Javítottak a finnek az NHL Négy Nemzet Tornáján

Vágólapra másolva!
2025.02.15. 23:27
A fehér mezes finnek nyerték meg az összecsapást (Fotó: Getty Images)
A finn válogatott hosszabbítás után 4–3-ra legyőzte a svéd csapatot Montrealban az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szervezésében zajló Négy Nemzet Tornájának 2. fordulójában.

A liga ezzel a csúcstornával vezeti fel, hogy a profik – a 2018-as és 2022-es távolmaradást követően – 2026-ban ismét ott lesznek az olimpián.

Mindkét gárda vereséggel kezdett, a svédek hosszabbításban kaptak ki a házigazda kanadaiaktól, míg az olimpiai bajnok finneket 6–1-gyel intézték el az amerikaiak.

Saját harmadon belüli korongvesztésből szerzett hamar vezetést a letámadó svéd csapat Mika Zibanejad révén, ám még a szünet előtt fordított az ősi rivális. Eetu Luostarinen egy kontra végén passzolt Anton Lundellhez, aki kapásból lőtt köténygólt. A harmad vége előtt 14 másodperccel emberelőnyben Patrik Laine tálalt Mikko Rantanen elé, az ő lövése viszont lecsúszott, ez tréfálta meg Filip Gustavsson kapust, akit az eset után le kellett cserélni.

A második harmadban öt és fél perc alatt visszavette a vezetést a svéd alakulat. Előbb Rasmus Dahlin egy lecsorgót kotort be közelről, majd a hátvéd Erik Karlsson csatlakozott a gyors ellentámadáshoz, kilőve a rövid sarkot. A 38. percben Olli Määttä tette be élesen a kapu elé a korongot, amelyet Aleksander Barkov terelt a kapuba, így 3–3-mal fordultak a csapatok.

A harmadik felvonásban kicsit veszélyesebbek voltak a finnek, a büntetőpadról éppen visszatérő Barkov szólót is rontott, így a felek eljutottak a legfeljebb tíz percig tartó hosszabbításig. Ebből még csak szűk két perc telt el, amikor egy svéd helyzet nyomán Mikael Granlund iramodott meg, majd higgadtan Linus Ullmark lábvédői között beütötte a győztes találatot.

NHL NÉGY NEMZET TORNÁJA
2. FORDULÓ (Montreal)
Finnország–Svédország 4–3 (2–1, 1–2, 0–0, 1–0) – hosszabbításban
Gólszerző: Lundell (11.), Rantanen (20.), Barkov (38.), Granlund (62.), ill. Zibanejad (9.), Dahlin (26.), Karlsson (31.)

KORÁBBAN
1. FORDULÓ (Montreal)
Kanada–Svédország 4–3 – hosszabbításban
Egyesült Államok–Finnország 6–1

A TOVÁBBI PROGRAM (magyar idő szerint)
2. FORDULÓ (Montreal)
Vasárnap, 2.00: Kanada–Egyesült Államok
3. FORDULÓ (Boston)
Hétfő, 19.00: Kanada–Finnország
Kedd, 2.00: Svédország–Egyesült Államok
FINÁLÉ
Péntek, 2.00: döntő (Boston)

Az állás: 1. Egyesült Államok 3 pont/1 mérkőzés, 2. Kanada 2/1 (4–3), 3. Svédország 2/2, (6–8), 4. Finnország 2/2 (5–9)

 

Legfrissebb hírek

Kanada simán legyőzte a finneket, így összejött az USA elleni döntő

Jégkorong
2025.02.17. 22:10

Könnyed amerikai siker az NHL Négy Nemzet Tornáján

Amerikai sportok
2025.02.14. 07:28

Hosszabbításos kanadai győzelem az NHL Négy nemzet tornájának montreali nyitányán

Amerikai sportok
2025.02.13. 07:34

Jégkorong: a duplázó Carl Grundström vezérletével Svédországé a bronz

Jégkorong
2024.05.26. 18:21

Két harmadon át tartottuk a lépést a címvédő finnekkel, de sima lett a vége

Jégkorong
2023.05.19. 15:19

Jégkorong-vb: újabb sztár a tamperei svéd keretben

Jégkorong
2023.05.14. 11:08

Jégkorong: egy gól született a svéd–német meccsen, Kanada kiütötte a letteket

Jégkorong
2023.05.12. 22:05

Jégkorong-vb: az Egyesült Államok elleni zakóval rajtolt a címvédő Finnország

Jégkorong
2023.05.12. 18:19
Ezek is érdekelhetik