

Legfrissebb hírek

A címvédőt is bedarálta az elképesztő szériát produkáló Pistons, Chicagóban javított a Clippers – videók

Amerikai sportok
2025.02.27. 07:57

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47

A Knicks elpáholásával folytatja menetelését a Cavs, nyert a GSW is

Amerikai sportok
2025.02.22. 08:57

Pocsék napot fogott ki James és Doncic is, Markkanenék visszavágtak a Lakersnek

Amerikai sportok
2025.02.13. 08:27

Kevin Durant nyolcadikként megérkezett az NBA-pontgyárosok 30 000-es klubjába

Amerikai sportok
2025.02.12. 07:21

Vége a huzavonának! Jimmy Butler a Golden State Warriorsban folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2025.02.07. 12:33

LeBron James ismét történelmi teljesítménnyel vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
2025.02.07. 08:56
Ezek is érdekelhetik