Ferguson nem látja a fényt az alagút végén

Vágólapra másolva!
2009.12.20. 11:47
null
Ferguson egyelőre nem tudja, miként lehetséges védők nélkül futballozni (fotó: Reuters)
Címkék
A Manchester United megdöbbentő, 3–0-s vereséget szenvedett az angol labdarúgó-bajnokság szombati játéknapján a Fulham otthonában. Alex Ferguson, a „vörös ördögök” menedzsere a mérkőzést követően őszintén beszélt a csapat gondjairól, és elmondta, nem tudja hibáztatni játékosait a vereségért.


Nemanja Vidicset nem engedték pályára lépni az orvosok, így a Manchester United három védős rendszerben állt ki a Fulham elleni bajnoki összecsapásra – a hátsó alakzatban két középpályással és egy újonccal. A Michael Carrick, Darren Fletcher, Ritchie de Laet alakzat nem tudta megakadályozni a londoniak rohamait, így a bajnok sima 3–0-s vereséget könyvelhetett el.

„Bízom benne, hogy a bajnokságnak ebben a fázisában nem süllyedünk el, és nem kerül a bajnoki címünkbe ez az időszak” – mondta Alex Ferguson, aki elismerte, hogy hét védő elvesztésére egyszerűen nem lehet felkészülni, és csak akkor lehet esélyük a címvédésre, ha időben visszakapja labdarúgóit.

„Minél gyorsabban visszakapom a védőimet, annál jobb. Minden tőlük telhetőt megtesznek, az orvosok és a fizioterapeuták pedig azért dolgoznak a háttérben, hogy a lehető leghamarabb pályára léphessenek – adott rövid jelentést a manchesteri egészségügy helyzetéről Ferguson, majd hozzátette: – Azt el kell ismernem, hogy jelenleg még nem látom a fényt az alagút végén.”

„Törékenyek voltunk hátul, de nem tudunk mit tenni. Csak jó érzéssel tudok beszélni a játékosaimról, mert tiszteletet érdemelnek helytállásuk miatt. Nagyon nehéz középpályásként középső védőt játszani, és Ritchie de Laet még csak 21 éves, nincs elég tapasztalata a hasonló hőfokú mérkőzésekhez” – nyilatkozta  Ferguson a Fulham mérkőzésre visszatérve.

„Természetesen borzalmasan gyenge védekezés előzte meg az első találatot, és ennek köszönhetően a Fulham megtalálta a győzelmi ösvényt” – mondta Ferguson, aki szerint azt sem szabad elfeledni, hogy a londoni együttes nagyon szervezett játékot mutatott be ellenük, míg csapatát megtörte a második gól.

 

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 17 13 1 3 42–14 +28  40
2. Manchester United 18 12 1 5 37–17 +20  37
3. Arsenal 17 11 2 4 44–20 +24  35
4. Aston Villa 18 10 5 3 29–14 +15  35
5. Tottenham 18 10 3 5 40–22 +18  33
6. Manchester City 17 7 8 2 33–27 +6  29
7. Liverpool 18 8 3 7 34–25 +9  27
8. Birmingham 17 8 3 6 18–17 +1  27
9. Fulham 17 7 5 5 23–17 +6  26
10. Sunderland 18 6 3 9 25–28 –3  21
11. Stoke City 17 5 6 6 15–20 –5  21
12. Burnley 17 5 4 8 21–35 –14  19
13. Blackburn 18 5 4 9 17–32 –15  19
14. Wigan 17 5 3 9 20–38 –18  18
15. Everton 16 4 5 7 22–30 –8  17
16. Hull City 18 4 5 9 17–37 –20  17
17. Bolton 16 4 4 8 23–33 –10  16
18. Wolverhampton 17 4 4 9 15–31 –16  16
19. West Ham 17 3 5 9 25–34 –9  14
20. Portsmouth 18 4 2 12 17–26 –9  14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik