Doncic és SGA 40 felett, Steph Curry is remekelt, Green bunyózott a maratoni NBA-játéknapon

K. Zs.K. Zs.
2026.11.03. 09:17
Stephen Curry szakadatlanul gyártja a pontokat (Fotó: Getty Images)
Nincs már nyeretlen és nincs már veretlen csapat az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2026–2027-es idényében: az összes együttest megmozgató 15-Game Monday keretében a Memphis Grizzlies Ty Jerome 40 pontja ellenére elszenvedte első vereségét (a New Orleans Pelicans verte meg hosszabbításban), a Sacramento Kings pedig behúzta az első strigulát a győzelmek oszlopába, a kárvallott a Dallas Mavericks volt. Az amerikai félidős választások miatt beiktatott keddi szünnapot megelőző bőséges program kínált 40 pont feletti teljesítményeket (Luka Doncic, Shai Gilgeous-Alexander) és feszültséget, sőt tettlegességet is.

Nem tudjuk nem Donciccsal kezdeni. Egy játéknappal korábban a Lakers szlovén világklasszisa 45 ponttal járult hozzá a Toronto elleni győzelemhez, most 42-t szórt egy újabb erőteljes első negyedre (16 pont) alapozva, és szokás szerint nem fukarkodott az egyéb szolgálatokkal sem: kiosztott 13 gólpasszt, lekapott hét pattanót, kétszer labdát szerzett. Amikor a statisztikusok mindent összesítettek, jött az újabb ligatörténeti megállapítás: Luka Doncicnak van a legtöbb (19) olyan mérkőzése az NBA-ben, amelyen elérte a 40 pontot és a 10 asszisztot, valamint bedobott legalább öt triplát (a Heat ellen hat esett be). A legutóbbi öt meccsén negyedszer 40-ig jutó Doncic játékát Austin Reaves 27 ponttal, Walker Kessler 15-15 ponttal és lepattanóval támasztotta meg, odaát Janisz Adetokunbo (Giannis Antetokounmpo) tripla dupla közeli teljesítménnyel zárt (30 pont, 12 lepattanó, 7 assziszt). (LA Lakers–Miami 138–117)

SGA is 40 felett. Az odahaza eddig veretlen Cleveland megszorongatta a Thundert, de ennél többre nem futotta, Shai Gilgeous-Alexander 32.6 másodperccel a vége előtt bedobott hármasa után a vendégek már nem engedték ki a kezükből a roppant kiélezett meccset. Gilgeous-Alexander olyan sok mezőnydobást (35) kísérelt meg, mint még senki egy találkozón ebben a szezonban, ennyiből hullott a helyére 14, erre épült a Thunder vezérének 43 pontos idénycsúcsa. (Cleveland–Oklahoma 112–117)

Az első memphisi vereség. Mint a bevezetőben jeleztük, Ty Jerome is eljutott 40 pontig; a Grizzlies hátvédje a rendes játékidő végén szinte egymaga harcolta ki csapatának a hosszabbítást, annak utolsó pillanataiban viszont rosszul célzott, így hat győzelem után odalett a veretlenség. Zion Williamson és Karlo Matkovic 25-25 pontot szerzett a vendégcsapatban, amelynek ez volt sorozatban a harmadik győzelme. (Memphis–New Orleans 134–135)

Az első sacramentói győzelem. S ahogy nincs veretlen, nincs már nyeretlen csapat sem a mezőnyben: az újonc Darius Acuff Jr. 25, Malik Monk 24, Zach LaVine 23 pontot tett be a közösbe annak érdekében, hogy a Kings megszabaduljon a bélyegtől. Kyrie Irving a térdét pihentetendő nem játszott a házigazda dallasiaknál, és a vendégek kezére játszott az is, hogy Cooper Flagg csupán hármat dobott be a 19 mezőnykísérletéből, így hibátlan büntetőzéssel (11/11) is csak 17 pontig jutott. (Dallas–Sacramento 100–115)

