Ismét vezet a Lakers ellen a Timberwolves, szépített a Bucks – videók

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2025.04.26. 08:14
Visszavette a vezetést a Timberwolves (Fotó: Getty Images)
Az észak amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerinti szombat hajnali játéknapján a Minnesota Timberwolves visszavette a vezetést a Los Angeles Lakers ellen, míg a Milwaukee Bucks és az az Orlando Magic is szépíteni tudott.

MINNESOTA TIMBERWOLVES–LOS ANGELES LAKERS

Miután a Lakers sikeresen kiegyenlített hazai pályán egy nagyon magabiztos győzelemmel, a minnesotaiaknak is kijött a lépés és szinte kérdés nélkül visszavették a vezetést a párharcban. Az első három negyedben mindkét gárdának megvoltak a maga periódusai, de ellépni egyiknek sem sikerült igazán. A hajrában azonban koncentráltabb volt a Timberwolves, amely végül többszámjegyűre növelte az előnyét és megszerezte a második győzelmét is. Ezúttal Anthony Edwardsnak sikerült hoznia, amit sokan várnak tőle, hiszen 29 ponttal, nyolc lepattanóval és nyolc gólpasszal zárta az estét. A túloldalon azonban 40 éves LeBron James 38 pontos dupla duplája kevés volt, hogy győzelemhez segítse a Lakerst.

MILWAUKEE BUCKS–INDIANA PACERS

Az előző két találkozón kifejezetten szenvedő Milwaukee hazai pályán össze tudta magát kapni és megmutatta, hogy még közel sem szabad leírni idén a csapatot. A Bucks ugyan ezt a meccset sem kezdte valami fényesen, hiszen tízpontos hátrányban várhatta a második félidőt, ám a harmadik negyedben hihetetlen nagyot játszott, így végül kifejezetten magabiztos győzelmet aratott az indianaiak ellen. A Pacersben ismét Pascal Siakam volt a legeredményesebb 28 ponttal, ám rajta kívül senki sem tudott húszig eljutni. A túloldalon két rendkívüli teljesítményt is láthattunk, Janisz Adetokounbo hozt a tőle megszokott klasszis játékát és 37 pontja mellett 12 lepattanót szedett össze, ám meglepetésre rajta kívül Gary Trent Jr. is 37-et szórt, ami playoff-karriercsúcs számára. 

ORLANDO MAGIC–BOSTON CELTICS

Ugyan kevesen gondolták volna, de szintén 2–0-s hátrányból sikerült szépíteni az Orlandonak is a Boston ellen. A hetedik kiemelt Magic egy kifejezetten hullámzó teljesítményt nyújtott a keleti második Celtics ellen, azonban az utolsó percekben nagyon összekapta magát és sikerült is kiharcolnia a kétpontos győzelmet hazai pályán. A floridaiaknál Paolo Banchero 29, míg Franz Wagner 32 pontos teljesítménnyel mutatta meg a Keltáknak, hogy még sokat kell küzdeniük a továbbjutásért, míg a bostoniaknál magasan Jayson Tatum emelkedett ki a maga 36 pontjával. 

RÁJÁTSZÁS
1. KÖR, 3. MÉRKŐZÉSEK
Keleti főcsoport
Orlando Magic (7.)–Boston Celtics (2.) 95–93
Milwaukee Bucks (5.)–Indiana Pacers (4.) 117–101
Nyugati főcsoport
Minnesota Timberwolves (6.)–Los Angeles Lakers (3.) 116–104

A RÁJÁTSZÁS ELSŐ KÖRE

Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Miami Heat (8.) 2–0
Boston Celtics (2.)–Orlando Magic (7.) 2–1
New York Knicks (3.)–Detroit Pistons (6.) 2–1
Indiana Pacers (4.)–Milwaukee Bucks (5.) 2–1
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Memphis Grizzlies (8.) 3–0
Houston Rockets (2.)–Golden State Warriors (7.) 1–1
Los Angeles Lakers (3.)–Minnesota Timberwolves (6.) 1–2
Denver Nuggets (4.)–Los Angeles Clippers (5.) 1–2


 

 

Legfrissebb hírek

Sima hazai győzelemmel 2012 óta először NBA-döntős az OKC – videók

Amerikai sportok
21 órája

NBA: beismerte bűnösségét Shawn Kemp a 2023-as seattle-i lövöldözésben

Amerikai sportok
2025.05.28. 17:48

Egy meccsre a döntőtől: Siakam és Haliburton győzelemre vezette a Pacerst – videók

Amerikai sportok
2025.05.28. 07:12

Az óriási verés után megrázta magát az Oklahoma, már csak egy lépés hiányzik az NBA-döntőhöz

Amerikai sportok
2025.05.27. 07:37

NBA-legek: a Pacers után a Knicks is óriási feltámadást mutatott be; nyugaton SGA limitálása a kulcs

Amerikai sportok
2025.05.26. 22:22

Shaq, ne nyomkodd a telefonodat! A kabalafigura megviccelte az NBA-legendát

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:52

Szépített a Knicks az NBA keleti döntőjében, méghozzá nem akármilyen feltámadás végén

Amerikai sportok
2025.05.26. 07:57

NBA: az idényben egyszer sem kapott ekkora verést az Oklahoma

Amerikai sportok
2025.05.25. 09:03
Ezek is érdekelhetik