NHL: drámai körülmények után jutott tovább a Winnipeg

Vágólapra másolva!
2025.05.05. 07:59
null
A Winnpeg is továbbjutott (Fotó: Getty Images)
A Winnipeg Jets az utolsó két percben ledolgozta kétgólos hátrányát, majd kétszeri hosszabbításban legyőzte a vendég St. Louis Bluest, így 4–3-as összesítéssel jutott a nyugati főcsoport elődöntőjébe az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).

Az alapszakaszelső kanadai együttes hazai környezetben várhatta a sorsdöntő összecsapást, azonban a St. Louis a hajrában még 3–1-re vezetett, és nagyon közel állt a továbbjutáshoz. 

Aztán a lehozott hazai kapus helyett is mezőnyjátékos érkezett a jégre, és 58:04 percnél sikerült a szépítés, majd az alapidő letelte előtt 2,2 másodperccel az egyenlítés is. A hosszabbításban a második játékrész végefelé, összesítésben 96:10 percnél Adam Lowry nyúlt bele a levegőben szálló korongba, így Jordan Binnington nem védhetett.

Ezzel valamennyi párharc lezárult a playoff első körében. Nyugaton a Winnipeg a Dallas Starsszal, a Vegas Golden Knights a tavalyi döntős Edmonton Oilersszel, keleten pedig a Toronto Maple Leafs a címvédő Florida Panthersszel, míg a Washington Capitals a Carolina Hurricanesszel csap össze.

NHL, RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ
Winnipeg Jets–St. Louis Blues 4–3 – kétszeri hosszabbítás után

Keleti főcsoport
Toronto Maple Leafs–Ottawa Senators 4–2
Tampa Bay Lightning–Florida Panthers 1–4
Washington Capitals–Montréal Canadiens 4–1
Carolina Hurricanes–New Jersey Devils 4–1
Nyugati főcsoport
Winnipeg Jets–St. Louis Blues 4–3
Dallas Stars–Colorado Avalanche 4–3
Vegas Golden Knights–Minnesota Wild 4–2
Los Angeles Kings–Edmonton Oilers 2–4

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

 

Legfrissebb hírek

„Miért ne? Csak rajtunk áll” – Terbócs István szerint meglepetést okozhat hokiválogatottunk a németek ellen

Jégkorong
1 órája

Rantanen triplájával nyert a Stars, s elvette az alapszakaszgyőztes Jets pályaelőnyét

Amerikai sportok
1 órája

Bodó Christopher marad a Gyergyónál

Jégkorong
13 órája

„Ne legyünk töketlenek” – ezt a tanulságot vonta le férfi hokiválogatottunk Kanada ellen

Jégkorong
23 órája

Jégkorong: előtte az elődök – a sportba született Gyulai Benedek

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

NHL: idegenben került előnybe a Carolina és az Edmonton

Amerikai sportok
Tegnap, 6:50

Kanada nagy falat volt, hat kapott gólra nem volt válasza a mieinknek

Jégkorong
2025.05.06. 21:22

Ace Ventura, Backstreet Boys, Walkman: ismerik a 90-es évek ikonjait a Z-generációs hokisok?

Jégkorong
2025.05.06. 16:57
Ezek is érdekelhetik