Amint Steph Curry elkapta a fonalat, ez a meccs is eldőlt – száguld a Warriors az NBA-ben

Sorozatban hatodszor nyert a Warriors. Steph Curry nem kezdett jól, az első nyolc mezőnydobásából csupán egy hullott be a Miami gyűrűjébe, a nagyszünetben 2/10 volt a mutatója, aztán a harmadik negyedben elkezdődött az előadás: a második félidőbeli kilenc próbálkozásából hét sikeres volt, és 29 pontjával ő lett az est főszereplője. Ha 105–87-nél, hét perccel a vége előtt nem csekkol ki, bizonyára sorozatban a negyedik meccsén is átlépte volna a harmincas határt. A rekordokra vadászó statisztikusoknak azért így is adott munkát a Warriors 38 éves vezére: helyére küldött hat triplát, azaz sorozatban a negyedik meccsén is megvolt a legalább öt távoli találata – ilyen idősen ilyen széria még senkinek sem jött össze a ligában. Az első tripla révén ráadásul megelőzte a legendás Oscar Robertsont (26 710), most már ő a 17. az NBA örökpontlistáján.

A meccs Curry feljavulásával dőlt el, a harmadik negyedbeli 26–9-es hazai roham után a Heat már nem volt képes érdemi válaszra. Pedig a vendégcsapat jól indított, az elején tíz ponttal is vezetett (4–14), de ahogyan az előző három meccsét, ezt is megfordította a Warriors. Yaxel Lendeborg 17 ponttal, nyolc lepattanóval és hat assziszttal vette ki a részét csapata sorozatban hatodik győzelméből, odaát Janisz Adetokunbo (Giannis Antetokounmpo) 20 ponttal és 14 lepattanóval finiselt, Davion Mitchell 22 pontot szerzett, a korábbi Warrior, a négyszeres bajnok Klay Thompson 11-gyel szállt ki. (Golden State–Miami 120–100)
Sokba kerültek a labdaeladások. A Magic játékosai 25-ször szórták el a labdát, ezekből a Suns 36 pontot gyártott – ez is fontos összetevője volt annak, hogy az arizonaiak (náluk csupán 14 labdavesztés) négy vereség után végre győztek, méghozzá fölényesen, egyszer 30 ponttal is vezetve. Devin Booker 30, Dillon Brooks 24 ponttal zárt a hazaiaknál, a zsinórban harmadszor vesztő orlandóiaknál Wendell Carter volt a legeredményesebb (27 pont, 13 lepattanó). (Phoenix–Orlando 117–104)
NBA, ALAPSZAKASZ
Phoenix Suns–Orlando Magic 117–104
Golden State Warriors–Miami Heat 120–100