102 pont a Sixers kezdőjétől. A Philadelphiának nem okozott gondot a Chicago legyőzése, a sorozatban negyedik siker elkönyvelése. A kezdő ötös minden tagja duplában zárt: Tyrese Maxey 26 ponttal vezette a lőlapot (15-öt a negyedik negyedben szerzett), Jaylen Brown 25, VJ Edgecombe 21, LeBron James 15 ponttal zárt, és ugyancsak 15-ig jutott Joel Embiid, pedig játéka kisebb lábsérülése miatt kérdéses volt. (Philadelphia–Chicago 126–107)

Forró este San Franciscóban. Stephen Curry az idényben először, 51 sikeres dobás után büntetőt hibázott, de az öt másodperccel a befejezés előtti baki belefért: szoros győzelmet ért, hogy az első 11-et a helyére küldte, és 34 pontja mellett hét assziszttal, valamint hat lepattanóval is segítette a Warriorst, amely sorozatban ötödször nyert. A közönség nem ok nélkül skandálta, hogy „MVP, MVP!”: a 38 éves Curry kiváló formában van, a legutóbbi három meccsén összesen 109 pontot termelt, ilyen idősen csak Michael Jordannek és LeBron Jamesnek volt hasonló szériája a ligában. Amúgy feszült meccs volt, a második félidőben kétszer is súlyos tolongás alakult ki: Draymond Green és Khaman Maluach konfliktusa az utóbbi mellett harcba szálló Dillon Brooks révén háromszereplősre bővült, Green és Brooks kapott technikait, a kézitusában járatos Green kettőt is, kiállt, míg a következő összefeszülésnél Miles Bridges kapott technikait. (Golden State–Phoenix 116–113)

A leggyorsabb 1000-es. Csuklófájdalmai nem volt biztos, hogy LaMelo Ball pályára léphet, de végül megtette, és csapata szerencséjére makkegészségesnek tűnt: 34 ponttal győzelemre vezette a Wolvest a Milwaukee ellen. Kedvenc fegyverét is használta, és hat sikeres triplájából a harmadikkal extra munkát adott a statisztikusoknak: 311. alapszakaszi mérkőzésén bedobta az 1000. hárompontosát – ilyen gyorsan senkinek sem sikerült eljutni eddig a határig az NBA történetében. (Minnesota–Milwaukee 112–100)

NBA, ALAPSZAKASZ
Cleveland Cavaliers–Oklahoma City Thunder 112–117
Charlotte Hornets–Detroit Pistons 91–124
Indiana Pacers–Atlanta Hawks 104–108
New York Knicks–Brooklyn Nets 103–90
Orlando Magic–Washington Wizards 94–103
Philadelphia 76ers–Chicago Bulls 126–107
Dallas Mavericks–Sacramento Kings 100–115
Memphis Grizzlies–New Orleans Pelicans 134–135, h. u.
Minnesota Timberwolves–Milwaukee Bucks 112–100
Houston Rockets–Boston Celtics 109–93
San Antonio Spurs–Utah Jazz 119–97
Denver Nuggets–Portland Trail Blazers 110–118
Golden State Warriors–Phoenix Suns 116–113
Los Angeles Lakers–Miami Heat 138–117
Los Angeles Clippers–Toronto Raptors 118–125

 

Legfrissebb hírek

Doncic óriási formában játszik, megint NBA-kuriózummal szolgált

Amerikai sportok
Tegnap, 8:01

NBA: Wembanyama 43 pontot dobott; James és Embiid nélkül is nyert a 76ers

Amerikai sportok
2026.11.01. 09:37

Másodszor is legyőzte a 76ers a címvédő Knickset – videó

Amerikai sportok
2026.10.31. 08:32

NBA: Portlandben nyert a Grizzlies, továbbra is hibátlan – videók

Amerikai sportok
2026.10.30. 07:53

Amerikából jöttem: kamu volt a Chiefs-visszatérés, vagy most nem kéne túlreagálni?

Amerikai sportok
2026.10.29. 20:30

Jokics elérte a kétszáz tripla duplát, debütált az első helyen drafolt AJ Dybantsa – videók

Amerikai sportok
2026.10.29. 08:24

Tatum hosszabbításos dudaszós kosarával verte meg a Boston a Brooklynt – videók

Amerikai sportok
2026.10.28. 07:27

NBA: Curry hibátlanul dobott, az újonc csúcsot ért el – behúzta első győzelmét a Warriors

Amerikai sportok
2026.10.27. 10:44