Harapott a Canucks, de csak a legvégén döntött

Bár sokan tartottak tőle, hogy a San Jose elleni elődöntőt több mint egy hete lezáró Vancouver és a Tampa Bayt pénteken legyőző Boston első meccse tapogatózással kezdődik, mert nehezen pörögnek fel ismét a csapatok, nem így történt: azonnal egymásnak estek a felek.

Nem csoda: a Vancouver 40 éves története első Stanley-kupa-sikerére hajt (eddig csak kétszer jutott el a döntőig), és a liga egyik alapítója, a Boston sem ünnepelt már lassan 40 éve: a legutóbbi bajnoki címét 1972-ben nyerte meg – azóta öt finálét veszített el.

1. HARMAD

Az első emberelőny a Bostoné volt, Daniel Sedin a botjával arcon ütötte Zdeno Charát – a liga legmagasabb játékosa fejéig emelt ütőre méltán mondhatjuk, hogy magasbot... A négyperces kiállítást a Roberto Luongo kapuja mögött összetört palánk nyújtotta még tovább, igaz, nem sokkal, a tavalyi téli olimpia hokidöntőjének helyszínén két perc alatt kicserélték az elemet.

A vancouveri pályamunkások bravúrját a csapaté követte, a Canucks különösebb gond nélkül kivédekezte a négyperces bostoni fórt – pedig a kaput ezalatt kilencszer is eltaláló Bruinsnál Chára szinte végig bent volt, és a kapu előtt állva igyekezett megőrjíteni Luongót. Chris Kelly Chriostian Ehrhoff elleni magasbotja után a vancouveri emberelőnyös egység is bemutatkozott, de ezután a két perc után is maradt a gól nélküli döntetlen. Egymást követték a kiállítások, egy ide, egy oda, s bár a harmad végén öt az öt ellen játszhatott a két csapat, gól nem esett. Alex Burrows és Patrice Bergeron csetepatéja zárta le a harmadot, amely azt mutatta, hogy a két kapust nem viselte meg a főcsoportdöntők óta eltelt hét: Luongo 17, Tim Thomas 12 védést mutatott be. A különbség a plusz két perces bostoni emberelőnyből eredt, de azért az beszédes volt, hogy a rájátszásban az ellenfeleknek meccsenként átlagban 31 lövést engedélyező Vancouver már 20 perc alatt 17-ig engedte a Bostont.

„Néhány megmozdulásunk és reakciónk bizonyos helyzetekben azt mutatja, le sem tagadhatjuk az egy hét kihagyást. A liga egyik legjobb kapusa áll a bostoni kapuban, de ha összeszedjük magunkat, és a hátralévő negyven percben is összpontosítunk, nem lehet gond" – mondta az első harmad után Mason Raymond a kanadai CBC csatornának.

2. HARMAD

Mivel az első harmadot lezáró verekedésben a Bergeron ujjába harapó Burrowst látták inkább sportszerűtlennek a bírók („A lökdösődés és a bunyó ilyen fokozott idegállapotban benne van a meccsben, no de harapni? Gyerünk már!" – mondta Bergeron az esetről.), a Boston kezdhette emberelőnyben a második játékrészt. Tiltottak már el ilyenért játékost, úgyhogy Burrows örülhet, ha ennyivel megússza.

Miután Kevin Bieksa szabálytalankodott a támadásban és védekezésben is szenzációs Chárával szemben, 1:33 percig kettős emberelőnyben játszhattak a vendégek. Ám néhány, kapu előtti kavarodásnál többet nem hoztak ki belőle a vendégek, sőt Tomás Kaberle révén még a Canucks is helyzetbe került.

A kivédekezett kettős fór újabb lélekerősítőt jelenthetett a Vancouernek, amely azután került emberelőnybe, hogy David Krejcí megbosszulta Dan Hamhuis Milan Luciccsal szemben elkövetett látványos bodicsekjét (a bostoni szélső szaltózott egyet saját padja előtt az elé vágó Hamhuisszal való ütközéstől). Hamhuis elhagyta a pályát, az öltözőbe vonult, az első sorban Kevin Bieksa mellé Aaron Rome állt párba.

