Megyeri Károly: Minden mai futballistának olyan szakembert kívánok, mint Garami József

CSALÁDTAGJAI MELLETT korábbi játékosai, a klub vezetői és tisztelői gyűltek össze a PMFC Stadionban, hogy együtt tisztelegjenek a pécsi labdarúgás egyik legnagyobb alakja, a 85 éves korában elhunyt Garami József előtt. A mohácsi Megyeri Károly is magától értetődőnek tartotta, hogy ott legyen a gyertyagyújtáson, hiszen ezer szállal kötődött Garamihoz, együtt nyertek Magyar Kupát. Szintén megjelent Lovász Ferenc, aki a szakmai vezető nagy kedvencének számított, korábbi edzője még a válogatottban is számított rá. Tiszteletét tette az eseményen többek között a PMSC egykori csapatkapitánya, Toma Árpád is, aki oszlopos tagnak számított az 1986-os bajnoki ezüstérmes együttesben.

„Amikor 1975-ben Mohácsról Pécsre kerültem, Garami József többet érdeklődött utánam a középiskolában, mint az apám, pedig nem árva gyerekként éltem – mondta lapunknak Megyeri Károly. – A művészeti gimnáziumban kezdtem mint harsonás, amellett jártam a sportiskolába futballozni. Egy év után viszont Józsi bácsi elcsábított a zenétől. Sporttagozatos középiskolába íratott be, mert bízott bennem. Hatalmas vargabetűt követően 1985-ben, miután a PMSC vezetőedzője lett, az NB I-be hívott, ahová mindig készültem. Ismét hallgattam rá, hála az égnek! Később szavazással csapatkapitánnyá választottak, ő ezt örömmel fogadta. Ezért vehettem át 1990-ben kupagyőztesként az MK-serleget. A kispadon Garami ült, néha állt, közösen ünnepelhettünk. Később sem szakadtunk el egymástól. Túl a nyolcvanon minden évben megtartottuk a születésnapját egy közös rendezvényen, amelyre eljöttek a régi társak is. Bármilyen nehéz megszólalni, csodálatos feleleveníteni az élményeimet, amelyek közül külön boldogságot jelentett, amikor felajánlotta, hogy tegeződjünk. Egy darabig persze nagyon nem állt rá a szám, de végül belejöttem. Sokan veszítettünk a távozásával, én azok közé sorolom magamat, akik a legtöbbet. Minden mai futballistának ilyen szakembert, ilyen embert kívánok. Az élet így hozta, mostantól kötelességemnek érzem az emléke ápolását. Amikor a Manchester United stadionját látom a televízióban, arra gondolok, ott is együtt voltunk, a PMSC-vel meg vele a nemzetközi porondon. Kellett ennél nagyobb élmény akkor egy vidéki magyar játékosnak?” 

Kevesen mondhatják el magukról, hogy a mindenkori ellenfél vezetőjeként is mindig vastapsot kaptak vendégségben. Garami József közéjük tartozott. Az idősebb fanatikusok nyilván meséltek róla az ifjabb korosztály tagjainak, így a tekintélye örökké megkérdőjelezhetetlen marad. A kedd esti eseményen csendesen, nosztalgikus hangulatban olyan anekdoták hangzottak el, amelyek Józsi bácsihoz köthetők. Valamennyiből áradt a szeretet még akkor is, ha nem lehetett mindenben hiteles egy-egy történet. De senki sem az igazságot keresni érkezett, hanem emlékezni egy nagy egyéniségre.

Az is felvetődött, hogy az „öreg” már nem tudott megvárni egy új sportpillanatot. A Pécsi MSC ugyanis háromszor jutott be a Magyar Kupa (illetve jogelődje, a Magyar Népköztársasági Kupa) döntőjébe. Egyszer sikerült nyernie, kétszer másodikként végzett. Az 1990-es diadal közelgő évfordulóján, április 27-én a Pécs NB III-as bajnoki meccsének szünetében köszöntik azokat a futballistákat, akik a sorozatok részesei voltak – hatvannál több sportemberről van szó (igaz, néhányan már nincsenek az élők sorában).

A PMFC hivatalos honlapjának közleménye szerint Garami Józsefet május 2-án, pénteken 11 órakor a Pécsi Köztemetőben kísérik utolsó útjára.