Ami bizonyos, hogy soha olyen éve nem volt még a tengerentúli jégkorongnak, mint a 2024-es, hiszen a tavalyi év úgy kezdődött, ahogy zárult, vagyis szabad ég alatti mérkőzéssel. Január 1-én a Seattle-ben, akkor még a legújabb NHL-s városban a Kraken 3–0-ra legyőzte a Vegas Golden Knightsot, az év zárásaként pedig a Winter Classicon a Chicago hazai pályán kikapott a St. Louistól. A kettővel együtt összesen 1428 mérkőzést játszottak tavaly, az alapszakasszal és a rájátszással együtt számolva. A Panthers lett a bajnok, s ezzel a floridaiaké lett a 25. csapat, amely elhódította a Stanley-kupát. Lezajlott egy generációváltás a játékosok között, hiszen most már többen játszanak a ligában a Z-generáció tagjai (1997 után születettek), mint a milleniumi generáció tagjai, akik 1981–1996 között születettek. Nyolc év alatt harmadszor bővült a mezőny a Vegas Golden Knights és Seattle Kraken után, ezúttal Salt Lake City kapott egyelőre becenév nélküli csapatot: Utah Hockey Club. Számos veterán üldöz olyan rekordokat, amelyek évtizedek óta megdönthetetlennek bizonyultak – a legfontosabb ezek közül Alekszander Ovecskin hajrája Wayne Gretzky gólcsúcsa felé – már csak 22 gól választja el a mágikus 894-től.
AZ ÉVNYITÓ WINTER CLASSIC
Ami egyébként az 1428 bajnokit illeti: ezeken 6.1-es gólátlagot jegyezhettünk fel – ami 8711 gólt jelent –, sorozatban harmadszor került hat fölé az éves gólátlag, ami az elmúlt 77 év leghosszabb ilyen szériája. Az 1980-as évektől nem volt példa rá, hogy zsinórban három évet jegyezhessenek fel, amelyben legalább száz mesterhármas született – 2024-es év 106 triplázást hozott. A mérkőzések 42 százalékában a győztes csapat a találkozó során valamikor hátrányban volt, és 149 alkalommal legalább két gólos hátrányból sikerült végül diadalmaskodni a győztes félnek.
Ami a fentebb már említett nyitómeccset illeti: telt ház, 47 313 néző láthatta, ahogy Kraken lesz a második olyan csapat az NHL történelmében, amelyik regnáló bajnokcsapatot győz le, szabad ég alatt rendezett mérkőzésen. Az év záró meccsén, a Wrigley Fielden szűk hétezerrel kevesebben, 40 933 néző látta, az ezredik meccsét játszó, s december közepén a Bluesba csábított Cam Fowler szabadtéren debütál a Chicago Blackhawks vendégeként.
AZ ÉVZÁRÓ WINTER CLASSIC
A San José Sharksnál legendás státuszt elérő, 2023-ban visszavonult Joe Thornton meze egyike volt annak a négynek, amelyet 2024-ben visszavonultattak – Chris Chelios (Chicago Blackhawks), Jaromír Jágr (Pittsburg Penguins) és Miikka Kiprusoff (Calgary Flames) volt a másik három, akinek a mezszámát többet nem osztja ki volt klubja.
CHELIOSRÓL RÖVIDEN
A Florida tavaly mindössze a kilencedik olyan csapat lett a liga történelme során, amely azt követően tudta megnyerni a Stanley-kupát, hogy az azt megelőző évben elvesztette a nagydöntőt. A Winnipeg is a kilencedik csapat lett a ligában, amelyik nyolc vagy több győztes meccsel indította az idényt – s miután az előző idény alapszakaszát is nyolcas győzelmi szériával zárta, ezért aztán mindössze a negyedik csapata lett a ligának, amely 16 győztes meccsből álló szériát épített.
Az egyaránt a pályafutása 20. évében játszó Alekszander Ovecskin és Sidney Crosby valamint Connor McDavid is olyan rekordot üldöz, amelyről azt gondolták, megdönthetetlen, vagy legalábbis hosszú évtizedek óta állnak. Ovecskin 14. alkalommal jutott egy naptári évben legalább 40 gólig, amivel lehagyta Brett Hullt. A Wayne Gretzky 894-es NHL-es gólcsúcsát üldöző Ovecskint elsőként jutott el ősszel 15 gólig a ligában, ezzel ráadásul még vezette is a góllövőlistát – nála idősebben soha senki nem állt a mesterlövészek különversenyének élén – aztán novemberben megsérült. Visszatérése után is folytatta a gólszerzést, jelenleg 19 gólnál tart, s 22 gól választja el Gretzkytől.
Crosby 2024-ben lehagyta Mario Lemieux-t a Penguins örökrangsorában a gólpasszok terén, s beállította Gretzky csúcsát, amikor a 2023–2024-es idényt is 1.0-s szerzett pontátlag fölött zárta – ez volt karrierje 19. ilyen idénye, ami pont annyi, mint Gretzkynek volt. Ráadásul a főpingvin 2024-ben karrierje során 600 gól, 1000 assziszt, 1600 pont és 1300 mérkőzés fölé jutott.
McDavid sorozatban negyedik naptári évben vezette a gólszerzők listáját, ráadásul 2024-ben a szerzett 180 pont pontjával felülmúlta eddigi legsikeresebb évét, ami 2022 volt, amikor 176 pontot jegyzett az évben. A tavalyi 180 pontjával egyébként McDavid lett a liga történelmének harmadik olyan játékosa, aki egy naptári éven belül szerzett 180 pontot. A másik kettő: Gretzky (kilencszer...) és Lemieux (háromszor...).
MCDAVID PARÁDÉS GÓLJA
Sam Reinhart nemcsak eldöntötte a Stanley-kupa sorsát a nagydöntő hetedik meccsén, de a naptári évben szerzett 66 góljával ő volt 2024 leggólerősebb játékosa a Panthers történelme során – a korábbi csúcstartó Pavel Bure volt 58 találattal még 2000-ben.
A kapusgól viszonylag ritka még az NHL-ben is, a liga történelme során mindössze 15 kapus talált be az ellenfél kapujába, tavaly Filip Gustavsson, a Minnesota Wild svéd kapusa került fel a listára, miután a St. Louis Blues ellen egy védés után a saját kapujától az egész pályán átemelve a korongot az üres kapuba találva állította be a 4–1-es végeredményt.
A statisztikák sorolását még hosszan lehetne folytatni az elmúlt évből, ám biztosak lehetünk benne, 2025-ben is legalább ennyi különleges, rendkívüli csúcsot, rekordot döntenek, javítanak meg...