Videó: utolsó másodperces távoli tripla okozta Juhász Dorkáék vesztét

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.17. 07:18
David BerdingSabrina Ionescu csodálatos dobásával nyert a New York (Fotó: Getty Images)
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx hazai pályán 80–77-re kikapott a New York Liberty ellen az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) döntőjének harmadik mérkőzésén

A magyar válogatott Juhász Dorka a második mérkőzéssel ellentétben ezúttal nem lépett pályára. A találkozó elején a Minnesota egy 12 pontos rohanással kezdett, az első negyedet 28–18-ra nyerték a vendégek. A második játékrész végén ugyan 13 pont is volt a Lynx előnye, de a New York fokozatosan csökkentette hátrányát és hét perccel a találkozó vége előtt Breanna Stewart triplájával révén egyenlítettek a vendégek.

Két és fél perc volt hátra, amikor a Lynx négy pontra növelte előnyét, de Jonquel Jones triplája, majd duplája után már a Liberty vezetett. Erre érkezett Sabrina Ionescu triplája, de még vissza tudott jönni a Lynx és 16 másodperccel az órán kiegyenlített (77–77).

A labdát az addig hét kísérletből két sikeres triplát dobó Ionescu kapta, aki kicsit kivárt, majd egy távoli hárompontost eleresztve megnyerte a mérkőzést a New Yorknak.

A drámai végjáték és Ionescu dobását a közösségi médiában többek között Luka Doncic és Kevin Durant is méltatta.

A mérkőzés legjobbja a 30 pontig, 11 lepattanóig jutó Breanna Stewart volt, míg a hazaiaknál Napheesa Collier 22, Kayla McBride 19 pontot szórt. Az alapszakasz második helyén záró minneapolisi együttesben a Győr kanadai légiósa, Bridget Carleton 14 pontot szerzett.

WNBA
Döntő, 3. mérkőzés
Minnesota Lynx–New York Liberty 77–80
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–2


 

Amerikai sportok
2024.10.10. 23:05

Exkluzív interjú: Juhász Dorka szerint a New York a favorit a WNBA-döntőben

Juhász Dorka lehet a második magyar kosárlabdázó, aki aranyérmet szerez az amerikai női profi bajnokságban (WNBA), amelynek péntek hajnalban kezdődő fináléját a Minnesota a New York ellen vívja.

 

Legfrissebb hírek

Kikapott a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
2025.04.09. 22:26

Kosárlabda: Juhász Dorka csapata elődöntős az olasz bajnokságban

Kosárlabda
2025.04.02. 21:34

Kosárlabda: Hanga Ádám és Juhász Dorka is dupla duplát ért el

Kosárlabda
2025.03.31. 01:20

Juhász Dorka újra dupla duplát ért el a Schióban

Kosárlabda
2025.03.23. 23:17

Juhász Dorka remekelt az olasz bajnokságban, csapata legyőzte a Sassarit

Kosárlabda
2025.03.16. 20:04

Juhász Dorka dupla-duplája az olasz rangadón

Kosárlabda
2025.03.02. 20:23

Női kosár Euroliga: Turnerék máris elődöntősök, Juhászék még nem

Kosárlabda
2025.02.27. 09:28

Egyelőre nem jutott elődöntőbe Juhász csapata a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.26. 18:57
Ezek is érdekelhetik