Majdnem szenzációval kezdődött a női kosárlabda Európa-bajnokság

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2025.06.18. 22:01
null
A törökök majdnem megtréfálták a franciákat a nyitányon (Fotó: Getty Images)
Négy mérkőzéssel szerdán kezdetét vette a Csehország, Görögország, Németország és Olaszország által közösen rendezendő 2025-ös női kosárlabda Európa-bajnokság. A litván és a francia válogatott szoros meccsen aratott győzelmet, míg a görögök könnyebb sikernek örülhettek. A negyedik mérkőzésen Olaszország legyőzte Szerbiát az esti programban.

Nagyszerű és izgalmas találkozóval indult a 40. női kontinensviadal, amelyet négy országban (Csehország, Görögország, Olaszország, Németország) rendeznek meg – sajnálatos módon a magyar válogatott nélkül: a két éve negyedik helyen záró nemzeti együttesünk Szlovénia mögött csak második lett a selejtezőben, és lemaradt a tornáról.

A nyitó nap Törökország–Franciaország meccsel indult. Az olimpiai ezüstérmes, két éve éppen ellenünk Eb-bronzot szerező franciák nem játszottak jól, idegesen kezdtek. A török szövetségi kapitány, Ekrem Memnun lendületesen és elégedetten bicegett az oldalvonal mellett, a Galatasaray (Juhász Dorka új csapata) edzőjének jobb lába térdig gipszben van, ám ez nem zavarta a munkában. Az első félidő 9–0-s török futással ért véget, kilenc egységgel is vezetett már Törökország (51–42). A torna egyik esélyesének tartott franciák a 22 pontig jutó Janelle Salaün vezetésével azonban felzárkóztak és a hajrát bravúrtriplákkal megnyerték, összetörve a török szíveket – Memnun csapata 31 percen át vezetett, jobban dobott, több lepattanót szedett…

A B jelű kvartettben Bolognában a PalaDozza sportcsarnokban (ahol a Szolnok férficsapata 11 éve az EuroChallenge-sorozat négyes döntőben negyedik lett) a litvánok repülőrajtot vettek Szlovénia ellen, 9–0-ra vezettek a 3. percben, később már 12 pont is volt az előnyük. Eva Lisec (volt Szekszárd) harmadik triplájával egy pontra zárkóztak fel a szlovénok, majd az idén a Sopronnal bajnoki címet nyerő Zala Friskovec hárompontosával először vezettek. Ám mivel Teja Oblak (szintén korábbi szekszárdi klasszis) rossz napot fogott ki, a litvánok 19 éves tehetsége, Juste Jocyte pedig zseniálisan játszott, a baltiak megnyerték a szoros végjátékot, és győzelemmel kezdtek.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT (ATHÉN)
Törökország–Franciaország 69–71 (23–22, 21–14, 10–12, 15–23)
Görögország–Svájc 87–65 (19–19, 27–13, 18–12, 23–21)
B-CSOPORT (BOLOGNA)
Szlovénia–Litvánia 71–77 (19–27, 15–15, 21–16, 16–19)
Szerbia–Olaszország 61–70 (18–19, 12–20, 13–17, 18–14)

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: kikapott a lengyelektől az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
9 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
20 órája

Motorbalesetet szenvedett és sürgősségi műtéten esett át Vlade Divac

Kosárlabda
Tegnap, 17:55

Jakab Máté: Mindenkinek borsot akarunk törni az orra alá Ulánbátorban

Kosárlabda
2025.06.19. 15:11

Több távozót is bejelentett az Alba Fehérvár kosárcsapata

Kosárlabda
2025.06.19. 12:08

Kosárlabda: jól halad az U20-as férfiválogatott Eb-felkészülése

Utánpótlássport
2025.06.19. 09:03

Juhász Dorka: A kihívás miatt választottam a Galatasarayt

Kosárlabda
2025.06.18. 07:36

Raksányi Krisztina: Sokat emlegetjük a 2019-es nyarat

Kosárlabda
2025.06.16. 10:18
Ezek is érdekelhetik