Közönségszórakoztató meccsen csapott össze LeBron James és Stephen Curry – videók

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2025.04.04. 07:59
Ismét nem okozott csalódást a két klasszis veterán összecsapása (Fotó: Getty Images)
A Golden State Warriors 123–116-ra győzte le a Los Angeles Lakerst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerinti péntek hajnali játéknapján.

Ezúttal ugyan nem a döntőben, de ismét összecsapott az NBA történelmének két legendája: az egyaránt négyszeres bajnok Stephen Curry és LeBron James ütközete nem okozott csalódást. A két veterán klasszis az első percektől fogva zseniálisan játszott és lehetetlen volt megjósolni, hogy ki kerekedik majd felül. A Golden State még a félidő előtt elhúzott ellenfelétől, majd a Lakers ugyan felzárkózott, azonban a hajrában a San Franciscó-iak voltak a jobbak, amivel nagyot léptek előre a biztos rájátszás-pozícióért. 

A 37 éves Curry 37, míg a 40 esztendős James 33 ponttal volt csapata legeredményesebb játékosa. A „másodhegedűsök” ez alkalommal mindkét oldalon gyengébb produkcióval rukkoltak elő, Jimmy Butler 13, Luka Doncic 19 pontig jutott. 

Jameséken kívül egy másik klasszis is parádézott péntek hajnalban. A Milwaukee Bucks 126–113-ra győzte le a Philadelphia 76erst, s Janisz Adetokunbo elképesztő játékot mutatott. A „görög szörny” végül 35 ponttal, 17 lepattanóval és 20 gólpasszal zárt, amire az NBA történelmében még sosem volt példa. 

A játéknap egyik legkiemelkedőbb pillanatát ezzel együtt Ja Morant okozta, aki az utolsó másodperces kosarával harcolta ki a Miami Heat elleni győzelmet a Memphis Grizzliesnek. Morant 30 ponttal zárt, míg a túloldalon Tyler Herro 35 pontos teljesítménye kevésnek bizonyult a győzelemhez. 

NBA
ALAPSZAKASZ
Los Angeles Lakers–Golden State Warriors 116–123
Brooklyn Nets–Minnesota Timberwolves 90–105
Miami Heat–Memphis Grizzlies 108–110
Toronto Raptors–Portland Trail Blazers 103–112
Washington Wizards–Orlando Magic 97–109
Philadelphia 76ers–Milwaukee Bucks 113–126

 

Legfrissebb hírek

NBA: az idényben egyszer sem kapott ekkora verést az Oklahoma

Amerikai sportok
21 órája

Óriási lépést tett második NBA-döntője felé az Indiana Pacers

Amerikai sportok
2025.05.24. 08:11

Az MVP-díjas Gilgeous-Alexander vezérletével a második meccsen is simán nyert az OKC – videók

Amerikai sportok
2025.05.23. 07:27

Shai Gilgeous-Alexander lett az NBA legértékesebb játékosa – videók

Amerikai sportok
2025.05.22. 10:45

17 pontról felállva, a hosszabbításban nyerve vette el a Knicks pályaelőnyét a Pacers – videók

Amerikai sportok
2025.05.22. 09:48

New York megőrült a Knicks továbbjutása után; az OKC hét meccsen őrölte fel a Denvert – videók 

Amerikai sportok
2025.05.21. 14:13

Nem így indult, végül az OKC a Minnesotát simán legyőzve előnybe került – videók

Amerikai sportok
2025.05.21. 07:15

Az OKC a Denvert nagyon simán verve jutott a főcsoportdöntőbe – videók

Amerikai sportok
2025.05.19. 00:31
Ezek is érdekelhetik