Apai levelek – Csillag Péter publicisztikája

LEVELET KAPOTT Sig. Toth az 1930-as évek közepén Triesztbe, ám ma már kinyomozhatatlan okból – talán puszta figyelmetlenségből – a borítékot nem bontotta fel. Így aztán az utókor kutatójának maradt a felvillanyozó feladat, hogy a múlt felfejtetlen titkát megismerje, és kilenc évtized, egy világháború, valamint néhány rendszerváltás után megtudja, milyen üzenet nem jutott el annak idején Tóth Potya Istvánhoz, a Triestina megbecsült futballedzőjéhez. Abba a megtisztelő helyzetbe kerültem, hogy a család bizalmából betekintést nyerhettem az 1891-ben született, játékosként az FTC-vel kétszeres bajnok, edzőként a Ferencvárost három, az Újpestet egy bajnoki aranyhoz segítő sportember gazdag hagyatékának eddig ismeretlen részébe. A futballtörténeti szempontból felbecsülhetetlen értékű dokumentumok között több mappa őrzi a Triesztben töltött évek (1930–1931, 1934–1936) hivatalos és magánleveleit, házi feljegyzéseit, a játékosoknak szóló beszédek piszkozatait – a döbbenetesen izgalmas forrásokról, a fiók mélyéről előhúzott szövegek hátteréről és a tengerparti kikötőváros életének korabeli időszakáról olaszországi riportsorozatunk második részében lesz szó (a helyszíni összeállítás megjelenik a szombati nyomtatott Képes Sport mellékletben és a Nemzeti Sport Online-on).

Évtizedekkel ezelőtt gondosan lenyálazott papírt feltépni, felbontatlan levelet olvasni leírhatatlanul érdekes detektívmunka, a történelem szövedékeire kíváncsi ember ritka és éles találkozása a látszólag kihűlt témával. Az Unione Sportiva Triestina hivatalos, fejléces kopertájában kisebb boríték lapult, rajta elegánsan kanyarodó, gondosan rajzolt betűkkel a címzés: „Distinto Signor Thot Stefano, allenatore della Triestina”. A kis alakú, szintén alaposan leragasztott levéltok két névjegyet rejtett. Az egyik bizonyos Paolo Polaccóé, aki a neve alatt olvasható kézírás szerint háláját fejezi ki, amiért fiát szeretettel fogadták. A másik darab hátlapján ceruzával egy milánói szálloda neve szerepel („Hotel Terminus”), az első felén pedig az elegáns betűkkel nyomott név és titulus: „Rag. Kertész Géza Andrea, Trainer, Catania”. A kódolt üzenet megfejtését és a Triesztbe küldött névjegyek szerepét illetően legfeljebb találgathatunk, a megadott információk alapján csupán annyit állíthatunk bizonyosan, hogy a küldemény 1934 és 1936 között érkezett az Adriai-tenger partjára, a Cataniát 1934-ben – története során először – a Serie B-be feljuttató, később egyebek mellett az AS Romát és a Laziót is edző Kertész Géza neve előtt pedig a „rag” vélhetően polgári foglalkozása, a „ragioniere” („könyvelő”) rövidítése. A személyes életutak későbbi alakulása azonban hátborzongató történelmi jelentőséget ad a hagyatékból előkerült levélnek: a régre visszanyúló barátságát Olaszországban és hazatérése után is ápoló két edző, Tóth Potya István és Kertész Géza együtt vett részt a második világháború alatt a titkos ellenállási mozgalomban, a Dallam fedőnevű csoport lebukása nyomán egyszerre csaptak le rájuk Budapesten 1944 decemberében, és együtt lőtték őket tömegsírba 1945. február 6-án.

Régmúlt idők edzőinek életét, emberi oldalát, szakmai kulisszatitkait megismerni rendkívül tanulságos: szellemi mintát adhat, példával szolgálhat munkamódszerről, az akadályok leküzdéséről, a korabeli futballértelmiség világlátásáról. A fent említett, Itália magyar futballtitkai című riportsorozatunk első részében Torinóból adtunk számot Egri-Erbstein Ernő különleges hagyatékáról, felidézve 1939-ban írott levelét, amellyel 13 éves lányának, az állami oktatásból az olaszországi faji törvények miatt kizárt Zsuzsannának kínált útmutatást. A huszadik század méltatlanul feledésbe merült edzőegyénisége túlélte családjával a zsidóüldözést, a háború után a Torinóból Európa-szerte csodált együttest épített, 1949. május 4-én azonban ő is ott ült a csapatot szállító repülőgépen, amely a leszállás előtt a supergai domb­oldalba csapódott, a fedélzeten tartózkodó 31 utas azonnali halálát okozva. Az egykori levél címzettje, az ünnepelt balerina, a tánctanárként 99 évesen is aktív Egri Zsuzsanna így beszélt az apai intésről: „Az a levél megértette velem, hogy reagálni kell arra, ha nagy igazságtalanságba zuhan az ember. Amikor valaki nem tesz semmi rosszat, csak mások gonoszsága miatt kerül olyan helyzetbe, amely borzalmas, amelyet nem lehet kibírni, mégis túl kell tennie magát rajta. Tudnia kell, hogy hol van a fény és hol van a sötétség. Mi mindig a fényben akartunk lenni.”

Érdemes a második világháború előestéjén papírra vetett, magyar fordításban Dominic Bliss Akadémiai Kiadónál megjelent Erbstein-portré­könyvében közölt levélből néhány gondolatot itt is idézni: „Drága leányom! Olaszul írok, mert szeretném, ha nem felejtenéd el, hogy olasz-latin-toszkán neveltetésben volt részed. Ha félretesszük az érzelmeinket, melyek hazánkhoz, szülőföldünkhöz fűznek bennünket, ahhoz a helyhez, ahol felmenőink is születtek, el kell ismernünk és el kell fogadnunk, hogy a latin műveltség felette áll minden más jelenkori kultúrának. El sem tudod képzelni, milyen kín és aggodalom számomra azt látni, hogy kénytelen vagy félbehagyni a tanulmányaidat, amelyekben annyira kitüntetted magad és amelyek annyi örömödre szolgáltak. […] A dolgok egyszer megváltoznak, nem lehet, hogy másként legyen. Egy nap győz majd a józan ész. Ez a nap nem lehet már messze. […] Aki küzd, elnyeri jutalmát – mondja az olasz közmondás. Ha te mindeme fájdalmas viszontagságok közepette és minden megpróbáltatás ellenére emelt fővel tudsz járni, lelked, szellemed erős marad, ha nem téveszted szem elől kitűzött célodat, ha akaratod nem gyengül az akadályok előtt, ha vágyaid mindig kristálytiszták maradnak, és nem téríti el őket fényűzés, szórakozás, könnyű élet, akkor az leszel, minden bizonnyal eljutsz odáig –, akit az álmaimban látok: egy felsőbb lény – költő – író – tudós vagy valami hasonló. […] Ha egy nap majd meg akarod ítélni, mérlegre akarod tenni a dolgokat, az embereket, korunk eszméit, csak úgy leszel rá képes, ha alaposan és mélyen megismered a nagy görögöket, rómaiakat, a középkor szentjeit, a reneszánsz újítóit. Ne hidd, hogy szellemi téren gyarapodnánk – a vitathatatlan technikai fejlődés ellenére fájdalmas szellemi hanyatlás tanúi vagyunk. […] Szeretettel csókollak, Apu.”

Egri-Erbstein Ernő nagyobbik lányának szóló iránymutatása mellé odatehetjük képzeletben a Tóth Potya István családi archívumában talált születésnapi köszöntést, amelyet a Triestina edzője 1936 januárjában, a Napoli elleni idegenbeli mérkőzés helyszínéről küldött Budapestre fiának, az egyetemi joghallgató Tóth Istvánnak. Íme, néhány mondat a gyermeke tanulmányi előmenetelét, helyes pénzbeosztását, személyes ügyeit, lelkiállapotát, hétköznapjait Olaszországból is szülői gonddal felügyelő tréner eddig publikálatlan leveléből: „Szeretett Pista fiam! Nápolyban vagyok, a Vezúv aljában, ahonnan a legbensőségesebb és szeretetteljes jó kívánataimat küldöm Neked, felhasználva a rendelkezésemre álló csekély szabad időt, már előre is, 21-ik születésnapod alkalmából. Adjon Neked a Mindenható minden testi és lelki jót, amit Te arra igyekezzél felhasználni, hogy a saját jövődet a megfelelőképpen igyekezzél kiépíteni. Nekünk csak annyit, hogy Tégedet törekvésed elérésében megfelelően támogatni tudjunk, hogy amikor pár év múlva az »egyenesbe érkezel«, mi nyugodt lélekkel bocsájthassunk véglegesen törekvéseid végcélja felé, abban a biztos és megnyugtató tudatban, hogy kívánságaink maradék nélkül teljesednek be. […] Őszinte apai szívemből köszöntelek, Isten segítségével sokáig éljél, kívánom én és nagyon szerető anyád. A viszontlátásig sok szeretettel, Apád.”

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!