Nagy lett a kistestvér – Bobory Balázs publicisztikája

A MAGYAR CSAPATSPORTÁGAKBAN nem ritka a dominancia, akadt már bőven példa arra, hogy egy klub évekig, akár több mint egy évtizedig uralkodott – erre mondják a tengerentúlon, hogy dinasztiát teremtett.

Jégkorongban a Fehérvárt a 2000-es években alig tudta magyar együttes legyőzni, kézilabdában a győri lányok nemcsak itthon, Európában is kiemelkedtek, de beszélhetünk a labdarúgásról is, hiszen a Ferencváros az elmúlt hat bajnoki címet megnyerte, és jó úton van a hetedik felé. Kosárlabdában a Sopron 2015 és 2023 között megszakítás nélkül vitte az aranyérmeket a női NB I A-csoportjában, szám szerint nyolcat. Ezeket az együtteseket leginkább a Magyar Kupában lehetett elkapni egyszer-egyszer, de jellemzően úgy futottak neki a hazai sorozatoknak, hogy borítékolható az elsőségük. Jelenleg az a helyzet, hogy a hazai kézilabda-bajnokságok kétszereplősek, női kosárlabdában nagyobb a verseny, a jégkorong nehezen értelmezhető úgy, hogy a Fehérvár az osztrák ligában játszik, viszont a kupában többnyire képtelen jól teljesíteni. Fociban ugyan még rezeg a léc a Fradinak, de úgy látszik, a célegyenesben most is a leggyorsabb lesz.

A férfi kosarasoknál viszont a Falco olyan tettet hajtott végre, amire nagyon ritkán van példa csapatsportban: veretlenül, 26 győzelemmel nyerte meg a bajnokság alapszakaszát. A szombathelyiek sikersorozata 2019-ben kezdődött, azóta öt bajnoki arany került a klub vitrinjébe, senkinek sem sikerült lelökni őket a trónról, pedig próbálkozott ezzel az Alba és kétszer-kétszer a Körmend és a Szolnok is. A férfibajnokság rájátszása szombaton kezdődik, és az eddigiek alapján azt mondhatjuk, tudásának legjavát kell adnia annak a csapatnak, amelyik akár háromnál többmeccses szériára késztetné Milos Konakov együttesét.

Ha kicsit mélyebbre akarunk ásni és megnéznénk, mi a szombathelyi egyesület titka, nem fogunk megdöbbentő tényeket találni, legfeljebb itthon nem általános, ahogyan a Falco működik – és persze ez a legnagyobb baj.

A szombathelyi kosárklub amolyan kistestvérként, a nyolcvanas években egyre nagyobb vasi kultusznak örvendő Körmend árnyékában, az azóta is ügyvezetőként a Falco élén álló Gráczer György féltő bábáskodása mellett kezdett növekedni. A kilencvenes évek végén már meghatározó szereplőnek számított a csapat a hazai élvonalban, aztán többször a bajnoki dobogóra is fellépett, de az igazi áttörésre 2008-ig kellett várni, amikor a döntőben éppen a megyei riválist legyőzve sikerült megszerezni az első aranyérmet. Aztán kimaradt 11 év, a Falco hol jól, hol rosszabbul szerepelt a bajnokságban, ami viszont állandósult, az a város kosárlabda-szeretete. A szurkolók hétvégente sárga-feketébe öltöztek, szórakozni mentek, közösségi élményt szereztek az Aréna Savariában. És ami hasonlóan fontos: fújhatott bármerről a politikai szél, az önkormányzat – élén az aktuális polgármesterrel – mindig ott volt a klub mögött, ebben nem volt vita a hatalmon lévők és az ellenzék között. Nem meglepő, a Falco jelenlegi legnagyobb támogatója továbbra is Szombathely városa, ez az egyöntetű kiállás adja meg az alapot, amelyre a sikereket építik Az önkormányzat mellett számos cég, vállalkozás áll a csapat mögött, a kialakult szponzori kör elkötelezett és örül, hogy részese lehet a győzelmeknek, szinte sikk a klubot támogatni.

A szombathelyiek a sorozatban nyert bajnoki címekkel jogot szereznek a nemzetközi szereplésre is, ehhez is megfelelő szintű büdzsé szükséges. A magyar trendekkel ellentétben az öreg kontinensen és a világon a kosárlabda a második legnépszerűbb csapatsport a labdarúgás mögött, ennek megfelelően magasak a fizetések és világosan értjük, hogy miért nem versenyezhet a magyar aranyérmes például a legjobbakkal. Bár a Falco a Bajnokok Ligájában játszik, ez csak a harmadik számú sorozat az Euroliga és az ULEB Európa-kupa mögött, de még a BL-ben is olyan együttesek szerepelnek, amelyek bőven képesek megfizetni az NBA-től elköszönő játékosokat is.

Amíg a külföldi riválisok több légióst foglalkoztatnak és magasabb polcról válogathatnak, Szombathelyen nagyon gondosan kell kiválasztani a külföldi kontingenst, mégpedig azért, mert a szakmai szempontokat össze kell csiszolni az anyagi lehetőségekkel. Amíg itthon vélhetően a Falco áll a legerősebb lábakon, addig a BL-ben már a szegényebb együttesek közé tartozik, így remek szereplésnek mondható, hogy ebben az idényben a legjobb tizenhat közé jutott a csapat.

Látjuk, hogy bár nagyszerű külföldiek játszanak a Falcóban, egyikük sem sztár, nem egoisták, nem statisztikagyárosok, hanem megbízható csapatemberek. A sárga-feketék nagy erőssége a közösség kohéziója, amely évek óta világos elvek mentén működik, és talán ez is megkönnyíti a szakmai stáb azon gondját, hogy mindig megfelelő tudású és személyiségű kosárlabdázó kerüljön az öltözőbe. Olyan, aki reálisan fel tudja mérni, mik a célok, az igények, hogyan épül fel a hierarchia, és olyan, aki csak a saját szerepét szeretné betölteni, de azt tökéletesen, minden igyekezetével.

A Falco legnagyobb ereje az állandóság és kiszámíthatóság. Ebben a klubban az edzők nem jönnek-mennek, Milos Konakov például már nyolc éve van a klubnál, az elmúlt négy évben vezetőedzőként bizonyított, és hogy mennyire bíznak benne a vezetők, azt mutatja a tény: néhány hete a szerb, de immár magyar állampolgárságot is szerző tréner további három évvel meghosszabbította a szerződését. S mivel a keretben is jóval kisebb a változás, mint amilyen a sportágban itthon megszokott, ezért nem kell minden nyáron újraépítkezni, csak a kieső „darabok” helyére kell megtalálni az ugyanolyat vagy esetleg még jobbat.

Ami szintén egyedülállónak mondható: a Falcónál arra törekszenek, hogy a sikerek főszereplői magyarok legyenek. Mindennek az egyik legfontosabb eleme, hogy a keretben öt olyan játékos van, aki szombathelyi nevelés, azaz ezer szállal kötődik a városhoz, melléjük jön a magyar válogatott Pongó Marcell, valamint Keller Ákos és a korábban Franciaországban pallérozódó Kovács Benedek, vagyis nagyon erős a hazai mag. Ennek is köszönhetően sohasem lehet hangosabb a külföldiek szava az öltözőben, ebben az együttesben Perl Zoltánhoz, Váradi Benedekhez kell igazodni, ők a hangadók, a vezérek, de nemcsak szavakkal, hanem a pályán mutatott teljesítményükkel is.

Az elmúlt években nagyon sokszor utaztam ezzel az együttessel Bajnokok Ligája-mérkőzésekre, betekintést nyertem a mindennapjaiba, megismertem a kosárlabdázók habitusát, a szakmai stáb és a kiszolgáló személyzet végtelen profizmusát és azon túl, hogy mindig kiváló kosárlabdázók alkotják a Falcót, ez a közösség a nyugalmának, a magabiztosságának köszönheti a sikereit. Az irányítótól elkezdve az erőnléti edzőig, a technikai vezetőtől a kommunikációs főnökig mindenki pontosan tudja és teszi a dolgát, mindenfajta csinnadratta, manír vagy éppen nagyképűség nélkül. A kevés vereség után nem hullanak fejek, de a sok győzelem sem tesz elbizakodottá senkit, ez a közösség pontosan oda lövi be magát, ahol a helye van a polcon, legfeljebb csak azért dolgozik folyamatosan, hogy mindig egy kicsit feljebb kerüljön.

Itthon sokkal többet elérni nem lehet, a vereség nélküli 26 meccses alapszakasz 21. századbeli rekord a magyar férfi kosárlabdázásban. Amikor azt írom, hogy a csapatsportok olyan szereplőinek, akik gyakrabban buknak az átlagosnál, vagy a meglévő lehetőségekből nem tudják kihozni a maximumot, érdemes lenne csak egy kérdést feltenni a szombathelyieknek: hogyan csináljátok? Gráczer György nem ad varázsszérumra hajazó receptet, de lehet, hogy elmondja, hogyan jutottak el idáig, és jelenleg miképpen épül fel a klubmodell, azon belül a csapat, és mik azok az értékek, amelyeket a legfontosabbnak tart a sikerhez vezető úton.

S ennyiből már sokat lehetne tanulni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!