Brunson 45 pontja volt a kegyelemdöfés: 53 év után NBA-bajnok a New York Knicks!

2026.06.14. 05:33
null
A New York Knicks az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2026-as bajnoka, miután magyar idő szerint vasárnap hajnalban, a döntő ötödik meccsén 94–90-re legyőzte idegenben a San Antonio Spurst, így 4–1-es összesítéssel megnyerte a párharcot.

A menetrend mondhatni a szokásos volt: a San Antonio kezdett jobban, az első félidőben 16 pontos előnye is volt (Victor Wembanyama triplája után 31–15 volt az állás), és bár a Knicks – amelynek játékosai az első 18 mezőnydobásukból 16-ot elrontottak… – a nagyszünetre lefaragta ötpontosra a hátrányát, a harmadik negyedben, az egyébként gyenge napot kifogó Stephon Castle két büntetője után megint 15 pont volt közte (70–55).

Bő nyolc perccel a vége előtt még mindig tízpontos előnyben volt a hazai csapat (83–73), amikor Jalen Brunson, aki addig is brillírozott, rátett még egy lapáttal: büntetőből és mezőnyből sorozatban tíz pontot termelve egyenlített, és ő volt az is, aki a vonalról még háromszor a helyére küldte a labdát, és már vezetett a Knicks (85–86).

A végjátékban a Spurs volt a kapaszkodó fél, és 8.5 másodperccel a vége előtt még volt némi esélye a versenyben maradásra, csakhogy Dylan Harper rontott a vonalról. A második büntetőt már szándékosan rontotta el a támadólepattanó reményében, ám a labda vendégkézben landolt, és a kötelező fault után OG Anunoby bedobta azt az egy büntetőt, amivel a New York már behúzta a meccset (90–94), egyben a bajnoki címet.

A döntő legjobbjának (MVP) magától értetődőn Jalen Brunsont választották meg, aki 32.6 pontot, 4.2 lepattanót és 4.6 asszisztot átlagolt a Spurs elleni párharc öt mérkőzésén, mezőnybeli dobószázaléka 42.1 volt (a távoliakat 38.9 százalékkal dobta). 

JALEN BRUNSON ELSŐ NYILATKOZATA A PÁLYÁN

„Nem tudom, mit mondhatnék. Erről álmodtam egész életemben. Nem is tudom, mit érzek – mondta könnyes szemmel Brunson, aki az ötödik meccsen felhalmozott 45 pontjával új Knicks-rekordot állított fel, ami a nagydöntőkbeli produkciókat illeti. – Bármikor ránk számoltak, megtaláltuk a kiutat a gödörből, mindig tudtunk tenni valamit. Nem számított, mi történt addig, csak az, hogy minden egyes alkalommal vissza tudtunk jönni. Mindig... mindig...”

Brunson egyébként harmadszor zsebel be nagy trófeát Texasban: a Vilanova kötelékében egyszer Houstonban (2016), egyszer San Antonióban (2018) kaparintotta meg az egyetemi bajnokság (NCAA) trófeáját.

A két korábbi Vilanova-csapattárs közül Mikal Bridges 14 pontot, Josh Hart 13 pontot és 11 lepattanót tett hozzá a Knicks utolsó győzelméhez, odaát Harper 25-tel volt a legjobb, Wembanyama a 19 pontja mellett 14 lepattanót és öt dobásblokkolást jegyzett, Stephon Castle 1/10-es mezőnymutatóval és csupán hat ponttal zárt.

AZ ÖRÖM ELSŐ PILLANATAI A PÁLYÁN…

…AZ ÖLTÖZŐBEN…

…ÉS A NEW YORK-I CENTRAL PARKBAN

Hát igen, ez a döntő, ahogyan Brunson is jellemezte, a nagy visszakapaszkodások párharca volt: a „Comeback Knicks” mind a négy győzelmét úgy aratta, hogy tízpontosnál nagyobb hátrányt kellett ledolgoznia (14, 12, 29, 16). A másik oldalról nézve: a play-by-play éra (1996–97) kezdete óta a Spurs az első csapat, amelyik egy nagydöntő öt meccse mindegyikén legalább tízpontos előnyt szerzett az első negyedben – más kérdés, hogy ebből csupán egyszer bontakozott ki győzelem.

NBA
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
San Antonio Spurs–New York Knicks 90–94 (23–13, 19–24, 30–28, 18–29)
Legjobb dobók: D. Harper 25, Wembanyama 19, Champagnie 14, Vassell 12, ill. Brunson 45, Bridges 14, Hart 13, Anunoby 11

Amerikai sportok
2026.04.19. 12:07

NBA-RÁJÁTSZÁS, 2026 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Tizenhat csapat vágott neki a bajnoki címért zajló mintegy két hónapos playoffnak.


 

 

Legfrissebb hírek

NBA: őrizetbe vették, majd óvadék ellenében kiengedték James Hardent

Amerikai sportok
12 órája

Történelmi fordítás, utolsó másodperces kosárral nyert a Knicks az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2026.06.11. 07:22

A Vegas visszajött kétgólos hátrányból, de idegenben nyert és egyenlített a Carolina az NHL-döntőben – videó

Amerikai sportok
2026.06.10. 07:10

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2026.06.09. 06:57

NBA: egekben a jegyárak a nagydöntő New York-i meccseire

Amerikai sportok
2026.06.08. 13:48

Népsport: nyolcvan éve alakult meg az NBA elődje, a Basketball Association of America

Népsport
2026.06.06. 10:04

Hihetetlen végjáték: már 2–0-ra vezet a Knicks az NBA-döntőben – VIDEÓ

Amerikai sportok
2026.06.06. 08:52

NBA: két szurkolót örökre kitiltottak a liga meccseiről

Amerikai sportok
2026.06.05. 12:59
Ezek is érdekelhetik