NBA: kivásárolja magát a sztár, hogy Jamesszel játszhasson

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.08.24. 08:50
null
Dwight Howard (balra) visszatérhet a Lakershez (Fotó: Getty Images)
Egyre valószínűbb, hogy Dwight Howard visszatér a Los Angeles Lakershez az NBA-ben.

 

A 33 esztendős centert azt követően hozták hírbe az együttessel, hogy súlyos sérülést szenvedett DeMarcus Cousins, akit az LA a nyáron szerződtetett.

A Lakers vezetősége viszont mindenképp bajnokesélyes keretet építene LeBron James köré, a szabadügynökpiacon azonban nem maradt már olyan játékos, aki erősítést jelentene a gárdának, így eleinte cseréről pletykáltak, miután Dwight Howard jelenleg a Memphis Grizzliesnél van, de a felek végül nem tudtak dűlőre jutni.

A legfrissebb hírek szerint a megoldás az lesz, hogy a center hamarosan kivásárolja magát a megállapodásából, utána pedig szabadon aláírhat a Los Angeles-iekhez.

Howard számára nem lesz ismeretlen terep a Lakers, a 2012–2013-as idényt ugyanis az alakulatnál töltötte, ám egy év után, viharos körülmények között távozott. A 2004-ben 1/1-esként kiválasztott kosaras karrierje fényesen indult, első nyolc idényében egyaránt beválasztották az All Star-csapatba, mióta azonban elhagyta az Orlandót, kis túlzással évente váltogatja együtteseit, sehol sem találja meg a számításait, korábbi formáját pedig már egyáltalán nem tudja hozni.

Legfrissebb hírek

NBA: 162 pontot dobott, és új franchise-rekordot állított fel az Indiana; félpályás triplával győzött a Chicago

Amerikai sportok
Tegnap, 7:56

NBA: Doncic és LeBron összehozta – az utolsó pillanatban győzött a Lakers a Pacers ellen

Amerikai sportok
2025.03.27. 07:24

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

NBA: LeBron James visszatért, de a Lakers súlyos vereséget szenvedett

Amerikai sportok
2025.03.23. 08:00

A „görög szörny” sima győzelemre vezette a Bucksot a Lakers ellen

Amerikai sportok
2025.03.21. 07:57

A Luka Doncic vezette Lakers legyőzte a Jokics nélküli Denvert – videók

Amerikai sportok
2025.03.20. 07:38

Sztárjai nélkül is majdnem nyert a Lakers Denverben

Amerikai sportok
2025.03.15. 08:37
Ezek is érdekelhetik