Pumukli tojáslabdával – Bodnár Zalán publicisztikája
SZILÁRD MEGGYŐZŐDÉSEM, hogy nincs tökéletesebb módja a társadalmi mobilitásnak, mint a sport. A fejük tetejére állhatnak a különböző alapítványok, civil szervezetek, ösztöndíjprogramok, egyik sem képes felmutatni annyi sikeres esetet, mint a sport világa, amelyben mindennapos történet, hogy a legcsóróbb utcagyerekből dúsgazdag felnőtt lesz, csupán azáltal, hogy a legkedvesebb testmozgási formáját vagy játékát űzi szenvedéllyel, és sikeres lesz benne. Ugyanezt gondolom a különböző kultúrák egymáshoz közeledéséről: abban is a legszebb példákat a sport tudja felmutatni.
Számomra nem is történhetett volna rokonszenvesebb fejlemény a sportban az elmúlt két évtizedben annál, hogy a két kedvenc sportágam, Európa és Amerika egyeduralkodó játéka, a labdarúgás és az amerikai futball elkezdett nyitni egymás felé. Eleve ez kellett ahhoz, hogy utóbbit egyáltalán megismerjem, hiszen 2004 előtt, amíg el nem kezdődtek idehaza az NFL-közvetítések, Magyarországon jóformán semmit sem lehetett tudni erről a csodálatos sportágról. De persze így voltak az amerikaiak is a mi futballunkkal, amit ők soccernek hívnak. David Beckham, Zlatan Ibrahimovic törte ki az utat a tengerentúlon, most már Lionel Messi a globális nagykövet. (Nem számítva az első úttörőket – Pelé, Franz Beckenbauer – az 1970-es évekből, mert az a láng hamar kihunyt.)
Minderre most az az apropó, hogy a hétvégén volt szerencsém élőben látni a New England Patriots–Detroit Lions mérkőzést Münchenben. Az NFL 2007-ben hozott először alapszakaszmeccset Európába, Londonban a New York Giants csapott össze a Miami Dolphinsszal, az elképesztő érdeklődésre tekintettel azóta nincs idény európai meccs nélkül, idén volt már három találkozó Londonban, egy-egy Párizsban, Madridban és Münchenben, nem is beszélve Melbourne-ről, Rio de Janeiróról, a nemzetközi szériát pedig most vasárnap Mexikóváros zárja. Ott tartunk, hogy a globális jegyigényeket az NFL most már akkor sem tudná kielégíteni, ha minden mérkőzést az Egyesült Államokon kívül rendeznének meg. Tudom, sokan idegenkednek ettől, hogy egy adott ország egyes sporteseményeire a saját szurkolóiktól távol kerüljön sor, nem nézik jó szemmel a drukkerek például az olasz labdarúgó Szuperkupa közel-keleti megrendezését sem, és bár régóta visszatérően megjelenik a híresztelés egy Amerikában rendezendő Real Madrid–Barcelona bajnokiról, a tiltakozások egyelőre nem engedik a spanyol határokon túlra az el Clásicót. Pedig be fog következni, mert elképesztő lehetőség a piachódításra. A nyári felkészülési tornák, a klubvilágbajnokság és az idei vb ottani sikere mutatja, hogy Amerika mind többet akar a mi futballunkból. Magam nagy híve vagyok ennek a (sport)kulturális kapcsolódásnak, már harmadszor ragadtam meg egy-egy németországi NFL-mérkőzés kínálta lehetőséget.
És miért említem sokadszor a kulturális kapcsolódást? Mert a piacszerzésen túl tényleg ez a lényege az egésznek – ahogy ezt idén is megtapasztalhattam. Nem arról van szó ugyanis, hogy iderepül két együttes Amerikából, lejátssza a meccset, és visszarepül. A csapatok már szerda táján megérkeznek a vasárnapi összecsapásra, és az egész héten kulturális kísérőprogramok vannak. A németek idén Pumuklira, a Magyarországon is népszerű, de Amerikában feltehetően alig ismert, nyolcvanas évekbeli rajzfilmfigurára építették a kampányt, mindenfelé kapni lehetett a kis vörös hajú rosszcsonttal ellátott mezt, pólót, sálat, az egyiken dobja a tojáslabdát, a másikon elkapja, a harmadikon centerként hajol fölé. München-szerte sok helyen lehetett látni róla ismertetőt, ki ő, mi ő. A játékosok, edzők profin kommunikálnak, senkitől sem hallani soha egy morgást sem, hogy miért kell nekik egy hazai meccsért átrepülniük a fél világot, mindannyian kérdés nélkül is mondják, mennyire hálásak, hogy itt lehetnek, és nagyon örülnek, hogy örömöt szerezhetnek európai szurkolóiknak is. A franchise-oknál ezek nem csak üres szavak, évről évre kedves gesztusokat tesznek az itteni rajongóknak. A New England Patriots például két éve elhozta Frankfurtba mind a hat Vince Lombardi-trófeáját, bárki megnézhette, fotózkodhatott velük. Idén a hat bajnoki aranygyűrűt tették közszemlére egy belvárosi bajor sörházban, amelyet Patriots Hausra neveztek át, ez volt a Pats-szurkolók törzshelye. A hat gyűrű mellett itt lehetett megnézni még Tom Brady kesztyűjét, Drew Bledsoe cipőjét, a csapat korábbi német falemberének, Sebastian Vollmernek a mezét, illetve két régi sisakot is. Az udvaron célba lehetett dobni tojáslabdával, a Patriots Hausba eljött a csapat kabalafigurája, és a pomponlányok is megmutatták magukat. Egy másik sörházban a Patriots vezetőedzője, Mike Vrabel a szurkolók körében maga vert csapra egy söröshordót, és koccintott, ivott a szurkolókkal. Egy másik belvárosi helyszínen a csapat korábbi háromszoros Super Bowl-győztes sztárelkapója, Troy Brown osztogatott autogramot.
A házigazdák és a vendégek kölcsönösen keresték a kapcsolódási pontokat. A Patriots a Bayern München edzőközpontjában készült, a tréningre egyes futballisták is kimentek, volt közös foglalkozás is gömbölyű és tojás alakú labdával, mezeket cseréltek egymással a két sportág sztárjai, a New England kolumbiai származású cornerbackje, Christian González például honfitársával, Luis Díazzal. Az amerikai játékosok bajor népviseletben érkeztek meg a meccsre, a két ország himnuszát NFL-mezekben énekelték a német előadók. A papíron házigazda Lions elhozta Münchenbe két legendáját, Barry Sanderst és Calvin Johnsont. Közben a stadion és a közvetítőcsatornák díszvendégei között ott voltak a német labdarúgás olyan ikonjai, mint Mats Hummels, Lukas Podolski, Mario Götze.
Az NFL marketingesei ott is tudnak sztorit kreálni, ahol nincs, de most nem kellett megizzadniuk, Amon-Ra St. Brown története adta magát. A Detroit színes bőrű sztárelkapója ugyanis félig német (édesanyja egy szőke hölgy Leverkusenből), így aztán hatalmas német lobogóval a kezében futott ki a pályára. Majd ő szerezte a meccs első touchdownját, és a győzelem után a lelátón a német Lions-szurkolók körében lobogtatta a német zászlót.
Mintegy egyetlen képben összefoglalva a lényeget.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!







