Galaktikus csoda lenne – Cselőtei Márk publicisztikája

Nem lehet leírni a Real Madridot. Ez az európai labdarúgás első számú sorozata, a Bajnokok Ligája mottója, kulcskifejezése is lehetne, de az biztos, hogy olyan mondat, amit az idei kiírás negyeddöntőjének visszavágója, szerdai játéknapja előtt hangsúlyozni kell. Ki ne tudná, a sorozat rekordbajnoka, a tizenötszörös győztes madridi csapat a múlt héten 3–0-s vereséget szenvedett az Arsenaltól idegenben, az Emirates Stadionban, így a visszavágó előtt kevés esélye van rá, hogy továbbjusson, ezzel együtt értelemszerűen arra, hogy megvédje címét. Ha van klub, amely rendszeresen rácáfol az esélyekre, az épp a Real Madrid, az elmúlt években rengeteg olyan részeredménybe, helyzetbe, pofonba szaladt bele a gárda, amely után azt gondoltuk, ezt már tényleg nem fordítja meg, aztán valahogy összehozta. Mégis, a mostani példa még súlyosabb, mint a korábbiak.

Mint azt fentebb említettem, a Real Madrid története során – ideszámítva a BEK-et, vagyis a Bajnokcsapatok Európa-kupáját is – összesen tizenöt alkalommal nyerte meg Európa legrangosabb kupasorozatát, ami hihetetlenül nagy szám, közelében sincs senki (a Milan a második hét végső sikerrel), mindazonáltal korántsem jelenti, hogy a királyiak minden korszakban kiemelkedőek, állandóan sikeresek voltak a BL-ben vagy annak elődjében. A madridiak öt címet rögtön a sorozat 1955-os indulásától számítva szereztek egymás után (két ízben Puskás Ferenccel), majd a hatvanas években egyszer ültek fel a trónra (akkor szintén a legendás magyar támadóval kiegészülve). Az 1966-os BEK-győzelmét követően 32 (!) évet kellett várnia a következő sikerére a Real Madridnak, majd 1998-tól jött négy olyan év, amelyből kétszer ismét felülhetett a trónra. Időben hozzánk közelebb ekkor, 2002-től számítva következett az újabb hosszabb kihagyás a madridiaktól, akik kilencedik BL-címüket követően 2014-ig vártak a La Décimára, vagyis a tizedikre – ebben az időszakban ráadásul volt hat egymást követő évad, amikor minden egyes alkalommal a nyolcaddöntő jelentette a végállomást. Az előző tizenegy kiírás során aztán szárnyalt a csapat: hatszor jutott fináléba, s hatszor meg is nyerte a Bajnokok Ligáját, miközben három ízben az elő-, kétszer a nyolcaddöntőig jutott. Mindezzel csak azt szerettem volna szemléltetni, hogy bár messze a Real Madrid Európa legrangosabb kupasorozatának legfélelmetesebb, legeredményesebb szereplője, amely az elmúlt évtizedet is uralta, nála sem magától értetődő, hogy minden idény BL-sikerrel ér véget, márpedig a köztudatba ez ivódott be az utóbbi évek folyamatos győzelmei láttán.

A madridiak az elmúlt években elképesztő csodafordításokat vittek véghez a sorozatban, ezekre mindenki élénken emlékszik, aki látta őket, de azért elevenítsünk fel néhányat. Ott van rögtön a már emlegetett 2014-es döntő, amelyben az Atlético Madrid a 93. percig 1–0-ra vezetett, aztán jött Sergio Ramos fejese, majd a hosszabbítás, amelyben 4–1-re győzött a Real Madrid. Két évvel később a Wolfsburg a negyeddöntőben 2–0-ra nyerte meg az odavágót, majd 3–0 lett a második meccs a királyi gárda javára, míg 2018-ban a háromgólos madridi sikert követően a Juventus jött vissza a második találkozón összesítésben 3–3-ra, de Cristiano Ronaldo hajrábeli tizenegyese elodázta a Juventus csodatételét. A legdurvább fordítássorozatát a 2021–2022-es BL-idényben érte el a jelenkor Real Madridja, amikor a Paris Saint-Germain elleni, összesítésben már 0–2-re álló nyolcaddöntőt percek alatt fordította meg 3–2-re, majd egy körrel később a Chelsea-t ejtette ki 3–4-es állásról 5–4-gyel a hosszabbításban, hogy aztán jöjjön a máig legemlékezetesebb feltámadása a Manchester City ellen: ekkor Pep Guardiola együttese a visszavágó hajrájához közeledve két góllal vezetett, de Rodrygo a legvégén duplázott, majd a hosszabbításban Karim Benzema eldöntötte a továbbjutás sorsát. Persze említhetnénk az idei City elleni, playoffban lejátszott odavágót is, amelyet 1–2-ről percek alatt fordított meg Carlo Ancelotti csapata 3–2-re, hogy aztán a visszavágót simán nyerje meg 3–1-re. Egy szó, mint száz, a Real Madrid az elmúlt években rengeteg csodát vitt véghez, akkor is, amikor már mindenki leírta. A mostani hátrány viszont sokkal súlyosabb, mint a korábbiak, ez a példákból is jól látszik.

Félreértés ne essék, a madridiak keretét most is fantasztikus, elképesztő, meccset eldönteni képes szupersztárok alkotják, mégis, ebben az idényben sok minden nem áll össze, akadozik a gépezet. Nyáron a jelenlegi klasszisok – mint Vinícius Jr., Rodrygo, Jude Bellingham, Federico Valverde, Aurélien Tchouaméni, Antonio Rüdiger vagy éppen Thibaut Courtois – mellé érkezett a franciák világbajnoka, Kylian Mbappé, akit az idény elején rengetegen kritizálták. Aztán beindult, s már 32 gólnál, valamint négy gólpassznál jár az évadban. Ez azonban nem hozta magával a támadószekció automatikus javulását, hiszen mondjuk ki, ő és a csapat két brazil szélsője sem hajlandó eleget védekezni, nem képes hatékonyan letámadni, az ellenfél védőit állandó nyomást alatt tartani, így ez a társakra marad, amit pedig nem minden alkalommal bír el a csapat. A középpálya sem mentes a gondoktól, a múlt nyáron visszavonult Toni Kroos, aki a labdakihozatalokban, a csapatrészek összekötésében, a védekezésben vállalt kulcsszerepet, hiányában egyetlen ilyen játékosa sem maradt a Real Madridnak. Említhetnénk persze Luka Modricot vagy Dani Ceballost mint hasonló kalibert, de előbbi már 39 éves, és nem bír végig egy topcsapat elleni párharcot, míg utóbbi amellett, hogy nem akkora klasszis, sérült volt az Arsenal elleni odavágón. A csatárból középpályássá visszavedlett Bellingham teszi a dolgát nyolcasként, de jól láthatóan ő is jobban érzi magát támadás, mint védekezés közben, míg az egység motorja, Valverde a legjobb csapatok ellen többnyire jobbhátvédet kénytelen játszani, hiszen védekezésben azon a poszton életveszély ott tartani Lucas Vázquezt, Dani Carvajal pedig az ősz eleje óta térdszalagszakadásból lábadozik. Ha már áttértünk a védelemre, ott láthatjuk a legnagyobb gondokat. Rüdiger továbbra is klasszis belső hátvéd, mellé ebben az idényben a 22 éves saját nevelésű Raúl Asencio is berobbant, de a legmagasabb szinten még tapasztalatlan. Éder Militao folyamatos sérülésekkel küszködik, David Alaba pedig újabb hosszú idejű kihagyásból tért vissza nemrég, és a formája korántsem idézi fénykorát, gyorsasága megkopott, így kellett a sérült Ferland Mendy helyett régi posztján, balhátvédként bizonyítania az Arsenal elleni odavágón a világ jelenlegi egyik legveszélyesebb egy az egyező szélsőjével, Bukayo Sakával szemben. Courtois még mindig klasszis, hiába kritizálták Declan Rice két fantasztikusan kivitelezett londoni szabadrúgása után, de ebből a felsorolásból is kiderül, noha – főleg elöl – elképesztő szupersztárok alkotják a mostani madridi keretet, nincs minden rendben, rengeteg a lyuk, a probléma.

Mégis, nem ez az „ágyúsok” elleni esetleges fordítás legnagyobb rákfenéje, hanem maga az ellenfél. Az Arsenalnak van most Európa talán legjobb, leg­stabilabb védelme, amely kevés helyzetet enged az ellenfeleinek, s ezt most annak tudatában teheti, hogy összesítésben 3–0-ra vezet. Egy csapat életében legfeljebb egyszer fordul elő, hogy BL-negyeddöntő odavágóján két direkt szabadrúgásgólt is szerez, de ha már megtörtént, könnyen kihasználhatja. Ha a londoniak úgy védekeznek a visszavágón, ahogy tudnak,  még arra sem lesz szükségük, hogy betaláljanak, márpedig ez ellen a madridi védelem ellen az sem lehetetlen küldetés, sőt.

Mindezeket összegezve azt hiszem, a Real Madridnak minden felsorolt fordításnál nagyobb csodára, galaktikus csodára volna szüksége az Arsenal elleni visszavágón, s ha nem róla lenne szó, már eldőltként könyvelnénk el a párharcot, ám itt szeretnék visszakanyarodni cikkem tételmondatához egy kis kiegészítéssel: a Real Madridot sohasem lehet leírni!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!