Thierry Henry portréja

Thierry Daniel Henry
nemzetisége:
francia-martiniquei
123/51
születési helye:
Les Ulis (Párizs)
ideje:
1977.08.17.
pozíció:
csatár
magassága:
188 cm
súlya:
83 kg
klubja:
New York Red Bulls
korábbi klubjai:
AS Monaco, Juventus, Arsenal, Barcelona
sikerei:
francia bajnok (1997), angol bajnok (2002, 2004), FA-kupa-győztes (2002, 2003, 2005), Community Shield-győztes (1998, 1999, 2002), spanyol bajnok (2009), Spanyol Kupa-győztes (2009), BL-győztes (2009), U-18-as Európa-bajnok (1996), U-21-es vb-résztvevő (2001), világbajnok (1998), Eb-győztes (2000), vb-résztvevő (2002), vb-ezüstérmes (2006), Eb-résztvevő (2004, 2008), a Konföderációs Kupa győztese (2003), gólkirálya (2003) és legjobbja (2003), angol gólkirály (2002, 2004, 2005, 2006), az Év legjobb fiatal futballistája Franciaországban (1996), az Eb bronzcipőse (2000), az Eb álomcsapatának tagja (2000), az Év játékosa Franciaországban (2000, 2003, 2004, 2005, 2006), ezüstlabdás (2003), bronzlabdás (2006), európai ezüstcipős (2002, 2006), európai aranycipős (2004, 2005), az Év játékosa Angliában (2003, 2004, 2006), az Év játékosa az Onze Mondial szerint (2003, 2006), az Év harmadik legjobb játékosa az Onze Mondial szerint (2000, 2005), az Év második legjobb játékosa az El País szerint (2004), második a FIFA Év játékosa-szavazásán (2003, 2004), negyedik a FIFA Év játékosa-szavazásán (2005, 2006), az Év második legjobb játékosa az Onze Mondial szerint (2004), az Év második legjobb játékosa a World Soccer szerint (2004), az Év csapatának tagja a Premiershipben (2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006), a hónap játékosa a Premiershipben (2000.04., 2002.09., 2004.01. és 04.), az Eb-selejtezők ezüstcipőse (2004), az Év csapatának tagja az uefa.com szerint (2001, 2002, 2003, 2004), az Év csapatának tagja az ESM szerint (2004), az Év csapatának tagja az Onze Mondial szerint (2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005), az Év csapatának tagja a FIFPro szerint (2006), a vb álomcsapatának tagja (2006)


Thierry Henry napjaink egyik legkiválóbb futballistája, aki hihetetlen dolgokat képes művelni a pályán. Az Arsenalban emelkedett világklasszissá, majd a Barcelonához távozott, ahol sokáig csak kereste egykori önmagát.

A mindkét lábával jól rúgó srác az AS Monaco színeiben 17 évesen mutatkozhatott be a Ligue 1-ben, és első találatát is megszerezte abban az esztendőben. Két idény múlva már alaptag a hercegség csapatában, balszélsőként nyolc gólt szerzett, és remekül játszott David Trezeguet, Fabian Barthez és Lilian Thuram oldalán. A kvartett nemsokára a válogatottban is bemutatkozhatott, az U-18-as Európa-bajnok Henry 1997 októberében, Dél-Afrika ellen.

A szövetségi kapitány, Aime Jacquet némi meglepetésre magával vitte Henryt a hazai világbajnokságra, amit igen bölcsen tett, a labdarúgó ugyanis itt vált világszerte elismert játékossá. Ekkor még egyébként Arsene Wenger ötletére inkább szélsőt, mint középcsatárt játszott, mind odahaza, mind a nemzeti tizenegyben. Hamar ki is nőtte a Monacót, az érte folyó versenyben a Juventus 12.5 millió eurót sem sajnált érte. Azonban hősünk mindössze egy fél évet töltött el Torinóban, hiszen csapnivaló formában szédelgett a gyepen.