A Canucks el sem találta a kaput az emberelőnye alatt, a meccs 8. emberelőnyös helyzete után is 0–0 maradt az állás. A 28. percben a Boston 22:12-re vezetett a kapura lövések tekintetében. A 30. percben a meccs addigi legnagyobb helyzetét alakította ki magának a bostoniak között kiugró Ryan Kesler, aki már csak Thomasszal nézett szembe, ám ütőjével már nem tudta a kapura terelni a pakkot.

A bostoniaktól ezután fél percen belül két játékost küldtek ki, Seidenberget térdelésért, Pevereleyt bottal akasztásért. A Vancouver azonban kilenc másodpercig élvezhette a kettős emberelőnyt. Burrowst Thomas elgáncsolásáért küldték a büntetőpadra, négy a három ellen folytatódott a játék, a közönség pedig elkezdte szidni a játékvezetőket, akik fújásaikkal valóban inkább ártottak a meccsnek, amely elég pörgős lehetett volna.

A második harmad után a Boston 26:20-ra vezetett kapura lövésekben, s blokkolásban kétszer olyan hatékonyak voltak a vendégek, mint a Canucks (16:8).

3. HARMAD

Remekül kezdődött a harmadik húsz perc, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de Luongo és Thomas továbbra is rendíthetetlen volt. A játékvezetők ezúttal nem szabálytalanságok, hanem tilos felszabadítások miatt szaggatták sípszavukkal a játékot (nem is volt kiállítás a záró 20 percben) – ahogy közeledett a vége, annál kevésbé volt fontos, mennyire kreatívan juttatják ki a korongot a csapatok a kapujuk elől.

Újabb óriási helyzet alakult ki a bostoni kapu előtt, Chris Higgins tört Thomas kapujára, de nem tudta a bostoni lábai között a kapuba juttatni a korongot. Bár a közönség már ünnepelt volna, a kapu előbb modult el, minthogy a pakk Thomasszal együtt a gólvonalon túlra csúszott volna.

A vége felé közeledve egyre inkább csak a bostoni kapuson múlt, hogy még nem született gól, a bostoninak egyre nagyobb bravúrokra volt szüksége, méghozzá egyre sűrűbben. Csapattársaitól egyre kevésbé kapott segítséget, mintha a Bruins mezőnyjátékosai elfáradtak volna a végére, nem bírták tartani a lépést a vancouveriekkel.

Öt és fél perccel a vége előtt Alexander Edler lövése után már túljutott a korong Thomason, de a léc megmentette a Bruinst.

A végére teljesen széteső Boston 19 másodpercre került a hosszabbítás kiharcolásától, és a negyedórás szünettől, amely alatt Claude Julien vezetőedző rendezhette volna csapata sorait, de a Canucks még egyszer utoljára átrobogott a pályán, és Kelser indítása után, Jannik Hansen játszott középre Raffi Torresnek, aki középről a kiszolgáltatott Thomas kapujába terelte a pakkot (1–0). A vörös hajú és szakállú csatárnak ez volt a harmadik gólja az idei rájátszásban, és az első, amely eldöntött egy találkozót.

„Kétségtelen, hogy ez életem eddigi legfontosabb gólja, kiválóan hoztuk ki a korongot, és Jannik tökéletes passzt adott, nem volt nehéz dolgom – mondta a meccs után Torres. – Talán ez volt az egyetlen pillanat a meccsen, amikor Thomas nem volt a helyén, szenzációsan védett, egyetlen emberelőnyünket sem tudtuk kihasználni. Nehéz párharc lesz, de ha így folytatjuk, és a továbbiakban is tartani tudjuk ezt a hatalmas tempót, sikerrel járhatunk."

A Stanley-kupa döntőjének első meccse legutóbb 1945-ben végződött 1–0-val, akkor a Toronto verte meg a Detroitot.

A párharc vasárnap hajnalban folytatódik.