NBA: Scottie Pippen szerint LeBron James jobb, mint Michael Jordan

Vágólapra másolva!
2011.05.27. 23:15
null
Talán maga Pippen (balra) sem tudja, mit beszél (Fotó: Action Images)
Címkék
Érdekes kijelentéssel hívta fel magára a figyelmet Scottie Pippen, a Chicago Bulls hatszoros NBA-bajnok korábbi kosárlabdázója: Pippen egyik interjújában azt mondta, LeBron James, a Miami Heat kosarasa jobb játékos, mint egykoron csapattársa, a sokak által legjobbnak vélt Michael Jordan volt.


Pippen az ESPN rádiójának adott nyilatkozatban azt mondta, hogy Jordan „talán a legjobb pontszerző, aki valaha játszott”, de James „talán a legnagyobb játékos”.

Pippen kijelentése valóságos lavinát indított el a twitteren. Kritikusainak előbb így válaszolt a chicagói legenda: „Mindannyiótoknak, akik nem tudnátok: én játszottam azokon a mérkőzéseken, amelyeken ti néztek és szurkoltok”.

Későbbi bejegyzésében azonban finomított véleményén. „Ne értsetek félre, MJ volt és ma is ő a legnagyobb, de LeBron talán egy napon elérheti azt a szintet” – írta Pippen, aki 1987 és 1998 között erősítette a Bullst, és mind a hatszor Jordan oldalán jutott az aranygyűrűig.

Jordan ötször volt az NBA legértékesebb játékosa, hatszor pedig a nagydöntőé. A 26 éves Jamest kétszer választották meg eddig a liga MVP-jének, és a következő napokban első bajnoki címéért száll harcba a Dallas Mavericks ellen, miután csapata csütörtök este 4–1-es összesítéssel zárta le a Chicago Bulls elleni keleti főcsoportdöntőt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik