Csapattársa szerint Gera szerződtetése is kellett az előrelépéshez

Vágólapra másolva!
2008.09.22. 20:41
A Premier Leauge-ben szereplő Fulham, Gera Zoltán csapata a nyáron a londoni klub számára árigazolási rekordot jelentő összegért leigazolta az angol válogatottnál is számításba vett csatárt, Andy Johnsont. A támadó szerint a Fulham háza táján immár új szelek fújnak…
Gera Zoltán, négy meccs alatt a Fulham meghatározó embere lett
Fotó: Imago
Gera Zoltán, négy meccs alatt a Fulham meghatározó embere lett
Gera Zoltán, négy meccs alatt a Fulham meghatározó embere lett
Fotó: Imago
Gera Zoltán, négy meccs alatt a Fulham meghatározó embere lett

A Fulham csapata öt forduló után felemás szereplést tudhat maga mögött a Premier League-ben. A délnyugat-londoni csapat hazai pályán legyőzte az Arsenalt és a Bolton Wandererst, idegenben viszont kikapott az újonc Hull City és a Blackburn otthonában is (a Manchester elleni mérkőzésük elmaradt a bajnok Szuperkupa-mérkőzése miatt).

Az utóbbi években rendre középmezőnyben szereplő csapat a nyári átigazolási szezonban klubrekordért, 10.5 millió fontért szerződtette a 2004-2005-ös szezon második legjobb góllövőjét, Andy Johnsont, aki az elmúlt években az Evertonban lődözte a gólokat.

Johnson a Bolton ellen mutatkozott be, és első fulhames találata még várt magára. Johnson bizakodva tekint a fővárosiak szezonja elé, a kopasz játékos úgy érzi, masszív csapatba érkezett.

„A Fulham az egyik olyan csapat, amelyik nagyszerű eredményeket érhet el ebben a szezonban. A csapat már megvetette a lábát a Premier League-ben, minőségi munka folyik itt, és olyan nagyszerű játékosaink vannak, mint Jimmy Bullard, Simon Davies és Danny Murphy.”

A csatár szerint a csapat megerősödött a nyáron, és az előrelépéshez feltétlenül szükség volt többek között a magyar válogatott középpályásának, Gera Zoltánnak a leigazolására. Hogy ezt Johnson valóban így gondolja, jelzi: csak azután vált biztossá csapatváltása augusztusban, miután nyilvánosságra kerültek a Fulham nyári átigazolásai.

„A nyáron topjátékosokat vett a klub, mint Bobby Zamora és Gera Zoltán, és velük legyőztük már az Arsenalt. Az elmúlt pár évben a kiesőzónában harcolt a csapat, ám meg vagyok róla győződve, hogy a dolgok most új irányt vesznek” – nyilatkozta Johnson.
Legfrissebb hírek

Videó: a Norwich ellen már nem tudott fordítani a MU

Angol labdarúgás
2012.11.17. 20:45

Videó: Adebayor lett az észak-londoni derbi főszereplője

Angol labdarúgás
2012.11.17. 20:06

Videó: ismét Suárez volt a Liverpool nyerőembere

Angol labdarúgás
2012.11.17. 18:38

Videó: gólzáporos meccsen Arsenal-siker a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2012.11.17. 16:32

Európa-liga-sorsolás: Geráék Gaálék ellen küzdenek majd

Európa-liga
2009.08.07. 15:50

Geráék Gaál Miklósékon keresztül juthatnak a csoportkörbe

Európa-liga
2009.08.07. 15:50

Ferguson szerint nem a Pool, hanem a Chelsea lesz a fő ellenlábas

Angol labdarúgás
2009.08.05. 15:54

Fernando Torres szerint a Premier League a legerősebb bajnokság

Angol labdarúgás
2009.08.01. 17:05
Ezek is érdekelhetik