A címvédőt is bedarálta az elképesztő szériát produkáló Pistons, Chicagóban javított a Clippers – videók

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.27. 07:57
Jayson Tatum 27 pontja sem volt elég a Pistons ellen (Fotó: Getty Images)
Kilenc összecsapást rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerint csütörtök hajnali játéknapján.

Továbbra is remek formában a Detroit Pistons, amely sorozatban a nyolcadik mérkőzését nyerte meg. A Malik Beasley (26–5–2), Cade Cunningham (21–4–11) duó vezette együttes ezúttal a címvédő Boston Celticset (amelyben Jayson Tatum 27 pontot dobott a meccsen) verte hazai pályán, ráadásul mindezt úgy, hogy a bostoniak egyszer sem voltak előnyben az összecsapás során.

Zsinórban három vereség után tudott győzni a Los Angeles Clippers. A kaliforniai gárda a 30 pontos James Harden vezérletével gyűrte le a Chicago Bullst egy szoros mérkőzésen – a hazaiak részéről Josh Giddey (21–8–12) és Zach Collins (21–17–7) is dupla duplával jelentkezett, de ez sem volt elég az ötpontos vereség elkerüléséhez.

Sokáig úgy tűnt, hogy borul a papírforma Brooklynban, ahol a Nets a negyedik negyedig vezetni tudott az előzetesen sokkal esélyesebbnek tartott Thunder ellen, olyannyira, hogy a félidőben még 15 pont volt a hazaiak előnye. Ezzel együtt az oklahomaiak már a harmadik játékrészben zárkóztak, s a Shai Gilgeous-Alexander (27–6–5), Aaron Wiggins (24–5–3), Chet Holmgren (22–17–4), Jalen Williams (22–5–4) kvartett vezérletével az utolsó negyedben állva hagyták ellenfelüket. A hazai oldalon Day'Ron Sharpe egy dupla duplával gondoskodott arról, hogy az OKC alaposan megizzadjon a sikerért. 

Nem sok vizet zavart a Toronto Raptors Indianapolisban, a Pacers sima, húszpontos győzelmet könyvelhetett el a kanadai együttes ellen. A hazaiakat az elmúlt időszakban remek formát mutató Tyrese Haliburton cipelte a hátán – a 24 éves irányító 33 pontja mellett 11 asszisztot és három lepattanót jegyzett a találkozón.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

Nem borult a papírforma New Yorkban, ahol a Knicks 18 pontos előnyét ugyan leadta, de végül (a 34 pontos Jalen Brunson vezetésével) legyűrte a Philadelphia 76erst. A Miami Heat esélyt sem adott az Atlanta Hawksnak, míg a Sacramento Kings a Utah Jazz otthonában tudott nyerni. A San Antonio Spurs ezúttal Houstonban szenvedett vereséget, míg a Washingthon Wizards ezúttal összeszedettebben játszott, mint korábban, de így sem tudta elkapni a Portland Trail Blazerst. 

NBA
ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons–Boston Celtics 117–97
Indiana Pacers–Toronto Raptors 111–91
New York Knicks–Philadelphia 76ers 110–105
Washington Wizards–Portland Trail Blazers 121–129
Brooklyn Nets–Oklahoma City Thunder 121–129
Miami Heat–Atlanta Hawks 131–109
Chicago Bulls–Los Angeles Clippers 117–122
Utah Jazz–Sacramento Kings 101–118
Houston Rockets–San Antonio Spurs 118–106

 

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: Jokics vagy Gilgeous-Alexander? Ki lesz az MVP az NBA-ben?

Amerikai sportok
1 perce

A Miami és a Dallas maradt versenyben, még egy lépés kell nekik az NBA-rájátszáshoz

Amerikai sportok
Tegnap, 9:05

Butler és Curry klasszisteljesítményével bejutott a rájátszásba a Golden State – videó

Amerikai sportok
2025.04.16. 08:11

NBA: Chris Paul történelmet írt

Amerikai sportok
2025.04.14. 13:52

Hiába Curry parádéja, a Warriors hosszabbítás után kikapott a Clipperstől, így playinre kényszerül

Amerikai sportok
2025.04.14. 00:28

Jokics történelmet írt, a Doncic vezette Lakers harmadik kiemeltként jutott be a rájátszásba

Amerikai sportok
2025.04.12. 10:22

NBA: Anthony Edwards 44 pontos teljesítményével nyert a Minnesota

Amerikai sportok
2025.04.11. 07:28

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53
Ezek is érdekelhetik