Chelsea: Az eredményektől függetlenül biztosan maradok - Ancelotti

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.24. 07:15
Carlo Ancelotti szerint akkor is ő marad a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője, ha a Bajnokok Ligája-búcsút követően a bajnoki címet sem sikerül megszereznie együttesével.

„A következő idényt is Londonban töltöm, az idei eredményektől függetlenül" – jelentette ki a La Stampa című lap keddi számában az olasz tréner.

A Chelsea a BL nyolcaddöntőjében kettős vereséggel esett ki az Internazionalével szemben, ugyanakkor az FA-kupában elődöntős, míg a Premier League-ben a harmadik helyen áll, négy pont hátránnyal a listavezető és címvédő Manchester United mögött, amelynél egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
   
Legfrissebb hírek

Ancelotti az FC Barcelona elleni kupadöntő után távozik Madridból – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
16 órája

Lucas Vázquez: Az Arsenal védekezni jött, az első félidőben gyakorlatilag semmit sem csináltak

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:15

Courtois: Most nincs olyan tipikus csatárunk, mint Joselu

Bajnokok Ligája
Tegnap, 0:27

Jürgen Klopp neve szóba került a brazil válogatottnál és a Real Madridnál – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 18:20

Declan Rice: Eredetileg beadást terveztünk

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 00:06

Ancelotti után Mourinho is jelölt a brazil kapitányi posztra – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.08. 17:30

Ancelotti a rutinra szavaz, Modric és Alaba is kezdő az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.08. 13:54

Ancelotti büntetőrúgót cserélne, Flick nem aggódik a Real Madrid miatt

Spanyol labdarúgás
2025.04.06. 10:40
Ezek is érdekelhetik