MU: Ferguson kevés esélyt lát Berbatov érkezésére

Vágólapra másolva!
2008.08.29. 18:09
Közeledik az átigazolási piac zárónapja, de a Manchester United nem került közelebb Dimitar Berbatov megszerzéséhez. A „vörös ördögöknek” szüksége lenne egy rutinos támadóra, ám a Tottenham kevesli a Berbatovért ajánlott összeget.
Sir Alex Ferguson, aki korábban már 20,5 millió fontot is kínált a Tottenham Hotspur vezetőinek a csatár játékjogáért, egyre kevésbé optimista. „Kevés esélyt látok arra, hogy Berbatov az Old Traffordra érkezzen. Nagyon nehéz dűlőre jutni a Tottenhammel” –mondta a skót mester.A Unitednek égető szüksége lenne a bolgár támadóra, mivel Louis Saha távozásával (a francia az Evertonba igazolt) csupán kettő, nemzetközi rutinnal rendelkező csatára maradt, Wayne Rooney és Carlos Tévez. Bár több fiatal tehetség is Ferguson rendelkezésére áll, de rájuk nem lehet építeni egy olyan szezont, ahol a csapat a bajnokságon és a BL-en kívül kupák egész sorában (Ligakupa, FA-kupa, Európai Szuperkupa, Klubvilágbajnokság) érdekelt.

A Tottenhamnél láthatóan nem számolnak már Berbatovval, a csatár kimaradt a múlt hétvégén a Sunderland ellen készülő keretből, így elképzelhető, hogy egy 30 millió font feletti ajánlat esetén zöld utat kapna az elvágyódó csatár.

Ezt az összeget azonban az MU vonakodik kifizetni, így jelenleg megfeneklettek a tárgyalások.
Legfrissebb hírek

Videó: a Norwich ellen már nem tudott fordítani a MU

Angol labdarúgás
2012.11.17. 20:45

Felkészülés: nyert az MU a Valencia ellen, kikapott a Manchester City

Angol labdarúgás
2009.08.06. 01:12

Valencia vezette győzelemre a Manchester Unitedet a Valencia ellen

Angol labdarúgás
2009.08.06. 01:12

Alex Ferguson 20 gólt vár Dimitar Berbatovtól az új idényben

Angol labdarúgás
2009.07.31. 15:46

Antonio Valencia góllal mutatkozott be a Manchester Unitedben

Német labdarúgás
2009.07.29. 21:15

Ferguson: Ronaldo középhátvédként végzi, az még nincs a Realban

Angol labdarúgás
2009.07.29. 16:16

Átírták az indulót a Liverpoolnál: You’ll Never Walk Alonso

Angol labdarúgás
2009.07.27. 21:21

Ferguson: „Owen arra született, hogy az MU hetes mezét viselje”

Angol labdarúgás
2009.07.27. 15:35
Ezek is érdekelhetik