A Minnesota Lynx Juhász Dorkával döntőbe jutott a WNBA-ben

Vágólapra másolva!
2024.10.09. 06:50
Collier (fehérben) 27 pontjával a mezőny legjobbja lett (Fotó: Getty Images)
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx 88–77-re legyőzte a vendég Connecticut Sunt az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) elődöntőjének ötödik, utolsó mérkőzésén, így 3–2-es összesítéssel bejutott a fináléba.

 

A magyar válogatott Juhász Dorka kedden egy percet töltött a pályán a hajrában, s ezalatt nem dobott pontot. Az alapszakasz második helyén záró minneapolisi együttesben a Győr kanadai légiósa, Bridget Carleton két pontot szerzett. A négyszeres bajnok Lynx 2017 óta először döntőzhet a WNBA-ben. A másik ágról korábban az alapszakaszgyőztes New York Liberty került a döntőbe, miután 3–1-es összesítéssel búcsúztatta a címvédő Las Vegas Acest. 

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó finálé magyar idő szerint péntek hajnalban kezdődik New Yorkban. Az eddigi öt döntőjét elvesztő Liberty és a Lynx idén négyszer csapott össze, s ebből háromszor Juhászék nyertek.

WNBA 
RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ
Minnesota Lynx–Connenticut Sun 88–77

 

Legfrissebb hírek

Völgyi Péter: Folyamatosan javul a játék képe

Kosárlabda
22 órája

Juhász Dorka újra dupla duplát ért el a Schióban

Kosárlabda
2025.03.23. 23:17

Női kosár MK: nincs egyértelmű favorit a pécsi fináléban

Kosárlabda
2025.03.22. 07:16

Juhász Dorka remekelt az olasz bajnokságban, csapata legyőzte a Sassarit

Kosárlabda
2025.03.16. 20:04

Hozta a kötelezőt bepótolt mérkőzésén a Pécs a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.12. 19:59

Női kosárlabda: menetből nyerhet a Sopron az elődöntőben

Kosárlabda
2025.03.06. 10:42

Határeset – Thury Gábor jegyzete

Kosárlabda
2025.03.04. 23:13

A Sepsi-SIC nyerte meg a női kosárlabda Román Kupát

Kosárlabda
2025.03.03. 13:35
Ezek is érdekelhetik