NFL: a fehérvári védő túl van a felmérőn, szerinte jó esélyei vannak

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.14. 18:18
null
Fotó: zilayeezy20/Instagram
Zilai János egyike volt annak a 43 kiválasztottnak, aki részt vehetett a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) londoni játékosfelmérőjén – a 23 éves linebacker szerint jó esélyei vannak a folytatásban.

 

 

Zilai 13 évesen szeretett bele az amerikai futballba, s már ennyi idősen a felnőttekkel edzett, két évre rá pedig közöttük játszott. Most a Tottenham Hotspur stadionjában soha vissza nem térő lehetőséget kapott, hogy megmutassa magát az NFL-csapatok megfigyelőinek – írja az m4sport.hu.

„Hihetetlen az egész! Az, hogy nemcsak Európa, de a világ elitjével együtt készülhettem. Rengeteg profi és félprofi srác volt ott, és már az, hogy velük említenek egy lapon, hatalmas dolog. S mellette az a teljesítmény, amit le tudtam tenni az asztalra...” – fogalmazott a 23 éves linebacker az M4 Sporthíradójának.

A tehetséges védő úgy érzi, még inkább kilógott volna felfelé a társak közül, ha olyan körülmények között készülhetne, mint ők. Ennek ellenére a személyisége tetszett a megfigyelőknek, ráadásul a technikáját is kiemelték.

„Amellett, hogy a számok alapján sem teljesítettem rosszul, tudom, hogy a személyiségem is tetszett a megfigyelőknek. Voltak állásinterjú jellegű beszélgetések, amelyeken emberként is meg akartak ismerni minket, és tudom, hogy tetszett nekik a gondolkodásmódom, valamint a lábmunkámat is külön kiemelték. Úgyhogy tényleg jó esélyeim vannak, ám semmiképp sem gondolom, hogy nekem most meg kellene állnom. Hatalmas lendületet adott ez az egész ahhoz, hogy leszegett fejjel nyomjam tovább a felkészülést és az edzéseket.”

A fárasztó tréningen nagy volt a feszültség, azonban a riválisok ahelyett, hogy versengtek volna, inkább biztatták egymást. Zilai elmondása szerint kívülről nyugodtnak tűnhetett, de azért érezte azt a terhet, ami ránehezedett.

 

Legfrissebb hírek

Az NFL-t 2029-ig a Network4 adja, exkluzív közvetítéssel érkezik az 59. Super Bowl

Amerikai sportok
2025.02.04. 15:24

Amerikából jöttem: a védelem nyer Super Bowlt? Felvezető Kovács Sándor „Sankóval”

Amerikai sportok
2025.01.31. 16:18

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

Amerikai sportok
2025.01.27. 05:28

Új éra a Chicago Bearsnél: a csoportriválistól érkezik a támadóguru vezetőedzőnek

Amerikai sportok
2025.01.20. 23:25

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33

NFL: a Giants keresztülhúzta a Colts rájátszásról szőtt álmait, hatalmas pofont kapott a Cowboys és a Jets

Amerikai sportok
2024.12.29. 23:30
Ezek is érdekelhetik