Az Arsenal és régi mentora, Arsene Wenger viszont látott benne fantáziát: 17 millió eurót kínált érte, amire a boldog Zebrák azonnal rábólintottak. Wenger tudhatott valamit: a Taljánföldön csak csetlő-botló fiú Angliában valósággal megtáltosodott, ígéretből legendává nőtte ki magát, kis híján beapplikálták a klub és a Premier League címerébe is. A 2000-es Európa-bajnokságon is remekül futballozott, öt mérkőzésen három gólt szerezve.

A 2001-02-es idényben duplázott (bajnokság, FA-kupa) az „ágyúsokkal”, szokása szerint bekerült az Év csapatába, ő lett a Premiership aranycipőse is. A világbajnokság viszont rémálommá vált számára: lőtt két kapufát, majd a mindent eldöntő, uruguayiak elleni sorsdöntő mérkőzésen kiállítatta magát. Hazatérve viszont újfent remekelt, begyűjtött egy FA-kupát, lőtt 24 bajnoki gólt, hétszer volt eredményes a Bajnokok Ligájában (a Romának mesterhármast vágott).

A bajnokság aranycipőseként és aranylabdásaként vágott neki a 2004-es Európa-bajnokságnak, ahol mindenki azt várta tőle, hogy végre nemzetközi szinten is megkoronázzák. A csoportkörben mindössze a svájciaknak lőtt (igaz, kettő) gól, majd a görögök ellen élete egyik legrosszabb teljesítményével állt elő, szörnyen lelketlenül és fantáziátlanul játszott. Válogatottja nem jutott tovább a csoportkörből… Londonban kárpótlásként egy újabb parádés szezont produkált, majd' minden mérkőzésén betalált a bajnokságban és a BL-ben is, és néhány kisebb sérülése sem zavarta érdemben.

Ám sem a bajnoki aranyat nem sikerült megtartaniuk, sem a Bajnokok Ligájában nem tudtak maradandót alkotni, így élesen kikelt a vezetőség ellen, mondván, meg kellett volna erősíteniük a csapatot nyáron. Henryra nem lehetett panasz: a BL-ben öt, a bajnokságban 25 gólt ért el, amivel újra elhódította a legjobb európai gólvadásznak járó Aranycipőt, ezúttal Diego Forlánnal holtversenyben. A szó szoros értelmében tarthatatlan volt, ha kedvvel játszott (ami valljuk be, nem mindig volt rá jellemző).

Az első 19 fordulóban 16-szor volt eredményes, ezután tartott egy hathetes tűzszünetet, ám a következő öt fordulóban kilencszer talált be, volt olyan hét, amikor két mesterhármast is lőtt! 2005 végén bekerült az Év európai álomcsapatába is. És még erre is rá lehet tenni egy lapáttal: több mint egy hónapot kihagyva is gólkirály lett 27 treffelésével (emellett 7 assziszt szerepel számláján), a BL-ben ötször zörgette meg az ellen hálóit és ebben a sorozatban két gólpasszt osztott ki.

Ám élete egyik legfontosabb mérkőzésén, a BL fináléjában egyszerűen csődöt mondott, az első félórában két ezerszázalékos ziccert rontott el, azaz Henrynak döntő szerepe volt az „ágyúsok” vereségében. A klub szerencséjére éppen a várva várt nagy sikerre hivatkozva nem sokkal előtte hosszabbította meg szerződését, újabb négy esztendővel. A válogatott színeiben hat vb-selejtezőn mindössze két gólt lőtt, de a tornán jobban ment neki.

