NFL: a Texans sem tudta megállítani a hibátlan Eaglest

Vágólapra másolva!
2022.11.04. 08:46
null
Nyolcadik mérkőzését is megnyerte, továbbra is hibátlan az Eagles (Fotó: Getty Images)
Fordulatos első félidő után, de összességében simán győzött a Houston Texans vendégeként a továbbra is veretlen Philadelphia Eagles az amerikaifutball-liga (NFL) 9. fordulójának első mérkőzésén. A Sasok irányítója, Jalen Hurts 21 sikeres átadásból 247 yardot termelt elkapóival és eladott labda nélkül zárt, így a Philadelphia klubtörténeti rekordot ért el, hiszen soha nem állt még 8–0-s mérleggel.

Pedig nem kezdett rosszul a Houston. Az irányító, Davis Mills az első negyedben egy szép hosszú passzal találta meg a célterület közelében Phillip Dorsettet, majd egy rövidebb passzal Teagan Quitorianót, már hat pontot érően.

Az Eagles irányítója, Jalen Hurts azonban szintén több sikeres passzt is kiosztott, ennek ellenére a második negyedre két futással fordított a Philadelphia. Előbb egy 18 játékból álló drive után Miles Sanders, aztán Kenneth Gainwell jutott a célterületre. A kettő között ugyan Hurts labdát vesztett, de ezzel nem tudott élni a Houston.


A nagyszünet előtt viszont mégis egyenlített a Texans, amikor Mills Chris Moore-t találta meg hat pontért, majd a hazaiak értékesített extra pontja után az Eagles rúgója, Jake Elliott 54 yardról hibázott mezőnygólt. 14–14


A második félidőben a Texans eladott labdáját kihasználták a vendégek, amikor Hurts osztott ki 17 yardos touchdown-passzt A. J. Brownnak.


A Houston egy mezőnygóllal még válaszolt, de ezzel minden puskaporát ellőtte, a negyedik negyedben pedig Dallas Goedert elkapott TD-jével, majd Hurts sikeres kétpontosával az Eagles simán győzött 29–17-re, megőrizve veretlenségét.

A Houston irányítója, Davis Mills 13 jó passzból 154 yarddal zárt, de hiába dobott két TD-t is, a labdát is kétszer eladta, míg a futó, Dameon Pierce 27 futásból 139 yardig jutott. Ezzel szemben az Eaglesnél Hurts interception nélkül, 21 sikeres passzal, 243 yarddal és két touchdownnal, Dallas Goedert nyolc elkapással és 100 yarddal zárt.

Az Eagles történetében először fordult elő, hogy nyolc mérkőzés után veretlenül álljon.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

NFL
ALAPSZAKASZ
9. FORDULÓ

Houston Texans–Philadelphia Eagles 17–29

Legfrissebb hírek

Retteghetnek az NFL-es riválisok, az Eagles pár évig biztosan nem esik szét

Amerikai sportok
2025.02.25. 16:22

Amerikából jöttem: ebből is feláll a Chiefs? SB-értékelő a New Orleansból érkező Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.02.14. 14:22

Hopkins keserű búcsúja; DeJean reméli, LeBron legközelebb felismeri

Amerikai sportok
2025.02.11. 14:23

Gyenge láncszemből Super Bowl-MVP – portré az Eagles irányítójáról, Jalen Hurtsről

Amerikai sportok
2025.02.10. 20:57

„Ez a világ legrosszabb érzése” – Patrick Mahomes az elveszített Super Bowl után

Amerikai sportok
2025.02.10. 09:08

Jalen Hurts: A védelmünk jelentette a különbséget

Amerikai sportok
2025.02.10. 05:51

Super Bowl: ilyen volt Kendrick Lamar félidei fellépése – videó

Amerikai sportok
2025.02.10. 04:59

Hiába a domináns védelem, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP-je

Amerikai sportok
2025.02.10. 04:55
Ezek is érdekelhetik