NBA: LeBron James vezérletével a Lakers kiütötte a Houstont

A Nyugati főcsoportban az április eleje óta sérült Luka Doncicot továbbra is nélkülöző Los Angeles Lakers egy 27–3-as rohammal már az első félidőben eldöntötte a Houston Rockets elleni hatodik meccset és ezzel a párharcot is. LeBron James, a kaliforniaiak sztárja 28 ponttal, hét lepattanóval és nyolc gólpasszal vette ki a részét a sikerből, míg a másik oldalon nem volt olyan játékos, aki elérte volna a húsz pontot. A Los Angeles a konferencia-elődöntőben a címvédő Oklahoma City Thunderrel mérkőzik majd meg, míg a másik ágon a San Antonio Spurs és a Minnesota Timberwolves csap össze.
A Keleti főcsoportban a Detroit Pistons Orlandóban alakította 3–3-ra a párharc állását, miután 24 pontos hátrányból fordított és 93–79-re győzött a Magic ellen. A vendégek vezére a 32 pontot és tíz lepattanót is jegyző Cade Cunningham volt.
Szintén keleten a Toronto egy drámai, hosszabbításos meccsen harcolta ki a hetedik találkozót a Cleveland ellen. Végig kiegyenlített küzdelemben nyert a Raptors, amely a negyedik negyedben ugyan elszórakozta 11 pontos előnyét, de a ráadásban, 1.2 másodperccel a vége előtt RJ Barrett triplájával 112–110-re győzött. A hazai sikerben a 25 pontja mellett 14 asszisztot is felmutató Scottie Barnes és a 24 pontos Ja’Kobe Walter is főszerepet játszott, míg a másik oldalon Evan Mobley 26 pontja és 14 lepattanója ezúttal kevésnek bizonyult.
NBA, RÁJÁTSZÁS
ELSŐ KÖR, 5. MÉRKŐZÉSEK
NYUGATI FŐCSOPORT
Houston Rockets–Los Angeles Lakers 78–98
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–4
KELETI FŐCSOPORT
Toronto Raptors–Cleveland Cavaliers 112–110 – hosszabbítás után
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–3
Orlando Magic–Detroit Pistons 79–93
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–3
ÁGRAJZ








