Hihetetlen: már kétmeccses hátrányban a címvédő Celtics az NBA főcsoport-elődöntőjében – VIDEÓ

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.05.08. 07:18
null
Kétmeccses hátrányba került a címvédő (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának elődöntőjében a címvédő Boston Celtics a második mérkőzését is elveszítette a New York Knicks ellen magyar idő szerint csütörtökön hajnalban. Az Oklahoma City Thunder viszont egyenlített összesítésben a Denver Nugetsszel szemben.

Boston Celtics–New York Knicks 90–91 

A New York Knicks egyetlen pontos különbséggel, 91–90-re győzött a Boston Celtics vendégeként, és ezzel összesítésben már 2–0-ra vezet. A találkozó legjobbja Karl-Anthony Towns volt, aki 21 pontot dobott az este, és emellé még 17 (!) lepattanót is leszedett. A címvédő Celtics egymás után a második hazai meccsén is borzasztó mezőnyszázalékkal dobott, így dupla pályahátrányba került az előzetesen jóval esélytelenebb Knicksszel szemben. Van még visszaút Jayson Tatuméknak? Hamarosan meglátjuk.   

 

Oklahoma City Thunder–Denver Nuggets 149–106

A játéknap második mérkőzése már sokkal simább küzdelmet hozott, az Oklahoma City Thunder otthon 149–106-ra győzött a Denver Nuggets ellen, és ezzel kiegyenlítette a párharc állását. Az MVP-favorit Shai Gilgeous-Alexander ezúttal is remekelt: most 34 pont fűződött a nevéhez. Az OKC domináns győzelmének kulcsa két magasembere, Chet Holmgren és Isaiah Hartenstein feljavuló játéka, s ezzel együtt a Nuggets-sztár Nikola Jokics lelassítása volt. A ligaelső most két meccsre megy Denverbe, de nem mindegy, milyen állásnál tér vissza Oklahoma Citybe.     

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Boston Celtics (2.)–New York Knicks (3.) 90–91
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Oklahoma City Thunder (1.)–Denver Nuggets (4.) 149–106

A RÁJÁTSZÁS MENETRENDJE 

 2. KÖR 
AZ ÖSSZESÍTETT ÁLLÁSOK
Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Indiana Pacers (4.) 0–2
Boston Celtics (2.)–New York Knicks (3.) 0–2
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Denver Nuggets (4.) 1–1
Minnesota Timberwolves (6.)–Golden State Warriors (7.) 0–1

A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

 

Legfrissebb hírek

Tízpontos hátrányból fordított az Oklahoma City, ismét ikszre áll az NBA döntője

Amerikai sportok
2025.06.14. 07:39

NBA: Gilgeous-Alexander sokat rontott, megint vezet a Pacers

Amerikai sportok
2025.06.12. 07:32

SGA vezérletével egyenlített a döntőben a Thunder – videók

Amerikai sportok
2025.06.09. 07:30

A Pacers óriásit hajrázva nyert Oklahoma Cityben az NBA-döntő első meccsén

Amerikai sportok
2025.06.06. 06:47

Hatalmas favorit az OKC az NBA-döntőben, amelyben két luxusadó mentes csapat találkozik

Amerikai sportok
2025.06.05. 17:31

A főcsoportdöntő nem elég – megvált edzőjétől a New York Knicks

Amerikai sportok
2025.06.04. 11:12

NBA: bejutott a nagydöntőbe az Indiana Pacers

Amerikai sportok
2025.06.01. 07:55

NBA: sima győzelmével a New York Knicks életben tartotta nagydöntős reményeit

Amerikai sportok
2025.05.30. 07:35
Ezek is érdekelhetik