Tottenham: a White Hart Lane-en nem szabad vuvuzelát fújni

Vágólapra másolva!
2010.07.19. 23:16
A Tottenham Hotspur – első klubként a Premier League-ben – betiltotta a vuvuzela használatát a saját stadionjában, a White Hart Lane-en

A klub vezetői azt követően döntöttek így, hogy beszéltek a helyi hatóságokkal és a rendőrséggel.

„Attól tartottunk, hogy a vuvuzela jelenléte kockázatot jelentene a szurkolók számára, mivel a hangjától esetleg nem lehet meghallani a biztonsági felhívásokat – olvasható a klub honlapján kiadott közleményben. – Rendkívül büszkék vagyunk arra, ahogy a drukkereink a hagyományos módon eddig buzdították a csapatot, és erre számítunk a következő szezonban is."

A Premier League illetékesei nem hoztak olyan döntést, amelynek értelmében általános tilalom vonatkozna a dél-afrikai vb-n sokat hallott műanyag fúvós hangszerre, mivel szerintük ez a klubok hatáskörébe tartozik.

A hírnek Peter Crouch valószínűleg nem örül, mivel a Tottenham hórihorgas csatára még a vb alatt elmondta, hogy ő személy szerint briliánsnak tartja a vuvuzelát.

Legfrissebb hírek

PL: Solanke helyett Vardy került főszerepbe – a klublegenda góljával mentett pontot a Leicester a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2024.08.19. 22:58

Videó: Henry egy trófeás poénnal odaszúrt a Tottenham-drukkereknek a FIFA-gálán

Angol labdarúgás
2024.01.16. 10:01

Képek: a dartsvilág új sztárja találkozott Fergusonékkal az MU-Tottenhamen

Angol labdarúgás
2024.01.15. 11:41

Nagy esélyt szalasztott el a Manchester United

Angol labdarúgás
2024.01.14. 17:25

Videó: amikor Vidics az égbe repítette Walkert egy Tottenham–MU-n

Angol labdarúgás
2024.01.13. 20:01

Videó: íme, az MU–Tottenham párosítás tíz legszebb gólja – beharangozó

Angol labdarúgás
2024.01.13. 18:00

Bayern: a Tottenham védője Münchenben folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2024.01.11. 23:14

PL: román válogatott védőt igazolt a Tottenham

Angol labdarúgás
2024.01.11. 22:11
Ezek is érdekelhetik