A 30 pontos Shai Gilgeous-Alexander vezérletével egyenlített az OKC – videó

Mint ismert, az első meccsen kétszeri hosszabbítás után a San Antonio elvette az OKC pályaelőnyét. Az alapszakaszban – beleértve az NBA-kupát – a Spurs 4–1-re nyert a két csapat párharcát. A Thunder egy győzelménél 34 pontot szerzett az immáron kétszeres MVP Shai Gilgeous-Alexander, aki a nyugati döntő második meccsén harminc pontig jutott, ez pedig győzelmet ért.
Az első negyedben fej fej mellett haladtak a csapatok (31–31), aztán a második negyedet 10–2-es rohanással kezdték a hazaiak, akik a félidőre 11 pontos előnyt építettek ki. A második félidőt Luguentz Dort kosara nyitotta, majd az első meccsen mindössze 12 percet kapó Isaiah Hartenstein is betalált, az azt követő bő két percben Victor Wembanyama két triplát is bedobott, a San Antonio pedig egy 10–0-s rohammal egyenlített (66–66). Az OKC viszont nem omlott össze, és fokozatosan ismét ellépett, rövid időre a két számjegyű különbség is visszaállt.
A záró játékrészben egyszer feljött kétpontos hátrányra a Spurs, de ezt követően a címvédő rögtön egy 11–0-s rohammal ismét ellépett és ebből már nem volt visszaút a San Antoniónak, a Thunder 122–113-ra győzött és ezzel egyenlített a párharcban. Az OKC ezzel már 14–5-ös mérlegre javította idei vereség utáni eredményét, és a hét találkozó közül mindössze másodszor legyőzte a Spurst.
Shai Gilgeous-Alexander felállt a sorozat első mérkőzésén nyújtott gyenge teljesítményéből. Az MVP az első meccsen 30 százalékos mezőnyhatékonysággal szerzett 24 pontot, ezúttal ötven százalékkal dobva 30 ponttal a mezőny legjobbja volt. Az első meccsen az OKC húzóembere volt Alex Caruso, aki ezúttal 17 pontot hozott a padról beszállva. Hartenstein az első meccses 12 perc helyett ezúttal 27 percet töltött a pályán, tíz pontos és 13 lepattanós dupla duplát ért el.
Egy kis stat: SGA-nek ez volt a 27. rájátszásmérkőzése karrierje során, amikor legalább 30 pontot szerzett. Gilgeous-Alexander ezzel megelőzte Russell Westbrookot (26), és már csak Kevin Durant áll előtte a Thunder-játékosok (39) közül.
A győzelem áldozattal járt a Thunder számára, amely az első félidőben elveszítette Jalen Williamset, aki a bal combhajlító izom húzódása miatt már hat mérkőzést kihagyott a rájátszásban és most ismét jelentkezett a sérülés. A Thunder szerint csak izomfeszülésről van szó, de még ez is kétségessé teszi, hogy pénteken pályára léphet-e. Chet Holmgren 13 pontot szerzett, a cserejátékosok közül Jared McCain és Cason Wallace egyaránt 12 pontot szerzett az Oklahoma City számára. A Thunder 57–25-re nyerte a cserejátékosok pontszerzését, valamint 27 pontot szerzett labdaszerzés után, míg a vendégek csak tízet.
A Spurs sem úszta meg sérülés nélkül. Azok után hogy nélkülözniük kellett az All-Star hátvédet, De'Aaron Foxot bokasérülése miatt, a San Antonio a kezdőcsapatban őt helyettesítő Dylan Harpert is elveszítette, aki a harmadik negyedben szenvedett lábsérülést. Wembanyama ezúttal is 50 százalékkal dobott, 37 játékperc alatt 21 pontos, 17 lepattanós dupla duplával zárt, továbbá hat gólpasszt és négy blokkot is elért. A vendégek legjobb pontszerzője Stephon Castle volt 25 ponttal, míg Devin Vassell 22 pontot tett a közösbe.
A harmadik mérkőzést magyar idő szerint szombat hajnalban rendezik meg San Antonióban.
NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Oklahoma City Thunder–San Antonio Spurs 122–113 (31–31, 31–20, 34–37, 26–25)
Ld.: Gilgeous-Alexander 30, Caruso 17, Holmgren 13, ill. Castle 25, Vassell 22, Wembanyama 21
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1









