NHL: a hétfői újrakezdést is elhalasztották a koronavírus miatt

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.25. 09:31
null
Újabb 14 meccset kellett halasztani (Illusztráció: Getty Images)
A korábbi tervek szerint hétfőn folytatódtak volna az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) küzdelmei, azonban most újabb 14 találkozót törölve meghosszabbították a karácsonyi szünetet – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

 

Az NHL bejelentése szerint erre azért volt szükség, mert nem lett volna elég minden egyes koronavírustesztet elvégezni és kiértékelni, ugyanis a csapatok csak vasárnap kezdik újra az edzéseket.

A legújabb döntés szerint kedden folytatják az idényt – tekintett előre a hírügynökség.

A hagyományos karácsonyi szünetet idén két nappal korábban, szerdán kezdték meg az NHL-ben, mivel a csapatoknál rohamosan nőt a koronavírusos fertőzöttek száma. A mostanival együtt egyébként már 64 mérkőzést kellett elhalasztani a szezonban, aminek következtében szerdán azt is bejelentették, hogy az NHL-es hokisok nem vesznek részt februárban a pekingi olimpián, hanem a tervek szerint ebben az időszakban pótolják majd az elmaradt találkozókat – írta az MTI.

 

Legfrissebb hírek

Vége az NHL-alapszakasznak – mutatjuk a végleges sorrendet

Amerikai sportok
1 órája

A bajnoki rekorder csapott le az NHL-rájátszás utolsó szabad helyére

Amerikai sportok
Tegnap, 8:23

NHL: Ovecskin kereste a legtöbb pénzt a liga történetében

Amerikai sportok
2025.04.16. 14:24

NHL: négygólos győzelemmel nyerte meg a divízióját a Toronto

Amerikai sportok
2025.04.16. 09:57

Remekül, góllal és gólpasszal mutatkozott be a Montreal orosz tinédzsere

Amerikai sportok
2025.04.15. 07:54

NHL: Ovecskin góllal tért vissza, de a Washington ismét kikapott a Columbustól

Amerikai sportok
2025.04.14. 07:14

Ovecskin nélkül kapott nagy verést a Washington

Amerikai sportok
2025.04.13. 07:37

Pinto duplázott, a Senators nyerte meg az NHL kanadai rangadóját

Amerikai sportok
2025.04.12. 10:46
Ezek is érdekelhetik