Jalen Hurts: A védelmünk jelentette a különbséget

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.02.10. 05:51
Jalen Hurts és Saquon Barkley vezérletével csúcsra ért az Eagles (Fotó: Getty Images)
A Philadelphia Eagles meggyőző játékkal 40–22-re legyőzte a Kansas City Chiefst az 59. Super Bowlban. A döntő után Jalen Hurts a védelmet emelte ki, Saquon Barkley a kezdetekre tekintett vissza, míg Nick Sirianni a Chiefst méltatta.

Az ESPN cikke szerint Patrick Mahomes korábban mind a nyolc alkalommal nyert, amikor az ellenfél védelmét Vic Fangio irányította. Most viszont az Eagles hatszor is zsákolta a Chiefs irányítóját és kétszer labdát is szerzett, és a harmadik negyed végéig nulla ponton tartotta az elmúlt két év bajnokát „Általában a védelem nyeri a bajnokságot. Láttuk, hogyan játszottak ma, mind láthattunk, ők jelentették a különbséget. Lehetőségeket adtak nekünk, folyamatosan jó mezőnypozícióban kaptuk meg a labdát, mi pedig nem hibáztunk” – értékelt Jalen Hurts.

Nick Sirianni a nagy győzelem ellenére továbbra is tiszteli a Kansas Cityt: „Ez nagyszerű futballcsapat, a legjobbunkat kellett nyújtanunk, hogy legyőzzük őket, szerencsére ez sikerült is.” 

„Nekünk van a legjobb támadófalunk. Amikor idejöttem, az edzés első játékánál tudtam, hogy különleges csapatunk van. Láttam az elkapókat, a támadófalat, Jalent, és tudtam, hogy jók leszünk, csak tennem kell a dolgomat” – emlékezett vissza a szezon előtt érkező Saquon Barkley.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, SUPER BOWL
Philadelphia Eagles–Kansas City Chiefs 40–22 (7–0, 17–0, 10–6, 6–16) 
New Orleans, Caesars Superdome, 65 719 néző. Vezette: Ronald Torbert

A MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT BŐVEBBEN!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik