Jokics történelmet írt, a Doncic vezette Lakers harmadik kiemeltként jutott be a rájátszásba

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.12. 10:22
Jokics tarthatatlan volt (Fotó: Getty Images)
Igazi meccsdömpinget tartottak az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának utolsó előtti, magyar idő szerint szombat hajnali játéknapján.

A nap hőse Nikola Jokics volt, aki tripla duplával (26–16–13) vezette győzelemre a remekül hajrázó Denver Nuggetset a Memphis Grizzlies ellen. A szerb klasszis ezzel történelmet írt, miután a liga történetében mindössze harmadikként átlagolt tripla duplát az alapszakasz során – korábban csak Russell Westbrooknak (neki háromszor az OKC, egyszer a Washington Wizards színeiben sikerült ez), valamint Oscar Robertsonnak (ő az 1961–62-es idényben hajtotta ezt végre az egykori Cincinnati Royalsnál – szerk.)  sikerült ez a teljesítmény.

A közelmúltban edzőt váltó denveri csapat vasárnap a Houston Rockets ellen biztosíthatja be negyedik kiemelését a rájátszásban, amely pályaelőnyt is hozna a 2023-as bajnok számára.

JOKICS TÖRTÉNELMI IDÉNYÉNEK LEGSZEBB PILLANATAI

Mindeközben a Los Angeles Lakers a 39 pontot szóró Luka Doncic vezérletével számolt 31 pontot a tartalékos Houston Rocketsre, bebiztosítva harmadik helyét a nyugati főcsoportban. 

Míg keleten már eldőltek a lényegi kérdések, addig a nyugati főcsoportban csak az első három hely sorsára derült fény az utolsó forduló előtt, így komoly izgalmakra van kilátás. 

A szombat hajnali meccseken a Los Angeles Clippers és a Golden State Warriors is nyerni tudott, így a két, a rájátszásra hajtó kaliforniai együttes egymás elleni meccse külön csemege lesz vasárnap este, míg a negyedik helyét bebiztosítani próbáló Nuggets a Rockets vendége lesz.

NBA
ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons–Milwaukee Bucks 119–125
Indiana Pacers–Orlando Magic 115–129
Philadelphia 76ers–Atlanta Hawks 110–124
Boston Celtics–Charlotte Hornets 130–94
New York Knicks–Cleveland Cavaliers 102–108
Chicago Bulls–Washington Wizards 119–89
New Orleans Pelicans–Miami Heat 104–153
Dallas Mavericks–Toronto Raptors 124–102
Denver Nuggets–Memphis Grizzlies 117–109
Minnesota Timberwolves–Brooklyn Nets 117–91
Utah Jazz–Oklahoma City Thunder 111–145
Phoenix Suns–San Antonio Spurs 117–98
Portland Trail Blazers–Golden State Warriors 86–103
Sacramento Kings–Los Angeles Clippers 100–101
Los Angeles Lakers–Houston Rockets 140–109

 

Legfrissebb hírek

„Rudy Gobert a sárkány a Trónok Harcából”; Harden megint eltűnt – NBA-legek a rájátszás első köre után

Amerikai sportok
6 órája

Hihetetlen: már kétmeccses hátrányban a címvédő Celtics az NBA főcsoport-elődöntőjében – VIDEÓ

Amerikai sportok
15 órája

Ilyen még nem volt az NBA-ben: mind a négy főcsoport-elődöntő a vendégcsapat győzelmével indult!

Amerikai sportok
Tegnap, 7:50

NBA: mínusz húszról lopta el a Boston pályaelőnyét a New York, pazar triplával győzött a Denver

Amerikai sportok
2025.05.06. 07:32

Buddy Hield parádézott, a Golden State a hetedik meccsen jutott tovább a második körbe

Amerikai sportok
2025.05.05. 08:55

Még Jokicstól sem kellett extra: a Nuggets hetedik meccsen verte ki a Clipperst – videók

Amerikai sportok
2025.05.04. 09:27

NBA: idegenben nyert a Houston, otthon harcolhatja ki a továbbjutást

Amerikai sportok
2025.05.03. 08:14

NBA: Gregg Popovich 29 idény után visszalépett a San Antonio Spurs éléről

Amerikai sportok
2025.05.02. 19:45
Ezek is érdekelhetik