Manchester United: Rooney kihagyja a Blackburn elleni összecsapást

Vágólapra másolva!
2010.04.09. 16:00
Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere megerősítette, hogy Wayne Rooney kihagyja az MU következő, Blackburn Rovers elleni, vasárnapi bajnokiját.

Már az is meglepetés volt, hogy Rooney a Bayern elleni BL-negyeddöntő visszavágóján pályára lépett, ráadásul az 55. percben rásérült addig is fájó jobb bokájára, így az edző lecserélte.

„Wayne nem játszik vasárnap. Ahogy először is mondtam, a sérülése nem súlyos. Szerintem a Manchester City elleni meccsen már ott lehet, mert addig lesz ideje teljesen felgyógyulni" – nyilatkozta Ferguson.

Legfrissebb hírek

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
4 órája

Labdarúgás: eredményes fiatalok a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Utánpótlássport
9 órája

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Átgázolt a Crystal Palace-on a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
2025.04.16. 22:39

Kerkez is jelölt a PL Év Csapatába az EA FC 25-ben

Angol labdarúgás
2025.04.16. 19:52

Zirkzee az idényben már nem játszik, Onana védi az MU kapuját a Lyon ellen

Európa-liga
2025.04.16. 19:42

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Maguire: Kiábrándító az idényünk, de érezzük a fejlődést

Európa-liga
2025.04.16. 17:33
Ezek is érdekelhetik