NBA: 85 esztendős a liga történetének 3. legjobb pontszerzője

Mielőtt rátérnénk arra, hogy méltassuk Elgin Baylort és megünnepeljük őt 85. születésnapja alkalmából, le kell szögeznünk, hogy bár nagyszerű pályafutást tudhat maga mögött, hivatalosan nincs bajnoki címe az NBA-ben. Nem hivatalosan mégis tekinthetjük bajnoknak.

AKROBATA A LEVEGŐBEN

Az 1971–1972-es idény közben hagyott fel az aktív játékkal a világéletében a Los Angeles Lakerst erősítő Baylor, kilenc mérkőzésen még pályára lépett az alapszakaszban, ám olyan súlyos térdproblémák gyötörték, hogy vissza kellett vonulnia. Miután megtette, 33 győzelemből álló sorozatot épített a Lakers, amellyel NBA-rekordot állított fel.

Ráadásul megnyerte a bajnokságot, s bár már nem volt aktív játékos, a klub aranygyűrűt ajándékozott az ezt megelőző évad során is csupán kétszer parkettre lépő Baylornak. Aki, ha tagja marad a csapat keretének, feljegyezhette volna az önéletrajzába, hogy a bajnoki cím is a birtokában van. Mint például, ahogy azt a Bleacher Report szakírója megjegyezte, a később edzőként ismertté váló Tyronn Lue első végső sikerét úgy könyvelhette el a Lakersszel, hogy mindössze az első nyolc alapszakasz-mérkőzésen szerepelt, majd megsérült, de a keret tagja maradt.

Lue végül kétszeres győztes lett, Baylor meg csak azt mondhatja el magáról, hogy bár fantasztikus kosárlabdázó volt, igazán nagy diadalt sosem aratott. Pedig nem kevesebb, mint nyolc nagydöntőn szerepelt, pechjére akkoriban a Boston Celtics szinte verhetetlennek bizonyult.

Ennek ellenére Elgin Baylort a sportág úttörői között tartjuk számon. Mivel Michael Jordanhez lehet őt hasonlítani, bátran leírhatjuk, hogy megelőzte a korát. A levegőben igazi akrobata volt, szembeszállt a gravitációval, mindig egy ütemmel többet töltött a magasban, mint ahogy az elképzelhető volt. Improvizációs képességeiről ódákat lehetne zengeni, ravaszsága, atletikussága és kíméletlensége egyedülállóan tehetséges játékossá emelte a pontszerzésben és lepattanózásban egyaránt parádézó kiscsatárt.

ÓRÁRÓL KAPTA A NEVÉT

A köztudatban még sincs annyira benne a neve, mert sosem dobott száz pontot egy találkozón, mint Wilt Chamberlain; nem nyert 13 próbálkozásból 11 bajnokságot, mint Bill Russell és nem átlagolt tripla duplát az alapszakaszban, mint Oscar Robertson. Pedig tízszer is beválogatták az idény legerősebb kezdő ötösébe, ráadásul 11-szer választották meg All Starnak, míg az 1961–1962-es idényben 38.3 pontot átlagolt, ami a negyedik legtöbb a liga történetében.

Arról szerencsére szó sincs, hogy klubja elfelejtette volna őt, mi több, tavaly április hatodikán leplezték le impozáns szobrát a Lakers hazai mérkőzéseinek otthont adó Staples Centernél. A következő héten jelent meg önéletrajzi könyve „Hang Time: My Life in Basketball” címmel. A „Hang Time”-ot nem könnyű szabatosan lefordítani, nagyjából arra utal a kifejezés, hogy egy játékos mennyi időt tud eltölteni a levegőben, amikor ugrik, dob vagy zsákol. És ő azért ebben elég jó volt.

„Elgin biztosan nem ugrott annyira magasra, mint Michael Jordan – szögezte le Tommy Hawkins, aki hat idényen át csapattársa, négyen át ellenfele volt Baylornak. – De mindenkinél változatosabban dobott. Bármilyen szögből képes volt felugrani és tüzelni, megpörgetni a labdát. Úgy tudott passzolni, mint Magic Johnson, és a liga legjobb hátvédjeinek szintjén cselezett.”

Baylor – aki Washington D. C.-ben született, és azért kapta az Elgin nevet, mert az volt édesapja kedvenc óramárkája – már az első, 1958–1959-es idényében remekelt. Természetesen őt választották meg az év újoncának, de nem ajándékba kapta az elismerést, ő lett a liga negyedik legeredményesebb játékosa, a harmadik legjobb lepattanózó, míg az asszisztokat tekintve a nyolcadik pozícióban végzett.

Mindenkit meglepett, hogy a franchise a fináléba jutott, a rájátszásból előbb a Detroit Pistons, majd a címvédő St. Louis Hawks gárdáját ütötték ki, aztán szembejött a Boston Celtics...

PONTKIRÁLY SOSEM VOLT

A fejlődése nem tört meg, más kérdés, hogy amíg a Lakers igazi ragyogását a Celtics, addig Baylor felhőtlen tündöklését Chamberlain gátolta meg. Persze így is korszakalkotó teljesítményre volt képes, 1960-ban 33.4 pontot átlagolt a rájátszásban, november 15-én 71 egységet termelt a New York Knicks ellen 25 lepattanó társaságában.

„Igen, valamennyire ment a kosárszerzés – mondta egyszer Baylor az NBA valaha volt harmadik legjobb pontátlagával. – Viszont a lepattanózás... Azt szerettem csak igazán.”

Remek párost alkotott Jerry Westtel, pályafutása csak azért tört meg egy rövid időre, mert az 1961–1962-es idény egy részében katonaként szolgált Washingtonban. A nagydöntőbe így is bejutott együttesével, a Lakers óriási csatára késztette a Celticset, ám a finálé hetedik mérkőzését a nagy rivális nyerte meg hosszabbításban – az ötödik felvonást 61 ponttal zárta a megállíthatatlan Baylor, aki egyébként soha életében nem tudott pontkirály lenni.

A következő idényt mind a három fontos statisztikai mutatóban a legjobb öt között zárta héroszunk, aztán persze a végén jöttek a bostoniak... Az 1963–1964-es évadban kezdődtek azok a térdproblémák, amelyek Baylor hátralévő karrierjét megnehezítették.

1966-ban újabb fájó, hétmeccses párharc következett a Boston Celtics ellen a nagydöntőben, az utolsó mérkőzést 95–93-ra veszítették el az aranysárga-lilák. Elgin Baylor utolsó sérülésmentes évadja az 1968–1969-es volt, mi más is következhetett volna, mint egy hétmeccses, vesztes NBA-nagydöntő a Celtics ellen? Ekkor már nemcsak Westtel, Chamberlainnel is együtt pattogtatott, mindhiába, a hetedik csatát odahaza bukták el két ponttal. A sors furcsasága, hogy az 1970-es finálét már nem a Celticcsel, hanem a New York Knicksszel kellett megvívniuk, ám így sem lett meg az óhajtott bajnoki cím.

Peches visszavonulása után Baylor sikertelenül próbálkozott az edzősködéssel a New Orleans Jazznél, majd 22 évet töltött alelnökként a Los Angeles Clippersnél, azonban a sikerek itt is elkerülték, bár 2006-ban őt választották meg az NBA legjobb ügyvezetőjének.

2008 októberében távozott posztjáról, majd 2009 februárjában keresetet nyújtott be a franchise ellen, mondván, kora és bőrszíne miatt távolították el és alul is volt fizetve, amikor a Clippersnél dolgozott. 2011-ben a bíróság Baylor minden vádját alaptalannak ítélte meg – a faji megkülönböztetéssel kapcsolatos keresetét korábban visszavonta.