A franciák összes mérkőzésén kezdő volt: Svájc ellen akaratgyengén futballozott, Dél-Koreának pontot érő gólt lőtt, majd Togónak is betalált. A spanyolok ellen lekötötte a fél hispán védelmet, így volt tere a többieknek, a braziloknak egy csodagólt vállalt, a mérkőzés egyetlenét, ráadásul egy alkalommal úgy lesprintelte Cafút, hogy ő már visszafelé ballagott a kapuvonaltól, amikor a veterán bekk még csak az ötösnél járt, természetesen odafelé...

A portugálok ellen benne volt a győztes találatban, de kissé fásultan mozgott. Mint később kiderült, csak a fináléra tartalékolt: az olaszok ellen zseniálisan futballozott, tarthatatlanul mozogva négy védőt is lekötött – nagy kár, konstatálhatják fanjai, hogy gólhelyzetét védte Gianluigi Buffon, és később meg is sérült. Megérdemelten került be a torna álomcsapatába. Klubjával a bajnokságot szokásának megfelelően remekül kezdte, de az Aranylabdát Fabio Cannavaro elhozta az orra elől, neki csak a bronz jutott, lévén Buffon még itt is borsot tört orra alá. Mindezek tetejébe márciusban be kellett jelentenie, hogy makacs ágyék- és hasi sérülései miatt az idényben már nem lép pályára.

„Sajnos legbelül éreztem, hogy ez következik. Nem ért meglepetésként, mert a szervezetem már korábban is többször adott jeleket, hogy nem bírja. Az elmúlt nyolc év során a mostani volt az első, amikor már az idény elején apró sérüléseket szenvedtem, és nem tudtam folyamatosan játszani. Decemberben a hátammal volt problémám, akkor is ki kellett hagynom néhány meccset. Most azt mondta az orvos, minimum három hónapra kidőltem, ami azt jelenti, számomra befejeződött az évad” - nyilatkozta.

Nyáron sort kerített régóta esedékes klubcseréjére is: a Barcelona potom összegért, mindössze 24 millió euróért kapta meg őt. Első spanyolországi idénye viszont meglehetősen gyatrára sikeredett, több kisebb sérülés is hátráltatta. A címeres mezben viszont parádézott: nyolc Eb-selejtezőjén hét alkalommal is eredményes volt. A tornán magán már nem brillírozott, végig fásultan mozgott. Egy gólt azért jegyzett: a hollandoknak talált be ballal. Más kérdés, hogy a németalföldiek néggyel válaszoltak…

Barcelonában Johan Cruyff egykori mezszámát örökölte, és meglehetősen döcögősen kezdett neki vételára és évi 6.8 millió eurós fizetése ledolgozásához, első idényében „mindössze” 12 bajnoki gólt szerzett, abból ötöt ráadásul az utolsó négy fordulóban. A következő idényben már sokkal gólerősebben játszott, tavasszal néha már egykori angliai csúcsformáját idézte, amikor oroszlánrészt vállalt a mesterhármas (bajnoki cím, Spanyol Kupa, BL) megszerzéséből. A kontinenstornán két mérkőzésen játszott, és egy gólt lőtt, majd néha már régi formáját idézve húzóemberként járult hozzá ahhoz, hogy a Barca 2009-ben végigverte az egész világot, az összes elérhető klubcímet besöpörve.

A nemzeti csapatot a vb-selejtezőkön négy góllal és egy roppant fontos assziszttal segítette ki a dél-afrikai tornára - utóbbi előtt kézzel tette maga elé a labdát, emiatt aztán az ellenfél írek minden követ megmozgattak a mérkőzés újrajátszásáért. Hiába. A közellenséggé vált Henry 2010 elején bevallotta, hogy 2011-ben szívesen folytatná a New York Red Bullsban. Így is lett (előtte csak szenvedett a vébén), bár még hazaugrott a bajnoki szünetben az Arsenalhoz, de azóta sem tért vissza Amerikából.

Az Arsenal és a francia válogatott gólrekorderét tisztelhetjük személyében, de a BL-ben kell még egy pár gólt szereznie, hogy beérje az éllovas Raúlt.