NFL: 24 pontos hátrányból visszajött, mégis kikapott a Bucs a Ramstől

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.24. 01:01
null
Kuppal nem tudott mit kezdeni a Buccaneers (Fotó: Getty Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) rájátszásában a Los Angeles Rams 30–27-re legyőzte idegenben a Tampa Bay Buccaneerst, s bejutott a főcsoportdöntőbe.

 

A mérkőzés elején gyorsan elhúzott a Rams: Matt Gay mezőnygólja után Kendall Blanton és Cooper Kupp is szerzett egy touchdownt, miközben a Buccaneers csak egy mezőnygólig jutott.

A félidő vége előtt még három pontot tett fel az eredményjelzőre a Los Angeles-i gárda, így 3–20-szal fordulhattak a felek.

Bradynek nem ment a játék, a harmadik negyed közepén pedig Matthew Stafford futott hatpontosával és Gay újabb mezőnygóljával már 27–3-as előnyben voltak a vendégek.

Ahogy megszokhattuk az elmúlt évtizedekben, Brady ekkor kezdett beindulni: Ryan Succop field goalját követően Leonard Fournette szerzett gyorsan egy TD-t a negyedik negyed előtt.

Az utolsó játékrészben őrült pillanatokat láthattunk: Brady fumble-je után lezárhatta volna a meccset a Rams, ám egy magas snap miatt rögtön visszakapta a labdát a Tampa Bay. Három és fél perccel a vége előtt Brady parádés, 55 yardos TD-passzt osztott ki Mike Evansnek. 20–27

A Rams visszakapta a labdát, Cam Akers pedig a drive második játékában elejtette azt, így ismét jöhetett a Bucs. Már tíz yardon belül jártak a hazaiak, amikor egy 4. kísérletet kellett megoldaniuk: Fournette nem elégedett meg first downnal, átverekedte magát két védőn és befutott a tojással a célterületre. 27–27

Az órán 42 másodperc maradt, s szinte már mindenki a hosszabbításra készült – kivéve Matt Stafford és Cooper Kupp. Az idény legjobb wide recievere kétszer is villant, előbb egy 20, majd egy 44 yardos elkapással jelentkezett, a Rams pedig négy másodperccel a játékidő vége előtt megállította az órát, a döntő mezőnygólt pedig Gay be is lőtte 30 yardról, így 30–27-re győzött Sean McVay csapata.

A Los Angeles Rams hétvégén a San Francisco 49ers ellen játszik a főcsoportdöntőben hazai pályán. Érdekesség, hogy az eddigi három főcsoport-elődöntőben kivétel nélkül utolsó másodperces mezőnygól döntött a továbbjutásról.

NFL, RÁJÁTSZÁS
DIVISIONAL ROUND

Tampa Bay Buccaneers–Los Angeles Rams 27–30
Később
Hétfő, 0.30:
Kansas City Chiefs–Buffalo Bills (Tv: Arena4)
Korábban
Tennessee Titans–Cincinnati Bengals 16–19
Green Bay Packers–San Francisco 49ers 10–13

Legfrissebb hírek

Az NFL-t 2029-ig a Network4 adja, exkluzív közvetítéssel érkezik az 59. Super Bowl

Amerikai sportok
2025.02.04. 15:24

Amerikából jöttem: a védelem nyer Super Bowlt? Felvezető Kovács Sándor „Sankóval”

Amerikai sportok
2025.01.31. 16:18

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

Amerikai sportok
2025.01.27. 05:28

Új éra a Chicago Bearsnél: a csoportriválistól érkezik a támadóguru vezetőedzőnek

Amerikai sportok
2025.01.20. 23:25

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

NFL-rájátszás: kiharcolta a továbbjutást az Eagles, az utolsó percekben dőlt el a Bills–Ravens szuperrangadó

Amerikai sportok
2025.01.20. 05:16

A Billsnél az elkapósor, a Lionsnál a sérülések, de mi lehet a Kansas City gyenge pontja?

Amerikai sportok
2025.01.18. 10:30

NFL: nagyon simán verte a Minnesotát a Rams és utolsóként jutott főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
2025.01.14. 07:48
Ezek is érdekelhetik