NHL: Crosby újabb három ponttal Gretzky nyomdokain

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.02. 08:15
Sidney Crosby két góllal és egy gólpasszal vezette győzelemre a Penguinst New Yorkban (Fotó: Getty Images)
Két góllal és egy gólpasszal vezette 5–2-es győzelemre Sidney Crosby a Pittsburgh Penguinst a New York Rangers vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) magyar idő szerint keddi játéknapján, ezzel a Pingvinek klasszisa 19. idényében áll legalább egypontos meccsenkénti átlaggal, s beállította a minden idők egyik legjobbjaként számon tartott Wayne Gretzky rekordját.

Sidney Crosby már 18 másodperc után gólpasszt adott a New York Rangers otthonában, tíz perccel később maga is betalált, és a házigazda hiába jött vissza egy gólra a harmadik harmadban, a hajrában előbb Bryan Rust, aztán Crosby is megszerezte második gólját egy-egy üres kapus találattal, így a Penguins 5–2-re nyert.

Crosby mostani három pontjával beérte Wayne Gretzkyt, egymás után 19. idényében átlagol legalább egy pontot meccsenként, hiszen a jelenlegi kiírásban 74 meccsen 37 gólnál és 45 asszisztnál jár a 2005-ös 1/1-es. Gretzky 1979-es edmontoni bemutatkozása után első 19 idényében egy pont felett átlagolt, a 20. évadban viszont már „csak” kilenc gólig és 53 gólpasszig jutott – derült ki a liga beszámolójából.

Az élmezőny tagjai közül nem csak a keleti első Rangers botlott: a főcsoportban negyedik Florida Pantherst 6–4-re megverte odahaza az őt üldöző Toronto Maple Leafs, elsősorban Auston Matthews újabb remek teljesítményének, két góljának és egy asszisztjának, illetve idénybeli 17. többgólos meccsének köszönhetően. Matthewsnak ráadásul ez volt az évadban a 61. gólja, ami karriercsúcs.

Columbusban szenvedett 4–1-es vereséget a rájátszásba már szintén biztosan bejutó Colorado Avalanche.

NHL
ALAPSZAKASZ
Columbus Blue Jackets–Colorado Avalanche 4–1
New York Rangers–Pittsburgh Penguins 2–5
Philadelphia Flyers–New York Islanders 3–4 – hosszabbítás után
Tampa Bay Lightning–Detroit Red Wings 2–4
Toronto Maple Leafs–Florida Panthers 6–4
St. Louis Blues–Edmonton Oilers 3–2 – hosszabbítás után
Winnipeg Jets–Los Angeles Kings 4–3
San Jose Sharks–Seattle Kraken 2–4

 

Legfrissebb hírek

NHL: csak hosszabbítás után tudta legyőzni a címvédő Panthers az újoncot

Amerikai sportok
2 órája

Crosby megdöntötte Gretzky egyik csúcsát, Ovecskin most nem került közelebb a másikhoz

Amerikai sportok
Tegnap, 8:28

Tizenegy meccs, hat gól. Még az idényben megdönti Ovecskin Gretzky csúcsát?

Amerikai sportok
2025.03.27. 14:15

NHL: Robertson mesterhármasával győzött a Dallas az Edmonton vendégeként

Amerikai sportok
2025.03.27. 07:57

Ovecskin hat gólra a rekorddöntéstől, a Winnipeg bejutott a rájátszásba

Amerikai sportok
2025.03.26. 09:45

NHL: szétlövés után győzött a Vancouver és a Columbus is

Amerikai sportok
2025.03.25. 07:32

NHL: ismét hétig jutott a Los Angeles Kings

Amerikai sportok
2025.03.24. 07:03

NHL: Ovecskin gólpasszokig jutott, a Washington legyőzte a címvédőt

Amerikai sportok
2025.03.23. 07:27
Ezek is érdekelhetik