Parázs meccsen győzte le a Minnesota az Oklahoma Cityt az NBA-ben

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.12.20. 08:41
null
Anthony Edwards (labdával) sokat tett az Oklahoma City legyőzéséért (Fotó: Getty Images)
A Minnesota Timberwolves 112–107-re legyőzte az NBA-ben a legjobb mérleggel álló Oklahoma City Thundert, amely 25 győzelme mellett mindössze a harmadik vereségét szenvedte el ebben az idényben.

A ligaelső Thunder legyőzésében kulcsszerepet játszott a három mérkőzés kihagyása után visszatérő Anthony Edwards, aki 26 ponttal és 12 lepattanóval segítette a Minnesotát, és 38 másodperccel a vége előtt dobott hárompontosával szerzett vezetést a Timberwolves. A 24–1-es idényrajt után háromból két meccset elveszítő bajnoki címvédőben Shai Gilgeous-Alexander 35 pontot dobott.

Az előző idény rájátszásában a két csapat játszotta a Nyugati főcsoport döntőjét, a Thunder 4–1-re megnyerte a párharcot. A karácsonyi készülődés közepette rájátszást idéző hangulatban játszották az összecsapást, amelyre a minneapolisi csapat alaposan felszívta magát, Edwards mellett nagyot játszott Donte DiVincenzo, Naz Reid (15-15 pont) és Rudy Gobert (14) is. A Timberwolves a győzelme után a hatodik helyen áll a főcsoportjában.

A San Antonio 126–98-ra nyert Atlantában, a Spursben 26 pontig és 12 gólpasszig jutó Victor Wembanyama két dobást is blokkolt, és ez volt sorozatban a századik NBA-meccse, amelyben legalább egyszer megakadályozta valamelyik ellenfelét ilyen módot a pontszerzésben. Amióta 1972-ben hivatalos statisztikai elem lett a dobásblokkolás, csak ketten jutottak el százas sorozatig, Patrick Ewing 145, a tavaly elhunyt Dikembe Mutombo 116 egymást követő mérkőzésen blokkolt legalább egy dobást.

A 21 éves Wembanyama szériája 2024 januárjáig nyúlik vissza, a legutóbbi meccsét, amelyen egy blokkot sem írtak a neve mellé, még újoncként játszotta. A San Antonio 20 győzelemnél tart, ennél többet csak az Oklahoma City és a Detroit aratott, és ugyanennyi van a Denvernek.

Keleten a New York Knicks hazai pályán kapott ki a Philadelphiától, míg a kilenc triplát dobó Derrick White-vezérelte Boston a Miami legyőzésével kapaszkodik az élcsoportra.

NBA, ALAPSZAKASZ
Boston Celtics–Miami Heat 129–116
New York Knicks–Philadelphia 76ers 107–116
Atlanta Hawks–San Antonio Spurs 98–126
Cleveland Cavaliers–Chicago Bulls 125–136
Minnesota Timberwolves–Oklahoma City Thunder 112–107

 

Legfrissebb hírek

NBA: újra nyerő szériát épít az Oklahoma, az Atlanta idegenben verte meg a Warriorst

Amerikai sportok
8 órája

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
Tegnap, 8:38

NBA: Adetokunbóék legyőzték a Lakerst; 21 pontos hátrányból állt fel a Thunder

Amerikai sportok
2026.01.10. 08:47

NFL: már most elvérezhet a Bills? Wild Card-kör beharangozó Buday Zoltánnal

Amerikai sportok
2026.01.09. 16:42

NBA: óriási izgalmak után nyert a Pacers és a Jazz, a Bulls meccsét elhalasztották

Amerikai sportok
2026.01.09. 07:35

NBA: a Utah ellen állt újra győzelmi pályára az OKC, Bostonban nyert a Denver

Amerikai sportok
2026.01.08. 07:21

A Memphis elrontotta Wembanyama visszatérését – videó

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:39

„Ha a nénikémnek golyói lennének” – rekordok és csalódások az NFL alapszakaszának végén

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:17
Ezek is érdekelhetik