NBA: újra Dwight Howard a legjobban védekező, ez már történelem

Vágólapra másolva!
2011.04.19. 07:44
Dwight Howard, az Orlando Magic centere lett az idény legjobban védekező játékosa az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

Howard sorozatban a harmadik idényben érdemelte ki az elismerést, ilyesmire korábban senki sem volt képes. Összességében is csupán két játékos lett többször a legjobban védekező NBA-kosaras: Dikembe Mutombo és Ben Wallace 4-4 alkalommal tarolt.

Howard 66 dupla duplát ért el a szezonban, s ezen belül hatszor jegyzőkönyvezett legalább 20-20 pontot és lepattanót. Lepattanóátlaga (14.2) a második legjobb, blokkolási mutatója (2.38 mérkőzésenként) a negyedik volt ebben az alapszakaszban.

Több jelentős számot is feljegyeztek vele kapcsolatban a statisztikusok az elmúlt hónapokban: 25 évesen és 83 naposan ő lett a legfiatalabb NBA-játékos, aki pályafutása során eljutott 7000 lepattanóig (Wilt Chamberlaint előzte meg).

Az egymást követő hatodik esztendőben alkotta meg az „1000 lepattanó, 100 blokk" (vagy annál jobb) kombinációt – ennél hosszabb szériát (7 év) csak Moses Malone mondhatott magáénak a dobásblokkolás hivatalos statisztikai elemmé válása óta (1973–1974).

És olyasmivel is csupán négyen dicsekedhetnek rajta kívül, hogy az első 500 mérkőzésükön legalább 6000 lepattanóig és 1000 dobásblokkolásig jutottak (a mérce itt is az 1973–1974-es szezontól feszül).

Howard és a második helyen végző Kevin Garnett mellett négyen kaptak első helyes voksot a szavazásban részt vevő 120 egyesült államokbeli és kanadai szakírótól, szakkommentátortól: Chuck Hayes (Houston, 2), Grant Hill (Phoenix, 1), Joakim Noah (Chicago, 1) és Keith Bogans (Chicago, 1).

AZ IDÉNY LEGJOBBAN VÉDEKEZŐ JÁTÉKOSA
A SZAVAZÁS ÉLCSOPORTJA
1. Dwight Howard (Orlando) 585 pont (114 első hely, 5 második, 0 harmadik)
2. Kevin Garnett (Boston) 77 (1, 20, 12)
3. Tyson Chandler (Dallas) 70 (0, 20, 10)

 

Legfrissebb hírek

Vb 2022: Pelé, Mbappé és a többiek – C. Ronaldo sorra kapja az üzeneteket

Foci vb 2022
2022.12.12. 10:26

NBA: meglepő helyre igazolt az olimpiai bajnok Dwight Howard

Amerikai sportok
2022.11.08. 11:16

NBA: Dwight Howard mégis vállalja a folytatást

Amerikai sportok
2020.07.07. 11:31

CR az edzőközpontban riogatott, a legbizarrabb jelmez Howardé

Egyéb egyéni
2019.11.01. 11:24

NBA: a Lakers sztárja akkorát zsákolt, hogy a gatyája is lerepült

Amerikai sportok
2019.10.11. 13:36

NBA: Dwight Howard visszatért a Lakersbe – hivatalos

Amerikai sportok
2019.08.27. 11:43

NBA: kivásárolja magát a sztár, hogy Jamesszel játszhasson

Amerikai sportok
2019.08.24. 08:50

NBA: Dwight Howard ezúttal Washingtonba szerződött

Amerikai sportok
2018.07.04. 10:38
Ezek is érdekelhetik