Hiába Jokics újabb tripla duplája, odahaza átok ül a Denveren – megint kikapott

A kiegyenlített első negyed után a Phoenix 19–4-es futással zárta a másodikat, onnantól állandósult a két számjegyű előnye a Lakers otthonában, és nem is engedte kicsúszni kezéből a győzelmet. A hét siker után először veszítő Lakersben Luka Doncic 38 pontig jutott (20-at az első negyedben gyártott), LeBron James 10-zel zárt (vagyis sorozatban az 1297. alapszakaszi meccsén is eljutott tízig), míg a Sunsban Dillon Brooks 33-at termelt. A vendégeknél remek napot fogott ki Collin Gillespie, aki a nyolc triplájával, valamint a 28 pontjával is egyéni ligacsúcsot ért el. Az ő remek játéka is kellett ahhoz, hogy a Suns pótolni tudja korán kiszálló kulcsemberét – Devin Booker 11 pontnál járt, amikor sérülés miatt már az első negyedben véget ért számára a meccs.
A Houston egyébként megbízható védőjátéka ezúttal nem a szokásos módon üzemelt, ezt a Utah különösen a második negyedben használta ki (37–25). Később a vendégek visszajöttek a mérkőzésbe, az utolsó percben három ponton belül voltak, de akkor már nem voltak képesek kezdeményezni, Keyonte George hatból öt büntetőt bedobva nyeregben tartotta csapatát. George 28, Lauri Markkanen 29 ponttal zárt a hazaiaknál, a Rocketsben a meccs nagy részében gyenge százalékkal dobó, a végére feljavuló Kevin Durant 32 pontot dobott, Alperin Sengün a 31 pontja mellé 14 asszisztos egyéni csúcsot tett le.
Nikola Jokics szállította a szokásos (idénybeli 11.) tripla dupláját (29 pont, szezoncsúcsot érő 20 lepattanó, 13 assziszt), de ez nem volt elég a Denvernek, hogy megtörje a hazai átkot – sorozatban negyedszer is kikapott saját közönsége előtt. A Dallas soraiban Anthony Davis 32 ponttal és 13 lepattanóval nyomatékosította, hogy felépült sérüléséből, Ryan Nembhard 28 ponttal és 10 gólpasszal, Cooper Flagg 24 ponttal finiselt.
Az Atlanta megizzasztotta a keleti első Detroitot, de legyőznie nem sikerült: a Pistons egy ponttal nyert, így a legutóbbi 17 meccsén már 15 győzelme van. Cade Cunningham a hajrában is elemében volt, nyolcat az utolsó 3:21 percben dobott a 18 pontjából – a hazaiak sokoldalú vezérének volt egyébként nyolc-nyolc lepattanója és asszisztja, hat labdaszerzése és három dobásblokkolása is. Jalen Duren 21 ponttal és 11 lepattanóval járult hozzá a Pistons szűk sikeréhez, míg a Hawks legjobbja a 29 pontos, 13 pattanót szedő Jalen Johnson volt – hős is lehetett volna, ha a dudaszó pillanatában utolsó lehetőségéből bepöccint még egy kosarat. Nem sikerült neki.
Donovan Mitchell 43 pontot dobott a három vereség után győző Clevelandben, míg Desmond Bane 37-et az Orlandóban, amely a hatodikat nyerte meg a legutóbbi hét mérkőzéséből. Mitchell 30 pont feletti átlagot hozott össze az idénybeli első húsz mérkőzésén, ilyesmi a Cavs kötelékében korábban csak LeBron Jamesnek sikerült.
A Miami a második negyedben indított, 22–2-es rohanással vette el a rossz passzban lévő Clippers kedvét a játéktól, és ezek után meg is nyerte a meccset. Norman Powell 30 pontot szerzett volt csapata ellen, Bam Adebayo 27 ponttal és 14 lepattanóval zárt, Tyler Herro (22) és Andrew Wiggins (22) is megtette a magáét, odaát Kawhi Leonard 36 ponttal tompította a verés fájdalmát.
Ritka játéknap az olyan, amelyen a gyengén teljesítő Brooklyn és Washington egyaránt nyer, de most a jelek szerint mindketten megtalálták a megfelelő ellenfelet: CJ McCollum (28 pont) 14.4 másodperccel a vége előtt fontos triplával tette fel a koronát a Wizards nagy hajrájára a Milwaukee ellen, míg Michael Porter Jr. 35 ponttal vezette sikerre a Netset a Charlotte ellen.
NBA, ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons–Atlanta Hawks 99–98
Indiana Pacers–Cleveland Cavaliers 119–135
Washington Wizards–Milwaukee Bucks 129–126
Brooklyn Nets–Charlotte Hornets 116–103
Miami Heat–Los Angeles Clippers 140–123
Orlando Magic–Chicago Bulls 125–120
Denver Nuggets–Dallas Mavericks 121–131
Utah Jazz–Houston Rockets 133–125
Los Angeles Lakers–Phoenix Suns 108–125








